Több évtizedes, közigazgatásban eltöltött gyakorlatomra, az önkormányzatoknál végzett könyvvizsgálói tapasztalataimra, és nem utolsósorban a jelenlegi gazdasági főiskolai oktatói meglátásaimra támaszkodva kísérlem meg kifejteni véleményemet a fenti témakörben.

Általánosságban elmondható, hogy a mai társadalmi-gazdasági helyzet olyan változásokat, változtatásokat követel meg, ahol önmaguk számára is fontos munkát végző egyének, személyek megtalálják a helyüket egy olyan szervezetben, ahol szükségleteik kielégítésére lehetőségük kínálkozik.
Milyen eszközök, módszerek szükségesek ahhoz, hogy az egyén a fent leírt állapotot elérje? Mi lehet az emberi erőforrás-fejlesztés stratégiája az oktatásügyben?
Az emberi erőforrás stratégia alatt az oktatásügyben is azon prioritások összességét értjük, amelyekkel a képző intézmény megfelelteti a rendelkezésre álló és elérhető erőforrásokat az általános stratégiai terv elemeivel.
Milyen főbb szempontokat szükséges figyelembe venni az oktatásban, a képzés és továbbképzés megvalósításában?
A képzésben: milyen típusú szakemberekre van szükség az adott közigazgatási területen (a munkakör tartalmának és funkciójának, kapcsolatrendszerének megítélése; figyelembe kell venni, hogy bizonyos munkakörök nagyobb önállóságot igényelnek stb.)
A fentiek miatt kell pontosan meghatározni az oktatást végző intézmény, szervezet, vállalkozás általános stratégiájában azt, hogy az oktatás befejeztével mit kívánunk elérni, milyen többletismereteket tudunk biztosítani, azok milyen hatékonysággal alkalmazhatók.
A szakirányú egyetemeken és főiskolai karain kívül számos gazdasági főiskola szorosan kapcsolódik a közigazgatáshoz.
A közigazgatás szinte valamennyi döntése anyagi konzekvenciákkal, széleskörű társadalmi érdekkel és megítéléssel, és ezért komoly kockázattal jár.
Az úgynevezett közpénzügyekben (költségvetési szféra) való eligazodásra, a rendkívül összetett bonyolult feladatok megismertetésére kevés képző intézmény szakosodott, illetve műveli ezt. E terület a profitorientált, de még a non-profit szervezetektől is eltérő jellege, gondolkodásmódja, illetve napi praktikumai (tervezés, pénzügy, számvitel stb.) miatt is igényelnék a sokkal szélesebb körben megvalósuló oktatást.
Példaként említem meg a települési önkormányzatokat, azok intézményeit, ahol a pénzügyi-, gazdasági munkaterületeket jól ismerő, az összetett feladatokat megértő és a testületek tájékoztatását is jól szolgáló munkatárs szinte „hiánycikk”.
A főiskolánkon folyó ilyen irányú képzés a rendszeresen jelentkező munkaerőpiaci igény töredékét sem elégíti ki. Ennek hallgatói oldalról az az elsődleges oka, hogy a jelentős kereseti növekedés ellenére még ma sem elég vonzó a közigazgatási pálya a profitorientált területekhez viszonyítva.
Szakképzésben (például mérlegképes könyvelői oktatás) nagyon heterogén az oktatásszervező intézmények felkészültsége. Úgy gondolom, sokkal szigorúbb szakmai feltételeket kellene szabni az oktatásszervezés lehetőségeinek meghatározásánál.
A továbbképzésben: fontosnak tartom a rendszerességet és ma még a kötelező jelleget is. A rendszerességnél nem biztos, hogy pontos időintervallumot (éveket) szükséges meghatározni, hanem a nemzetgazdaság e területet érintő változásaitól, azok rangsorolt „fontosságától’ kellene ezt függővé tenni.
Szükséges lenne egyes munkaterületeken az iskolarendszerű továbbképzés. (Például jegyzők továbbképzése posztgraduális képzés keretében gazdasági főiskolákon, ahol jogi-igazgatási ismereteik mellett a szakterületüknek megfelelő részletes gazdasági, pénzügyi, számviteli ismereteket szerezhetnek.)
Visszatérve a kiinduló gondolatokra: milyen közigazgatási szakembert igényel a mai magyar társadalom? Arra a kérdésre, hogy kreatív vagy inkább végrehajtó típusú szakemberekre van-e szükség, nehéz egy mondattal válaszolni.
A közigazgatás egy folyamatosan működő nagyvállalkozás, amely alapvetően nem a piaci konjuktúra függvénye. Természetesen mindkét szakembertípusra szükség van. A kreatív munkavállalók „meghonosodását” két fő dolog akadályozza: az elszívó hatás (a privát szférában a kreativitást azonnal díjazzák), valamint az, hogy a sikerélmény a közigazgatásban később jelentkezik. Természetesen a kreativitásról nem lehet lemondani, hiszen hosszabb távon ez adja a közigazgatás stabilitását.
Az oktató programok összeállításánál, a konkrét oktatási feladatok megvalósításánál a fentiek figyelembevétele elengedhetetlen alapkövetelmény.