Kazincbarcika város 1000 főt alig meghaladó településrészén, Berentén a helyi választópolgárok helyi népszavazás útján a korábbi községegyesítés megszüntetésére, Berente településrész önálló községgé nyilvánítására voksoltak 1996 márciusában.

Az akkori jogi szabályozás alapján – figyelemmel annak hiányosságaira, ellentmondásosságára is – Berente településrészt a Magyar Köztársaság Elnöke 1999 januárjában – 1999. május 1-jétől – önálló községgé nyilvánította. (Kazincbarcika lakosságszáma ez év elején 34.883 fő volt, míg Berentéé 1.048 fő.)
Képviselő-testületük és az új községi polgármester az augusztus 1-jén megtartott helyi választás eredményeként került megválasztásra.

Egyeztető tárgyalások a bírói út előtt
A vonatkozó – akkor hatályos – jogszabályi rendelkezések alapján 5 hónapos folyamatos egyeztető tárgyalások ellenére sem jött létre megegyezés sem a települések közötti közigazgatási határ, sem a vagyon megosztása (de még annak elvei) kérdésében sem.
Az egyeztető tárgyalásokhoz alapul szolgáló jogszabályok a helyi önkormányzatokról szóló – többször módosított – 1990. évi LXV. tv. (Ötv.) 53. §-a, valamint az 1999. május 8-án hatályba lépő, a területszervezési eljárásról szóló – többször módosított – 1999. évi XLI. tv. (Tsztv.) több paragrafusa. A Tsztv. 13. §-a a követendő eljárást szabályozta azzal, hogy megállapodás hiányában bármelyik képviselő-testület a megyei bíróság döntését kérheti.
Elindul – a mai napig véget nem ért – bírósági út
Tekintettel arra, hogy az öt hónapon keresztül folyó egyeztető megbeszélések során az álláspontok „fényévnyire” voltak egymástól (mind a közigazgatási határ, mind pedig a vagyonmegosztás kérdésében) a képviselő-testületünk felhatalmazásával 2000 januárjában keresetet nyújtottunk be e kérdésekben a megyei bírósághoz. Több alternatívát jelöltünk meg a közigazgatási határ megállapításának helyére, szem előtt tartva az Ötv. 53. §-ban foglalt rendelkezéseket, miszerint „községegyesítés megszüntetése esetén – eltérő megállapodás hiányában – a községek területe azonos a községegyesítést megelőző területtel.” De „eltérő megállapodásnak különösen akkor van helye, ha a községegyesítést megelőző terület meghatározása az érintett település működőképessége szempontjából aránytalanul nagy hátrányt jelentene.”
Számtalan adattal, számítással támasztottuk alá, hogy az 1954 évi közigazgatási határ visszaállítása miért jelentene Kazincbarcika város számára aránytalanul nagy hátrányt. (Pl.: a város elvesztené területének 20 %-át, aktív ipari területének 28 %-át, egy berentei lakosra 3244 m2 belterület és 5057 m2 külterület jutna, míg ez egy városi lakosnál csak 255 m2, illetve 812 m2 lenne.)
Az önállóvá válást „motiváló” BorsodChem Rt. – ami 1954 után épült fel úgy, hogy területének kb. 2/3-a Berente „ősi területére” esett, míg csak 1/3-a Kazincbarcika területére – iparűzési adója is aránytalan torzulást okozna az eredeti határ visszaállítása esetén, hiszen ebből Berentén 1 lakosra 518 E Ft, míg Kazincbarcikán csak 13 E Ft jutna (ez negyvenszeres különbség!). Ugyanakkor a település az óvodai és iskolai oktatáson kívül minden egyéb intézményi szolgáltatást csak Kazincbarcikán tud igénybe venni (üzletek, kórház, sportlétesítmények, stb.).
Ennek ellenére a megyei bíróság közel 2 év alatt és 10 tárgyalás után egy részítéletet hozott, melyben a vagyonmegosztás elveinek megállapítására irányuló keresetünket elutasította. Az indok az volt, hogy mindez „idő előtti”, hiszen majd a közigazgatási határ jogerős megállapítása után külön indítandó vagyonmegosztási perben kell a vagyonmegosztás elveiben és a konkrét vagyonmegosztásban dönteni a bíróságnak.
2001 május végén pedig a bíróság I. fokú ítéletet hozott, mely szerint – figyelmen kívül hagyva az Ötv. 53. §-ának eltérő megállapodásra vonatkozó részét – az 1954 évi „ősi közigazgatási határt” állapította meg. Az sem volt meghatározó tényező, hogy az azóta eltelt közel 50 év alatt jelentős gazdasági-társadalmi változások következtek be (pl.: a BC. Rt. felépítése úgy, hogy több üzemcsarnoka félig az ősi határ egyik, míg félig a másik oldalára esett, így pedig közigazgatási határt az ingatlan-nyilvántartásba nem lehet bejegyezni.
Jogorvoslat
Természetesen a fenti I. fokú ítélet ellen fellebbezéssel éltünk a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságához, amihez Berente Község Önkormányzata, mint alperes fellebbezési ellenkérelmet adott be.
A Legfelsőbb Bíróság a 2003. február 27-én megtartott tárgyalásán az I. fokú ítéletet hatályon kívül helyezte és az I. fokú bíróságot a per újabb tárgyalására és új határozat meghozatalára utasította.
Nem osztotta az I. fokú bíróság azon jogi álláspontját, miszerint a Tsztv-vel beiktatott Ötv. új 53. §-a csak május 8-án lépett hatályba (bár az Országgyűlés a törvényt már 1999. április 13-án elfogadta, 23-án kihirdette), így azt az 1999. május 1-jével önállóvá váló Berente esetében 2001-ben nem alkalmazhatja. Egyben településszervezési szakértő igénybevételét is szükségesnek ítélte az új eljárásban.
A Legfelsőbb Bíróság jogértelmezése szerint megállapodás hiányában automatikusan nem áll helyre a korábbi terület, hanem lehetővé válik annak bírói úton való meghatározása, hogy mely közigazgatási határ garantálja a működőképesség sérelmének elkerülését.
Ehhez tudna szakmai véleményt alkotni a településszervezési szakértő.
A „ráérős” új eljárás
A megyei bírósághoz 2003 májusában írásban megérkezett II. fokú ítélet alapján az eltelt több, mint 2 év alatt az új eljárás során 3 tárgyalás megtartására került sor. Az elsőn felolvasták a Legfelsőbb Bíróság II. fokú ítéletét – ami egyébként a kezünkben volt – a másodikon a perbeli felek javaslatot tehettek a településszervezési szakértő személyére, míg a harmadikon az I. fokú bíróság kirendelt egy általa jónak tartott budapesti szakértőt.
Bár információnk szerint a kirendelt szakértőnek az elmúlt év végére kellett volna véleményét benyújtania a bírósághoz, annak elkészültéről máig sincs tudomásunk.
Úgy tűnik, hogy a két település függő helyzetének rendezése nem sürgős sem a bíróságnak, sem a szakértőnek, de az alperes Berentének sem, hiszen ők megállapított közigazgatási határ hiányában is hatodik éve megkapják a BC. Rt. iparűzési adójának kb. 2/3 részét, ami Kazincbarcika városnak évente 350-600 M Ft körüli iparűzési adó kiesést jelent!
Ennek egyenes következménye, hogy Kazincbarcika város 2000 óta ÖNHIKI-s település, évente növekvő forráshiánnyal (2000 évben még kb. 360 M Ft, míg 2005-ben több, mint 1 milliárd Ft forráshiánnyal került elfogadásra a költségvetésünk!)
Konklúzió
Aggasztó számomra – aki az egyetemen a jövő jogász nemzedékének oktatom is a közigazgatást, a határidők betartásának fontosságát, a nemsoká hatályba lépő Ket. szerinti növekvő elvárásokat a köztisztviselőkkel szemben, az általános 30 napos ügyintézési határidő túllépésének várható szankcióit, stb. –, hogy közigazgatási jogászként azt kell mondjam, talán az egyéb területeken nem ismerik az „ügyfélbarát” ügyintézés elvét, valamilyen ésszerű határidők betartásának szükségességét, a késedelemmel okozott – az adott esetben több százmillióra rúgó – kár megtérítési kötelezettsége pedig fel sem merül!
Lehet egy ügyet szeretni, lehet nem szeretni (az érdekelt ügyfelekkel együtt), de én arra „tanítom” a kollégáimat lassan 38 éve a közigazgatásban (engem pedig az élet és a szakma szeretete tanított meg arra), hogy egy ügyet a lehető leggyorsabban és jó szakmai színvonalon oldjunk meg!
Miután lassan 6 éve ugyan ott tartunk, mint ahol 1999 végén elindultunk, magamnak sem tudtam választ adni arra – az óhatatlanul felmerülő – kérdésre, hogy „kinek az érdeke egy 34 ezer lakosú körzetközponti feladatokat is ellátó kisváros „tönkretétele”?
Talán egyszer választ kaphatok erre? És kitől?