Nincs olyan dolog a világon, amelynek ne lenne bekerülési költsége, anyagi kihatása, következménye. Minden, amit teszünk, vagy akár szándékozunk megtenni, annak kihatása, konzekvenciája van. Mindezt a közigazgatásban is elengedhetetlen tetten érni, illetve érvényesíteni. Azért fontos ez, mivel ennek hiányában rosszul működhet, illetve akadozhat a gépezet.

Aki egyébként arra tesz kísérletet, hogy mintegy beárazza a különböző cselekvéseket, vezetői lépéseket, vagy éppen meg nem hozott (elmulasztott) döntéseket, az rendkívül nehéz fába vágja a fejszéjét. Éppen emiatt fontos, hogy az e körbe tartozó kérdéseket ilyen aspektusból rendszerszerűen is megközelítsük, végiggondoljuk.

Gondoljunk bele például abba, hogy: mennyibe kerül az országnak (az adófizetőknek) az, amikor egy miniszter rosszul előkészített, vagy egyáltalán elő nem készített üléseken, értekezleteken kell részt vegyen.

Ennek mennyi a rezsióradíja, mibe kerül ez a társadalomnak?

Gondoljunk bele abba is, amikor egy minisztérium, vagy nagyobb önkormányzat értekezleti rendszere olyan, hogy lopja az érintettek idejét. Erre kerül sor, amikor nem születnek döntések, vagy ebből fakadóan rossz döntések meghozatalára kerül sor. Ennek mennyi a rezsióradíja, mibe kerül ez az adófizetőknek? Be tudjuk-e azonosítani, meg tudja-e valaki mondani?

Gondoljunk bele abba is, hogy milyen sokba kerül mindannyiunknak az, amikor az állami vezetők más szükségtelen tevékenység miatt nem tudnak meghozni döntéseket. Csupán azért, mert a rendelkezésükre álló időt a körülöttük lévő stáb rosszul szervezi. Ebből szokott kialakulni és állandósulni egyébként az ún. időfrász-spirál. Ebből fakadóan a vezető környezetében mindenki folyton ki van és világvége hangulatba kerül.

S persze indokoltan merül fel az a kérdés is, hogy van-e ennek megelőzési ellenszere? Vannak-e, léteznek-e megoldási receptek? Mit tegyünk, s mit tehetünk azért, hogy ez ne így legyen?

Vegyünk sorra – a teljesség igénye nélkül – néhány előremutató, életből vett jó tanácsot:
• vezetőként mindenképpen törekedjünk a sűrítésre, a dolgok intenzív rendszerezésére, s ehhez igazítsuk napi időmérlegünket. Ne az események és a történések sodorjanak, hanem mi írjuk az e körbe tartozó forgatókönyvet;
• képzeletben próbáljuk meg beárazni, erőforrásosítani döntéseink következményeit, hatásait;
• mindig priorizáljuk a feladatokat, s 1-től 5-ig, intenzívebb időszakban legalább 1-től 10-ig minden időszakban legyen meg a saját fontossági sorrendünk. Minden nem lehet egyaránt fontos! 100 üggyel nem foglalkozhatunk egyszerre! Ennek csak az lesz az eredménye, hogy minden szétfolyik és semmi nem fog megvalósulni;
• ne haragudjunk azokra a kollégáinkra, akik képesek felhívni a figyelmünket arra, hogy egy rögtönzött, ad-hoc feladat kiadása esetén mi minden marad el. S leginkább, melyeket kell átütemezni. S mi lesz, mi lenne az elhamarkodott, sebtében meghozott (előkészítetlen) döntéseknek a következménye;
• ha kollégáinkat arra inspiráljuk, hogy a fenti szemlélettel segítsék és ellenpontozzák vezetői munkánkat, akkor mi is könnyebben ellen tudunk állni a felsővezetőink által kiadott zseniálisan (rakjatok félre mindent) rögtönzött döntéseknek.

Higgyék el, ha ezt a fajta látásmódot nem kezdjük el, akkor a közigazgatás soha nem válik jól szervezett üzemmé. Olyan termelőegységgé, amelyben szintén mindennek ára és értéke van. Esettanulmányként képzeljék el lelki szemeik előtt azt, hogy a miniszter kiad egy feladatot. A lojális szakállamtitkár természetesen ezt végre kell, hogy hajtsa. Viszont előtte miért ne mondhatná el: „- Igenis Miniszter úr, de engedje meg, hogy felhívjam szíves figyelmét arra, hogy a döntésnek ez és ez lesz a következménye. Ha a tárca apparátusa most ehhez hozzálát, az ennyibe kerül, s a következő feladatok végrehajtását kell ennyi és ennyi ideig mellőznünk. Az átütemezésnek pedig ez és ez lesz a következménye, ill. az erőforrás konzekvenciája…”

Higgyék el érdemes rajta gondolkodni, érdemes lenne változtatni. S, hogy miért? Leginkább azért, mivel a társadalomnak, az országnak, az adófizetőknek az kerül a legtöbbe, amikor az államgépezet kívül és belül indokolatlanul jön mozgásba.

Talán ebben, ennek megelőzésében, elkerülésében, aktívan pozitív befolyásolásában van a hazai közigazgatás egyik legnagyobb tartaléka. Ne merítsük le, hanem sokkal inkább gyarapítsuk és használjuk ki!

Higgyék el, a közigazgatásban is minden beárazható, mindennek értéke van. Erre is igaz:
Tégy másként, ha mást akarsz!