A szakmát kell képviselni Dr. Tóth László Zalaegerszeg jegyzője 2002/1

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Portré

A szakmát kell képviselni Dr. Tóth László Zalaegerszeg jegyzője 2002/1

IV. évfolyam, 1. lapszám
Szerző(k):
Vadas Zsuzsa



Zalaegerszeg Megyei Jogú Város jegyzője, dr. Tóth László 1965-ben végzett Budapesten az ELTE jogi karán. A diploma megszerzése után két évig a zalaegerszegi járási tanácson dolgozott, majd letette az ügyvédi-jogtanácsosi szakvizsgát. Ezt követően öt évig jogtanácsosként dolgozott, majd 1973-ban az egerszegi városi tanácsra került. Azóta is a hivatal a munkahelye és jövőre már a harmadik ciklust fejezi be jegyzőként.

 


– Amikor idekerültem, először a titkárság jogi csoportjában dolgoztam, az akkori tanács jogi képviseletét láttam el: kisajátítási, építési, szavatossági, beruházási perekben képviseltem a várost. Három év múlva az igazgatási osztályra kerültem, először helyettesként, majd osztályvezetőként végeztem a munkámat. 1982-ben lettem VB. titkár egészen a rendszerváltozásig, majd amikor pályázatot írtak ki a jegyzői posztra, pályáztam, és így én lettem Zalaegerszeg jegyzője.
A munkánk hatalmas változáson ment keresztül – folytatja dr. Tóth László. – Az alapvető különbség a korábbi időszakhoz képest, hogy szélesebbkörű, átfogóbb lett a jegyzői munka. 1990 után a jegyző a gazdálkodással együtt az egész hivatal munkájáért felel. Az önkormányzatiság lényegesen szélesebb terület, jelentős vagyont kaptak az önkormányzatok, tehát a vagyon és pénzügyi gazdálkodás fontosabb  vált. Az államigazgatási munka is teljes egészében a jegyzőhöz tartozik. Tehát mindenért mi felelünk a hivatalban. Ha például át is adtam az osztályvezetőknek a kiadványozási jogot, ezzel a felelősségem nem szűnt meg, természetesen ellenőriznem kell a munkát, hiszen ezt is a "jegyző megbízásából" látták el.
– A kívülálló számára a jogszabályokkal való foglalatosság, önkormányzatiság, hatósági munka…, meglehetősen száraznak tűnik. Van-e szépsége a jegyzői munkának?
– A feladat, amit végzek rendkívül sokrétű és sokszínű. Említette a hatósági munkát, de én folytatnám a fejlesztésekkel, a városépítészet, városüzemelés kérdésével. A közterületek fenntartása, a közszolgáltatási feladatok ellátása, mind sok-sok munkát ad nekünk, és akkor még nem beszéltünk a közgyűlések előkészítéséről, a döntések végrehajtásáról, tehát nehéz lenne kiemelni a feladatok közül bármelyiket is. Szinte mindegyiknek megvan a maga szépsége.
– Három ciklus van ön mögött, mindhárom önkormányzati testület politikai összetétele más volt. Befolyásolja ez a munkáját?
– Már induláskor is egyértelmű volt, hogy a jegyzőnek politikamentesnek kell lennie. Nem politizálhat. A jegyzőnek a szakmát kell képviselni, ez természetesen nem mindig könnyű, hiszen a politika természete olyan, hogy ahol teret kapott, ott megpróbálja érvényesíteni az elképzeléseit. Néha a politika és a szakma határán kell egyensúlyozni és a politikával szemben a szakmát kell képviselni.
– Közelednek a 2002-es választ sok, megkezdődtek már az előkészületek?
– Komoly jelentőséggel bírnak az országgyűlési és az önkormányzati választások is a hivatal életében. Rendkívül kényes kérdésről van szó és a legfontosabb számunkra a választ sok tisztaságának és törvényességének a biztosítása. A szakmának nagyon határozottnak és politikamentesnek kell lennie. Ezt képviseltük mindhárom választásnál. Semmi gond nem volt, rendben folyt le minden. A pártok képviselői tiszteletben tartották a jogszabályokat, így még csak vita sem alakult ki közöttünk.
A jegyző egyben a helyi választási iroda vezetője is, aki összeállítja a választási irodát. Mint dr. Tóth László elmondta, megkezdődtek az előkészületek a 2002 április 7-i országgyűlési választások első fordulójára.
– Aki többször megfordul a zalaegerszegi polgármesteri hivatalban, az tudja, hogy a város jegyzője nem napi 8 órát dolgozik. Gyakran megy haza sokkal később, mint a többiek. Mi jelenti önnek a kikapcsolódást?
– Ha tehetem és az idő is engedi szívesen kertészkedem, van egy kis hétvégi házunk Vas megyében, ott ahol születtem. Ezen kívül szeretek olvasni, zenét hallgatni. Egyhónapos a fiú unokám, úgyhogy, ha éppen nem dolgozom, lekötnek a családi események is.

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu