Az idén január 1-én jelentősen módosult a hiteles tulajdoni lap szolgáltatás és az ingatlan-nyilvántartási eljárás igazgatási szolgáltatási díjára vonatkozó alapvető szabályokat tartalmazó törvény, az un. Díjtörvény. A hivatalos álláspont szerint a módosítás alapvető célja az volt, hogy a jogi szabályozást hozzáigazítsa az időközben megváltozott technikai lehetőségekhez, és a papír alapú adatszolgáltatás helyett a takarékosabb elektronikus adatszolgáltatást helyezze előtérbe.

Ez nagyon egyszerűen hangzik, mintha csak a közigazgatás modernizálásáról lenne szó. Pedig óriási horderejű a változás, ami alaposan felforgatta az önkormányzatok és az állampolgárok életét. Ebben nagy szerepe volt annak, hogy a jogalkotó nem kommunikált a jogalkalmazóval.

Érdemes egy kis kronológiai visszatekintés a jogalkotás folyamatára.

• A Díjtörvény 2009. augusztus 22-ével hatályos módosítása megszüntette az önkormányzatok személyes díjmentességét a hiteles tulajdonilap-másolat díja tekintetében.
• Később indokoltnak tartotta a jogalkotó az ügyfelek közötti különbségtételt megszüntetni és 2010. január 1-jétől az államon és az egyházon kívül senki sem élvez személyes mentességet, sem a tulajdonilap-másolat, sem az ingatlan-nyilvántartási eljárás esetében. Ezzel a módosítással emelkedtek az ingatlan-nyilvántartás igazgatási szolgáltatási díjai is, de közben a korábbi díjtételeket és a Takarnet rendszerhez való hozzáférés (kedvezőtlen) szabályait tartalmazó 41/2002. (V. 14.) FVM rendelet még hatályban volt február 10-ig.

Lássuk csak mi is történt? A 176/2009. (XII. 28.) FVM rendelet 45 napig nem tudott hatályba lépni (ennyi időnek kell eltelni az Áht szerint a fizetési kötelezettségekre vonatkozó törvények kihirdetése és hatályba lépése között), de ez alatt hatályban volt már az új Díjtörvény, új elektronikus rendet és díjakat tartalmazó szabályokkal és élt még a régi Takarnet rendszer. Így leírva is nagyon visszásnak tűnik a helyzet, hát még benne lenni és naponta megtapasztalni, mit is jelent a jogszabály módosítás a gyakorlatban. Veszekszünk a földhivatallal, vitatkozunk az ügyféllel, akit pedig minden erőnkkel és azon felül is ki kell szolgálni. Hogyan tudunk megfelelni ennek az elvárásnak?
A jogalkotót ez nem túlságosan érdekelte, a törvény indokolásából is kitűnik, hogy nem titkoltan „a költségvetési szervek részére biztosított teljes személyes díjmentesség helyett” az ügyfelekre hárítja a díjfizetési kötelezettséget és más ügyfélellenes intézkedést is bevezet. Ez nekünk nem vigasz és az sem, hogy elektronikus formában lekérdezett, nem hiteles tulajdoni lap másolat tekintetében egyes ügyekben tárgyi díjmentességet élvezünk, ugyanis az igénybevétel feltételei nincsenek meg mindenhol. Ilyen nagy horderejű változtatásnál elvárható központilag szervezetten a Takarnet hozzáférési lehetőség térítésmentes biztosítása. Ezzel ellentétben még egy előzetes felmérés sem készült, hogy rendelkezünk-e a szükséges technikai háttérrel.
A Díjtörvény lerontotta az önkormányzatok ügyfélbarát törekvéseit is. A földhivatalok növekvő bevételével egyenes arányban nő az állampolgárok negatív megítélése, amiből közvetlenül a polgármesteri hivatal részesül.
Az első döbbenet a hagyatéki eljárás körül alakult ki. A 6/1958. (VII.4.) IM rendelet 14. § (1) bekezdése szerint eljárási kötelessége van a földhivatalnak, de e helyett a jegyzőnek küldi a 6.250 Ft/ingatlanra szóló hiánypótlást, holott a „megkereső szerv” kategória nem éppen erre az esetre vonatkozik. Ideje volna megoldani ezt a problémát, mert a hatályos jogszabály szerint még mindig hiteles tulajdonilap-másolat kell a közjegyzőknek.
A gondnokság alá helyezési eljárásban még súlyosabb a helyzet. Itt ugyan tárgyánál fogva díjmentes az elektronikus dokumentumként szolgáltatott adat lekérdezése, de ez nem sokat segít. A per megindításakor az ingatlan „tulajdoni lapját” kell becsatolni a Pp 307. § (2) bekezdése szerint, melynek költsége a gyámhivatalt terheli (előfordult, hogy 17 ingatlana volt a gondnokoltnak, ez 6.250 Ft-tal számolva tetemes összeg). A gondokság alá helyezés tényét is be kell jegyezni az ingatlan-nyilvántartásba, annak költsége 6.600 Ft/ingatlan. Sok kérdés vetődik fel. Először is: mit kell érteni ezután tulajdoni lapon? Hiteles papír alapú másolatot, elektronikus hiteles másolatot, esetleg elektronikus nem hiteles másolatot? Mit jelent és mire tudja felhasználni a hatóság az „elektronikus dokumentumként szolgáltatott nem hiteles tulajdonilap-másolatról készített papír alapú másolat”-ot? A Díjtörvény 31. § (5) bekezdése olvasatában minek minősül a bíróság, és elfogadja-e az ilyen tulajdoni lapot? Ha nem, akkor nem sokat ér a tárgyi mentesség elektronikusan, illetve módosításra szorul a Pp. is és számtalan olyan eljárás lehet, amit nem vizsgált a jogalkotó és mi sem ütköztünk még bele. Megjegyzem, nem túl méltányos a kényszerhelyzetben lévő gondnokoltat jogszerzőnek tekinteni.
Vannak olyan esetek is, amikor sem a Takarnet, sem a tárgyi mentesség nem segít, fizetni kell. Az Étv 47. § (3) bekezdése szerint például az építési hatóság által elrendelt egyes kötelezettségeket az ingatlan-nyilvántartásba be kell jegyezni. Jogszabályban meghatározott feladatát teljesíti tehát a hatóság, amikor megkeresi a földhivatalt, mégsem élvez mentességet, mert a Díjtörvény szerint ez is szolgáltatási díjköteles bejegyzési kérelemnek minősül. Ugyanez a helyzet az önkormányzat által a településrendezés keretében hozott egyes döntésekkel kapcsolatban. Ezzel a jegyző és az önkormányzat kötelező feladata ellátása során ugyanolyan fizetős ügyféllé vált, mint bárki más.
Jól illeszkedik a szabályozás abba a tendenciába, ami az illetékek és igazgatási szolgáltatási díjak alakulásában egy ideje megfigyelhető. Az illetékek tekintetében élvezett mentességgel az önkormányzat nem sokra megy, hiszen a legtöbb eljárásban illeték helyett magas összegű szolgáltatási díjat kell fizetnie. Az okok az állam finanszírozási politikájában keresendők, hiszen az igazgatási szolgáltatási díj közvetlenül az eljáró hatóság bevétele. Amikor az önkormányzat a ráruházott kötelező feladatai ellátásáért eljárása során egy másik hatóságnak fizet, akkor gyakorlatilag az állam egyik zsebéből a másikba teszi a pénzt, de sokszor ez sem igaz teljesen, hiszen a fedezetet az önkormányzat meg sem kapja.
Úgy gondolom, hogy a jegyzők és az önkormányzatok közhatalmi jogosultságát, sok törvényi kötelezettségét és azt, hogy zömmel állami feladatot látnak el, mégiscsak el kellene ismerni, például több mentességgel, támogatással.