Helyzetelemzés az Európai Unió alkotmányának ratifikációs eljárásairól 2006/1

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Európai Unió

Helyzetelemzés az Európai Unió alkotmányának ratifikációs eljárásairól 2006/1

VIII. évfolyam, 1. lapszám
Szerző(k):
Dr. Bálint József címzetes főjegyző Kalocsa



A Jegyző és közigazgatás VII. évfolyam 1. számában bemutattam az Európai Unió Alkotmányát. Büszkén írtam le azt az örömteljes tényt, hogy a Magyar Országgyűlés 2004. december 20-án kétharmados többséggel ratifikálta az Európai Unió alkotmányát.

 

Hangot adtam azon optimista véleményemnek, hogy a ratifikációs folyamat, akár2005-ös év folyamán befejeződhet, és hatályba léphet az EU. Alkotmánya, bár eredetileg, a megadott határidő 2006. november 1. napjában lett megjelölve.
Az elmúlt időszak áttekintése során az optimizmusom elszállt, és csak reménykedem abban, hogy az Unió döntéshozatalainál oly sokszor alkalmazott kompromisszumos megoldások pozitív eredményt hoznak. Véleményem szerint, ha késedelmesen is, de hatályba lépő alkotmány megerősítené az Unió helyzetét. Egy érvényes, de hatálytalan szerződés, akár alkotmányos válságot is okozhat, beláthatatlan következményekkel.
A nemzeti államok ratifikációs eljárásait megvizsgálva igen vegyes eljárásokat érzékelhetünk. Csoportosítva az alábbi négy kategóriát alakíthatunk ki.
A ratifikációhoz:
• parlamenti jóváhagyás
• parlamenti jóváhagyás és véleményező népszavazás
• ügydöntő népszavazás és parlamenti jóváhagyás
• ügydöntő népszavazás szükséges
I.
Ország
 Ratifikáció módja Megjegyzés
Ausztria Parlamenti jóváhagyás Alsóház 2005. május 11-én, Felsőház 2005. május 25-én ratifikálta az Alkotmányt
Belgium Parlamenti jóváhagyás Szövetségi Felsőház 2005. április 28-án, Alsóház május 19-én hagyta jóvá az Alkotmányt
Ciprus Parlamenti jóváhagyás Parlament az Alkotmányt 2005. június 30-án ratifikálta
Észtország Parlamenti jóváhagyás Parlament még nem döntött
Finnország Parlamenti jóváhagyás Parlament még nem döntött
Görögország Parlamenti jóváhagyás 2005. április 19-én ratifikálta a Parlament az Alkotmányt
Lettország Parlamenti jóváhagyás Parlament 2005. június 2-án ratifikálta az Alkotmányt
Litvánia Parlamenti jóváhagyás Parlament 2004.november 11-én ratifikálta az Alkotmányt
Málta Parlamenti jóváhagyás Parlament 2005. június 6-án fogadta el az Alkotmányt
Magyarország Parlamenti jóváhagyás Országgyűlés 2004. december 20-án ratifikálta az Alkotmányt
Németország Parlamenti jóváhagyás Alsóház 2005. május 12-én, Felsőház május 27-én ratifikálta az Alkotmányt
Olaszország Parlamenti jóváhagyás Parlament Alsóháza 2005. január 25-én, míg a Szenátus április 6-án ratifikálta az Alkotmányt
Svédország Parlamenti jóváhagyás Parlament még nem döntött
Szlovákia Parlamenti jóváhagyás Parlament 2005.május 11-én elfogadta az Alkotmányt
Szlovénia Parlamenti jóváhagyás Parlament 2005. február 1-én ratifikálta az Alkotmányt

II.
Ország
 Ratifikáció módja Megjegyzés
Egyesült Királyság Parlamenti jóváhagyás és véleményező népszavazás Parlamenti ratifikáció a francia és a holland szavazás után felfüggesztve
Hollandia Parlamenti jóváhagyás és véleményező népszavazás Referendumot 2005. június 1-én rendezték, amelyen az Alkotmányt elutasították
Luxemburg Parlamenti jóváhagyás és véleményező népszavazás Parlament 2005. június 28-án hagyta jóvá, a népszavazás 2005. július 10-én megerősítette az Alkotmányt
Spanyolország Parlamenti jóváhagyás és véleményező népszavazás 2005. február 20-án népszavazás igent mondott az Alkotmányra, az Alsóház április 28-án, Felsőház május 18-án ratifikálta az Alkotmányt

III.

Ország
 Ratifikáció módja Megjegyzés
Írország Ügydöntő népszavazás és parlamenti jóváhagyás Jelenleg nincs konkrét időpont kitűzve


IV.

Ország
 Ratifikáció módja Megjegyzés
Csehország Ügydöntő népszavazás Népszavazást elhalasztották
Dánia Ügydöntő népszavazás Népszavazást elhalasztották
Franciaország Ügydöntő népszavazás A referendumot 2005. május 29-én tartották, amelyen az Alkotmányt elutasították
Lengyelország Ügydöntő népszavazás Népszavazást elhalasztották
Portugália Ügydöntő népszavazás Népszavazást elhalasztották


A fentiekre tekintettel megállapíthatjuk, hogy a 25 tagországból (a kézirat leadásának időpontjában) 14 tagország ratifikálta, 2 tagország elutasította, 9 tagország meg nem határozott ideig elhalasztotta döntését.
A vélemények megoszlanak a további menetrendről. Egyesek egy új alkotmány megalkotását vizionálják, mások kiegyeznének a jelenlegi szerződéseken alapuló kvázi alkotmánnyal, a harmadik csoport bízik az érvényes alkotmány belátható időn belüli hatályba léptetésében.
Természetesen nem állt szándékomban a két elutasítást eredményező tagország belpolitikai helyzetének elemzése, de óhatatlanul felmerülnek olyan összefüggések, amelyeken el kell gondolkozniuk nem csak az unió politikusainak, hanem a szakembereknek, valamint az Unió Állampolgárainak is.

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu