A kérdés: milyen kapcsolatba kerül a jegyzõ munkája során a turizmussal, mint nemzetgazdasági ágazattal, és a szemlélődő vagy a hivatalnok – a hatóság, a kívülálló drukker vagy ellendrukker – pozíciójából átléphet-e az alkotó résztvevő szerepébe?

A várospolitika letéteményese az önkormányzat. Várospolitikát gyakorolni tudatosan és hosszabb távra csak írásos formában megfogalmazott, részletekben is kimunkált koncepció, stratégia alapján lehet. (Fonyódon jelenleg folyik ennek – a turizmusfejlesztést is magában foglaló – kimunkálása, szakember kollégám irányításával, a lehető legszélesebb társadalmi egyeztetéssel, többek között a városban működő civil szervezetek bevonásával.) A stratégia megvalósításához rendeli az önkormányzat képviselő-testülete évente a pénzügyi források felhasználását. A hazai turizmusban a turisztikai termékfejlesztésre és szűkebb értelemben vett marketingre a települési önkormányzatok komoly összegeket fordítanak. Itt elsősorban a városokra gondolok, természetesen az erre fordítható összeg nagyban függ a város nagyságától és teherbíró képességétől is. Meghatározó hazánk idegenforgalmában a városi, illetve általában települési önkormányzatok turizmusfejlesztő és marketingtevékenysége, becslésem szerint – a szuprastrukturális fejlesztéseket nem számítva – a városi önkormányzatok a hazai szállodaiparral azonos nagyságrendben költenek a turisztikai marketing-re. Az önkormányzat elhatározásán múlik alapvetően a rendelkezésére álló források felhasználása. A turizmusfejlesztésre és turisztikai marketingre szánható pénzügyi források közül csupán kettőt kívánok kiemelni:
a) A saját 1 Ft idegenforgalmi adóbevételhez hozzáadott 2 Ft állami támogatás. (1999. évi CXXV. törvény, 3. számú melléklet 7. Üdülőhelyi feladatok.) Ezt nemcsak azért említem, mert a turisztikai szakemberek állandóan számon kérik rajtunk, hogy az idegenforgalmi adót mire költjük, és egyben visszatérően követelik is az idegenforgalmi bevételek turizmus célú felhasználását, hanem azért is, mert olyan gazdaságpolitikai ellentmondást látok benne, amely Fonyód városára nézve hátrányos. Nevezetesen az adózáshoz kapcsolódó támogatási rendszerben van az ellentmondás. Tulajdonképpen negatív diszkriminációnak is értékelhetjük a település szemszögéből azt, hogy a gyermeküdültetés után nem kap az önkormányzat állami támogatást. Az 1990. évi C. törvény rendelkezik az idegenforgalmi adóról, értelemszerűen tételesen felsorolva a mentességeket, így a gyermekek körét is. Ez teljesen rendjén való is, beleillik a szociálpolitikai rendszerbe. Ugyanakkor a tevékenység végzése során nincs különbség a gyermeküdültetés és a felnőtt vendégfogadás között az önkormányzat feladatellátása során (ugyanúgy működik a közvilágítás a fonyódligeti tábor körül, az utakat karban kell tartani ott is, még ha csak ők használják is. A sort hadd ne folytassam tovább). Amikor az állami gazdaságpolitika létrehozta az „egy forinthoz két forintot adok” tulajdonképpen helyeselhető és jól funkcionáló rendszerét, a törvényalkotó szándéka többek között kettős volt:
 .– ösztönözni az önkormányzatot ar-ra, hogy a helyi adóbefizetéseket ellenőrizze, illetve ösztönözze, hiszen önmaga ebben a bevételben fokozottan érdekelt,
 .– forráskiegészítést ad az állam, re-mélve, hogy az idegenforgalomba visszaforgatja az önkormányzat ezt a pénzt. (Más kérdés, hogy ezt nem tette kötelezővé a számunkra.) Ugyanakkor a mentességek után nem jár állami hozzájárulás. Ez hátrányos a településre. Mi lehet a megoldás? Az, hogy ebben az esetben nem a befolyt idegenforgalmi adóhoz, hanem a realizált vendégéjszakához viszonyuljon a visszaosztott állami támogatás, hasonlóan a felnőtt teljesítéshez. Még egy érv ehhez a javaslathoz. A közös és általános érdekünk: államé, önkormányzaté, a turizmus szakma művelőié a konkrét vendégnap számának növelése, a megvalósult vendégforgalom honorálása. Márpedig a mentesített forgalomnál ez elmarad, s ez nem he-lyes.
b) Az önkormányzat másik pénzügyi forrása: a saját vagyona, illetve annak felélése. Sok város sorra adogatja el ingatlanjait, hogy működtetni tudja intézményeit, az iskolát, a könyvtárat és a többit. Fonyód még nem tart itt, az ingatlaneladásból származó bevételeket eddig kizárólag fejlesztésre, az idegenforgalmi fogadóképességet is javító beruházások megvalósítására fordította: például Árpád-part felújítása, dísztér kiépítése, hajókikötő építéséhez hozzájárulás, parkosítás, környezetvédelem stb. De szélsőséges helyzetben a vagyonfelélés is bekövetkezhet, ez azonban távlatilag sem elviekben, sem gyakorlatában nem helyes pénzszerzési módszer. Mi a megoldás? Nos, elhatároztuk, hogy a meglévő vagyont bevisszük olyan profitábilis vállalkozásokba, amelyeknek a jövedelme pótolja a hiányzó, működtetéshez szükséges összegeket. Ehhez várunk együttműködő partnereket, vállalkozókat, befektetőket az idegenforgalomból is. Fonyódon legalább egymilliárd forintnyi ingatlanvagyon vár így befektetőre, de nyilván van több, hasonló helyzetben lévő magyar város, illetve település. A hazai települések és térségek (megyék, régiók) jelentős része a turizmustól várja fellendülését. Készülnek a turizmusfejlesztési koncepciók, tervek, melyek jelentős része nem jól használható, vagy nem jut el vállalkozásfejlesztési, illetve a megvalósulási szakaszba. Ugyancsak feltűnő, hogy a turisztikai marketing hatékonysága gyakran nagyon alacsony. A szakértelem hiányát nem lehet lelkesedéssel pótolni, ugyanakkor a külső szakértőket nem képes sok esetben az alapellátási gondokkal küzdő települési önkormányzat megfizetni. Ennek feloldására többek között három út kínálkozik:
 .– idegenforgalmi szakember beállítása erre a feladatra,
 .– ezen a téren is szükség lenne álla-mi, pályázati ösztönzés szakmailag kifogástalan turizmusfejlesztési tervek készítésére,
 .– illetve a megvalósítás menedzselé-séhez ambícióból fakadó cselekvés legyen, Meglévő, leírt programokat, elképzeléseket professzionális turisztikai cégnek kellene menedzselnie. A Balaton turizmusának szálláshelyi szerkezetét valaha a jelenleg maradványára zsugorodott szociálturizmus alakította ki. 15 éve, a csúcsban másfél millió ember üdült a kedvezményes üdültetés keretein belül. (Ennek csak egynegyede volt ún. SZOT-üdültetés. A többi vállalati, tanácsi, szövetkezeti, minisztériumi és egyéb üdültetés keretében valósult meg.) Ennek kiszolgálására a Balatonon is rengeteg üdülő, üdülőszálló épült. Ez a szál-láshely-kapacitás jelenleg is létezik, de kihasználtságuk nagyon alacsony, sorsukat a tulajdonosok helyzete határozza meg. Nemzetgazdasági szinten pazarlás lenne nem kihasználni és nem működtetni a hazai idegenforgalom javára ezt a vagyont. Javasoljuk szakértői team létrehozását, amely érdemben foglalkozna ezzel a témával.