Aki azt feltételezi, hogy az EU-csatlakozás véget vetett a magyaros megoldásoknak a közigazgatásban, annak figyelmébe ajánlom az oktatási kormányzatnak az érettségi botrány kezelésére „kitalált” módszerét, ami szerintem szintén hungarikum a maga nemében.

A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény (a továbbiakban: Köot.) 94.§ (3) bekezdésének c) pontja felhatalmazta a kormányt, hogy rendeletben szabályozza „az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának bevezetését és kiadását”. Ezen feladatának eleget téve a kormány elfogadta a 100/1997.(VI.13.) rendeletét (a továbbiakban: R.) az érettségi vizsga vizsgaszabályzatának kiadásáról. A R. 18.§ (3) és (6) bekezdései szabályozták, hogy a vizsgatárgyak központi feladatlapjait (vizsgatételeket) az országos vizsgaközpont (OKÉV) készíti el, majd juttatja el a vizsgabizottságot működtető intézménynek, ahol az igazgató felelős azért, hogy ahhoz illetéktelen személyek ne férjenek hozzá.
Az idei érettségi időszak bebizonyította, hogy a rendszer nem zárt megfelelően, így a tételek (vagy azok egy része) előbb felkerült az Internetre, mint ahogy a vizsgák megkezdődtek volna. Nyilván ennek hatására döntött úgy az oktatási kormányzat, hogy módosíttatja a rendszert, oly módon, hogy a R. 18.§ (3) bekezdésébe bekerült egy félmondat, miszerint az OKÉV a „körzetközponti jegyzők közreműködésével” adja át a vizsgatételeket. Hogy a jegyzőnek csak törvény, vagy törvény felhatalmazása alapján kormányrendelet állapíthat meg feladat- és hatáskört (márpedig erre a Köot. 94.§ (3) bek. c) pontja – amire a rendeletmódosítás hivatkozik – nem ad felhatalmazást!) ez láthatóan nem zavarta a jogalkotót!
Ennél sokkal érdekesebb, hogy az oktatási kormányzat miként váltotta aprópénzre a R-ben szereplő „jegyzői közreműködés” talányos megfogalmazást! Kiadásra került egy „folyamatleírás”, ami egy még ki nem hirdetett jogszabályban [a 11/2005.(IV.8.) OM rendelet 4. melléklete] és egy a „későbbiekben kiadandó” OKÉV főigazgatói utasításban szereplő előírások betartását írja elő. A leírásból kikerekedő feladat egy postás, egy népi ellenőr és egy raktáros tennivalóinak szimbiózisa, megspékelve egy csipetnyi titokbirtokosi tevékenységgel. Valószínűnek tartom, hogy a tételeket szállító járművet lezáró plomba sértetlenségének ellenőrzése, ennek összevetése a szállítójegyzéken feltüntetett azonosítóval nem haladja meg a körzetközponti jegyzők többségének képességeit. Azonban az őrzésre átvett, szolgálati titkot(!) tartalmazó iratokat a dobozok felbontása nélkül, a folyamatleírás – még nem létező – mellékletét képező nyilvántartási segédlet értelemszerű kitöltésével való nyilvántartásba vétele igényelhet némi segéd-raktárosi előképzettséget, nem beszélve arról, hogy az átadás-átvételnek a dobozjegyzéken való (óra, perc pontossággal) történő feltüntetésénél és a nyilvántartási segédlet megfelelő rovatában az átvételt igazoló olvasható aláírások prezentálásánál már jól jöhet ha valaki gyerekkorában, a nyári szünetben mázsafelíróként dolgozott a téeszben.
Miután a „dobozszintű” átvételtől a felhasználásra nem kerülő csomagok visszaküldéséig minden lépés során gondoskodni kell a minősített adat kezelésének rendjéről szóló 79/1995.(VI.30.) Korm. rendelet szolgálati titokra vonatkozó rendelkezéseinek alkalmazásáról, az ott leírt módon un. titokszobában lehet tárolni a tételeket tartalmazó csomagokat, így feltételezem, a jogszabály-előkészítés(?) során felmérésre került, hogy ennek feltételei minden érintett polgármesteri hivatalban rendelkezésre állnak. A könnyebbség kedvéért a titokszoba: egy olyan helyiség, ahova korlátozott a bejárás, elektronikai és technikai védelemmel – úgymint: vasrács, riasztóberendezés, tűzjelző – van ellátva, biztonsági lakattal és személyi pecsétnyomóval zárt stb., nem beszélve az ezzel kapcsolatos szabályzatokról, adminisztrációról.
Mindenesetre érdeklődéssel várom már a hiányzó jogszabályokat, utasításokat, hogyan rendezik ezen feltételek megteremtésének költségeit, hiszen a hungarikumoknak ára van!