Budapest-Mexikó Város repülőgéppel 16-18 óra, mert valahol át kell szállni. Én Párizsban tettem ezt, volt 1 óra 10 percem, éppen elértem a gépet. Aki már átszállt a De Gaulle-n a 2/E terminálról a 2/B-re, az tudja, hogy ez pompás teljesítmény. Amikor az előző repülőből kiszállsz, akkor 50 % esélyed van a csatlakozás elérésére. A csomagodnak 30…És szerencsés voltam, és a mozgójárdán futottam, és az  átszállító buszon a lépcsőn utaztam (! 35 éve csináltam ilyet utoljára a pesti 15-ös buszon!). Olyan jó lerogyni az ülésre, és arra gondolni, hogy már csak 12 óra utazás áll előtted (!Dohányozni tilos!). A repülő Airbus 320 tömve.

Rá kell jönnöm, hogy nem vagyok normális. A chek-in-nél direkt a „folyosóra” kértem és kaptam ülést. (ez azért jó, mert ha ki akarsz menni pisilni vagy sétálni, akkor nem kell átmásznod a melletted ülőn). Most egy 60-80 éves francia nő első kérésére a folyosói ülést elcserélem egy középső ülésre (sem az ablak mellett, sem a folyosón, hanem szendvics!), ahelyett, hogy azt mondanám, hogy „Nem értem!” És még mosolygok is! Ideje lenne egy kicsit pihennem…

Végig felhőben repültünk. Milyen lesz a mexikói határőrség, és a vámvizsgálat? 5 perc alatt kijutottunk a szabad területre, fényképezés volt, ujjlenyomat-vétel (még) nem. A magyar követségről a kolléga vár, és kedves, és bevisz a hotelbe (1 óra autózás, a legrövidebb idő, amelyet Mexikóban autóztam).

A City (Ciudad) 9 millió lakosú, a „főváros” 18 milliós (Tokió után a második legnagyobb a világon. A közlekedés olyan mint Budapesten: Budaörs-Budapest 20 perc. Budapest-Gödöllő 20 perc, Budapest-Budapest 120 perc. A vendéglátó megmagyarázza a modus vivendit: egy nap csak egy helyre szabad utazni a városban! Ezért az okosságért kár volt ilyen sokat utaznom, ezt már otthon is tudtam, pedig ott csak 1,7 millió budapesti lakik.

Két és fél napos a konferencia. Téma: a média és a választás. 200 hallgató. Az előadók az USA-ból. Angliából, Ausztráliából és Oroszországból érkeztek. Az én előadásom 14 régióbeli ország tapasztalatait foglalja össze. Kétszer belezavarodok az angol nyelvű előadásba…,de sikerem van, mert a mi régiónk és Mexikó problémái hasonlóak. Az orosz és az amerikai előadók vitatkoznak a Hodorovszkij peren (előző napon vitték el Szibériába a 8 éves büntetés megkezdésére). A konferencia értelmes volt.

A mexikói ételek alapanyaga ugyanaz mint nálunk, csirke-disznó-marha, krumpli, olaj, paprika. Zöldségek. A lényeges különbségek: a tenger gyümölcsei, az élesztő nélküli kenyér, a fűszerek és a sok kukorica (sör, pálinka, liszt, édesség). A tekila tényleg kaktuszból készül (de kukoricával hamisítják az olcsót). Feljövőben van a bortermelés, semmivel nem rosszabb, mint a magyar.

100 millió lakos, a terület európányi! A lakosság 40 %-a a létminimum alatt él. Jobblét a városokban, a falvak elesettek.

A kormány határozottan az indián lakosság pártján áll! Azt hiszem, én nem szeretnék indián lenni.

Utolsó este a szállodában a TV Híradóban a Wilma hurrikán híreit nézem: reggel 7 órakor éri el Mexikó City előtt a tengerpartot, 320 km sebességgel. Az ébresztőt 6,30-ra állítom be, és igazi kaktusz levet iszom. A többi delegáció sorra halasztja el az utazását, látva a Kankun környéki tv felvételeket.

Reggel 6,45 a TV-ben egy szőrös férfikéz – kezében egy tollal – mutatja, hogy a hurrikán fő iránya mindjárt eltér Kuba felé. De még nem biztos. Én izgulok, hogy térjen már el, szeretnék haza menni, és még 10 ezer turista! 6.58! és eltér! Hurrá megyek haza! (Vajon most mit gondolnak Kubában azok, akik haza akartak jönni Mexikóba?!)

Hazafelé nem sikerült a folyosóra helyet kapnom, csak az ablaknál, de kis vigasz, hogy egy 30 év körüli, angolul velem egy színvonalon beszélő nagyon csinos mexikói hölgy ül mellettem. Mindaddig, amíg egy kövér. 50-60 közötti spanyol öreg férfi el nem üldözi mellőlem azzal, hogy az ő helye a folyosóra szól! A hölgy el…, az úr le…

A pilóta biztosít róla minket, hogy nem a hurrikán irányába repülünk, hanem a Mexikói-öböl belső pereme mellett Atlanta az irány. Mindenki megnyugszik… Felszállás. Azt elfelejtette mondani, hogy Atlantába New Orleanson keresztül repülünk. A fedélzeti térképen jól nyomon követhetjük az irányt. További szerencse, hogy süt a nap, nincsenek felhők, és az óceán is látható a magasból. A mexikói öbölben jól látható egy vitorlás-verseny az USA partok előtt, továbbá a szerencsejáték hajók (két ilyen amerikai filmet is láttam). Lassan elérjük a Missisipi deltát. Hatalmas mocsaras terület, alig lehet megkülönböztetni a folyót, az óceánt és a szárazföldet. Hirtelen óriásit rándul a gép, mindenki elhallgat, újabb remegések, de nem történik semmi, nem látjuk a hurrikánt, csak a szomszédom leöntött sörrel, és ülök a sörös nadrágomban: „No problem, Sir!”

Mint egy terep-asztalon olyan jól látjuk a folyó mesterséges és természetes ágait, amelyek az óceánba visznek. És jön a város: óriási területen hatalmas épületcsoportok, majd mocsár. A nagy gátat nem sikerül beazonosítani, de aki felülről nézi a várost, láthatja: a nagy víztömeg ellen itt semmi esély nem volt!

Lassan (950 km/óra) húzunk Atlanta irányába. Most harmadszor vagyok Atlantában. A legtartalmasabb látogatásom 10 évvel ezelőtt volt, amikor átszálltunk a repülőterén. Én akkor láttam életemben először vezető nélküli villamost (metrót? vonatot?) Annyira megtetszett, hogy egy megálló helyett, én körbeutaztam az egész repülőteret! A kollégám nagyon izgult, hogy lekésem a gépet (nem is késtem le: 3 perccel az indulás előtt a fedélzeten voltam!) Ő csak annyit mondott: Te tiszta hülye vagy! Most, a harmadik alkalommal, csak átrepülök Atlanta fölött. A világon mindenütt nézett CNN itt készül. Fentről nézek le a CNN központra.

Jönnek a felhők. Párizs még 9 óra. Ott átszállás Budapest felé…

Szia Anya, megjöttem!