“A jegyzô legyen objektív, napi politikától független, szakmailag felkészült, tudását tekintve naprakész. Ez alapvetô, de nem elégséges követelmény e tisztség ellátásához. A képviselô-testület, illetve a lakosság szolgálatát csak stabil, politikamentes, szakmai és emberi szempontokból hiteles, becsületes, az adott feladatra alkalmas munkatársakkal tudja ellátni.” Ez a megállapítás dr. Forgács István Jászberény város jegyzôje 1990-ben készült szakmai programjának néhány mondata.

– Milyen háttérrel érkezett a Jászberény város jegyzôi feladatainak ellátására?
– 1952-ben születtem, tôsgyökeres jászsági származású vagyok, a jászberényi Lehel Vezér Gimnáziumban érettségiztem, majd a szegedi József Attila Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán 1977-ben szereztem diplomát. A jászberényi Cipôipari Vállalatnál kezdtem pályafutásomat. Elsôsorban a gazdasági jogszabályok alkalmazásában, szerzôdések, szabályzatok készítésében és jogi képviselet ellátásában szereztem gyakorlatot. Emellett a jogsegély-szolgálati munkában szinte valamennyi jogág szabályainak alkalmazásában bizonyos mértékű jártasságra tettem szert. E vállalatnál jogászként egyedül dolgoztam, így ami egy önálló gazdasági egységnél jogi probléma felmerülhetett, valamennyivel találkoztam.  Az igazi kihívást e munkakörben mégis az jelentette, hogy fiatalon 34 fôs létszámú osztály vezetésével is meg kellett birkóznom. Bár megjegyzem, vezetô beosztásaim során mindig segítségemre volt az a tapasztalat, amelyet mint tartalékos honvédtiszt különbözô parancsnoki beosztásokban szereztem.
– Milyen út vezetett az ipari vállalattól a Városházára?
– Említettem, hogy a vállalat a Megyei Tanács vállalata volt, így gyakran megfordultam a tulajdonos felügyeleti szerv, Szolnok megyei Tanácsnál. Itt kerültem elôször közelebbi kapcsolatba a közigazgatással. Szakmailag érdekesebbnek, sokrétűbbnek tűnt az ott folyó munka, s az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy egy vállalatot abban az idôben is a profit érdekelte, s a jogi igazgatási munka csak mint szükséges rossz jelentkezett a tevékenységében. Úgy gondoltam, olyan munkahelyet választok, ahol tanult szakmám elôkelôbb helyet foglal el a munkahelyi hierarchiában. A gondolatot tett követte, 1982-ben áthelyezéssel kerültem a közigazgatásba. Egy nagy átszervezés kellôs közepébe csöppentem, ekkor szervezték ugyanis Jászberényben a „kisvárosi igazgatási modellt”. Én az újonnan létrehozott hatósági osztályon, családvédelmi csoportvezetôi kinevezést kaptam.
– A szakvizsga letétele hozott valami változást az életében?
– Igen. 1984. január 1-jével Jászberény város Tanácsa kinevezett a Szervezési és Jogi Osztály vezetésére. E munkakörben már feladatomként szerepelt – amit eddig megbízásos jogviszonyban láttam el – a jogi képviselet ellátása. Igen fontos része volt munkámnak a testületek munkájának segítése, a tanácsi választások lebonyolítása, a szakosztályok és a volt jászberényi járás községeinek törvényességi felügyelete. Itt említeném meg, hogy nincs új a nap alatt: a Járási Hivatal megszűnésével létrehozott „városkörnyéki igazgatási modell” hasonlít a mostani kistérségi szerepkör ellátásához, amit némi nosztalgiával áthatva nagyon szeretek csinálni. Mindig is az volt a véleményem, hogy a községeknek nagy segítséget jelentett a kvalifikáltabb járási hivatal – mind a lakosságnak, mind a tanácsi apparátusoknak –, s nem biztos, hogy jó döntés volt a megszüntetése. Az élet folyamatosan visszaigazolta, hogy a megye távol van a településektôl, jobban el tudja látni egy földrajzilag közelebbi igazgatási decentrum a nagyobb szakmai tudást igénylô községi feladatokat.

– Elérkeztünk 1990-hez. Merôben más politikai berendezkedés, új feladatok, új kihívások. Hogyan érintette Önt a rendszerváltás?
– Sohasem foglalkoztam direkt módon politikával. Mások mondják, mesterembernek jó vagyok, de nem vagyok politikus alkat. 1990-re – úgy gondolom –, alapjaiban megismertem az igazgatási munkát, és nyugodtan mondhatom, elkötelezettjévé is váltam. Ismertem munkatársaimat is, bíztam bennük, tudtam, hogy számíthatok rájuk. Visszajelzést is kaptam, biztattak a pályázatra, de többen a választott képviselôk is ezt kérték tôlem. Vonzott az a komoly, kivételes és felelôsségteljes lehetôség, hogy saját elképzelésem szerint megtervezhetek egy városi közigazgatási hivatalt, ha lehetôséget kapok rá. Pályáztam, és bizalmat kaptam. Komoly átszervezések történtek, de csak az újra, a másságra való törekvés miatt egyetlen, korábban már jól bevált munkaszervezési megoldást, jó értelemben vett rutint, s nem utolsósorban munkatársat sem mellôztem. A stabilitást, kiegyensúlyozottságot mindig nagy értéknek tartottam és tartom ma is. Így a fluktuáció sosem volt jellemzôje hivatalunknak.

– A jegyzôi munka sok elfoglaltsággal jár, ezek mellett tud arra idôt szakítani, amit pályája elején oly fontosnak tartott? Jelesül a szakmai továbbképzésekre gondolok.
– Ezt ma még fontosabbnak tartom, mint hajdanán. Idôközben cégjogi szakjogászi, vezetési, szervezési, oktatóképzési tanfolyamokat végeztem, megismerkedtem a számítógép használatával. A közigazgatási és ügykezelôi alapvizsga, valamint szakvizsga vizsgáztatói bizottságának tagjaként autodidakta módon is folyamatosan képzem magam. Erre azért is szükség van, mert szakmai tanfolyamokon oktatok is. Tagja vagyok a Városi Jegyzôk Egyesületének, valamint a Jegyzôk Országos Szövetségének. Ezek a szervezetek is segítik szakmai épülésemet. Azt gondolom, ezen a pályán a szakmai továbbképzéssel nem lehet leállni, hiszen a kihívások egyre nagyobbak. Terveim között szerepel társalgási szintű idegen nyelvtudásom továbbfejlesztése.
– Úgy tűnik, eddigi tevékenysége viszonylag zökkenômentes volt, de nézzük most a nehézségeket, mert ne tagadja, biztosan elôfordulnak azok is.
– Természetesen. Mint minden szinten és minden jegyzô esetében, ezek közismertek a szakmában, s vagy azonosak, vagy hasonlóak. Ezért szakmai körben nem érdemes róluk beszélni. Optimistának kell lenni, hinni és bízni kell – ha nem is feltétel nélkül – az emberekben, s tapasztalatom szerint ez átvezet a nehézségeken.
– A család hogyan tolerálja hivatását?
– Kiegyensúlyozott, biztos háttérrel rendelkezem, s ez nagyban hozzásegít az eredményes munkához. Feleségem pénzügyi végzettségű banktisztviselô, két gyermekem közül lányom másodéves joghallgató a Miskolci Egyetemen, fiam harmadéves gimnáziumi tanuló a jászberényi Lehel Vezér Gimnáziumban. Lehet – ahogyan évôdve mondani szokta: hagyománytiszteletbôl – ô is a nyomdokaimba lép.
– Ha van ilyen, hogyan fogalmazná meg jegyzôi ars poétikáját az itt elmondottak tükrében?
– A riport elején idézett egykori pályázati anyagomban leírtakat ma is aktuálisnak tartom. Emellett a hivatal számára ma is alapvetô ismérvként fogalmaznám meg, hogy a jog, amelyet alkalmaz, nem cél, csak eszköz. A cél számunkra a lakosság szükségleteinek kielégítésében való közreműködés. Fontos, hogy munkánkat a lakosság, az ügyfél ne hatalomgyakorlásnak, hanem a szó igazi értelmében vett közszolgálatnak érezze. Még akkor is, ha netalán nem jogot, hanem kötelességet állapítunk meg. És még valami: vitathatatlan, hogy egy település életében fontos a jegyzôi munkakör, de nagyobb jelentôséget sosem szabad tulajdonítani neki, mint amennyit valójában megérdemel.
– Dr. Forgács István eddigi munkájának elismeréseként belügyminiszteri dicséretben és a Magyar Köztársasági Ezüst Érdemkereszt kitüntetésben részesült.