A jogi szabályozás változásai: A területi államigazgatási szervek koordinációja a rendszerváltozás után lassan alakult ki. A tanácsi rendszer megszűnését követően az 1991-1994 között működő köztársasági megbízott feladatköre tartalmazta a régió területén lévő más államigazgatási szervek tevékenységének összehangolását. A jogalkotó azonban e faladat meghatározáson túl nem adott részletszabályokat. Így a köztársasági megbízottak fantáziája szabott csak határt a feladat végrehajtásának. E jogintézmény megszüntetését követően, 1995. január 1-jén megyei illetékességgel megalakultak a közigazgatási hivatalok. Elsődleges faladatuk – a jogelőd tevékenységét folytatva – a helyi önkormányzatok törvényességi ellenőrzése, valamint az első- és másodfokú államigazgatási hatáskör gyakorlása volt. A koordináció – az önkormányzati törvényben megfogalmazottak szerint – csak annyiban különbözött a korábbiaktól, hogy a területi államigazgatási szervek tevékenységét a közigazgatási hivatal vezetője igazgatás-szervezési szempontból kellett, hogy összehangolja, de erre a gyakorlatban nem került sor.

1995-96-ban felerősödött a közigazgatás korszerűsítése iránti igény, és az e tartalmat hordozó 1100/1996.(X. 2.) Korm. határozat megteremtette a reform magvalósításának alapjait. Ennek eredményeként 1997. január 1-jétől a megyei közigazgatási hivatalok a kormány területi szerveivé váltak. Finanszírozás hiányában azonban a kormányhivatali státuszból eredő koordinációs, ellenőrzési stb. feladatokra vonatkozó szabályozás csak július 1-jétől lépett hatályba. A 191/1996.(XII. 17.) Korm. rendelet időtálló szabályozás volt a megyei közigazgatási hivatalok jogállása és feladatai vonatkozásában. A területi szervek közötti koordináció itt került először széleskörűen megfogalmazásra.
A 2007–ben történt regionális átszervezéstől a mai napig három státusz kormányrendelet született, ebből kettő kibővítette a korábbi koordinációs szabályozást. Az alkotmánybíróság második döntését követő harmadik szabályozás azonban az államigazgatási hivatalokra vonatkozóan visszafogott, a helyzethez igazodó szabályokat alkotott.
Tapasztalatok
A tapasztalatok alapján elmondható, hogy a területi koordináció kezdete (1997) szép időszak volt. 1991-hez hasonlóan újat alkothattunk. A szabályozás kereteit mi tölthettük ki tartalommal. Az államigazgatási kollégium teremtette meg azt a teret, amelyben – a közös érdeklődés alapján – egymás számára hasznos szakmai értékeket kínáltunk. Alapelvünk ma is a kölcsönös együttműködésre épül, amelyben egyenrangú partnerként tudja kiaknázni mindenki azt a tudásbázist, amely sehol máshol ilyen koncentráltan nem található meg. Számos feladatban együtt gondolkodtunk és értéket teremtettünk, pl. közös jogszabály-véleményezések, egységes joggyakorlat kialakítása (Áe., Ket., Ktv., Étv.), segítve ezzel mind az állami, mind az önkormányzati munkát. Olyan szervek is kérték e grémium munkájában való részvételi lehetőséget, akik a szabályozás alapján nem váltak a kollégium tagjává (rendészeti, fegyveres szervek). Az azonban nem használt a hivatalok tekintélyének, hogy országosan más-más gyakorlat alakult ki, – nem mindenhol a partnerség elvére épülve – a koordináció területén. Ez nagyrészt a vezetők habitusán, másrészt a szabályozás koncepcióján múlt.
Konklúzió
A cikkben –– a terjedelmi korlátok miatt –– csak felvillantok néhány gondolatot. Véleményem szerint a jogalkotónak egyértelművé kell tennie, hogy milyen szerepet és feladatot szán a területi koordinációnak. Ha igény az erős koordináció, akkor a feladat meghatározásának – és értékelésének – nemcsak egy miniszter szintjén kell megtörténnie. A feladatoknak reálisnak és megvalósíthatónak kell lenni. A kormányzati elvárásoknak pedig nemcsak a hivatalvezetők, hanem a kormánytagok tekintetében is érvényesülnie kell. Olyan feladatot meghatározni pedig értelmetlen hosszú távon, amelyről már az elején tudott, hogy úgysem valósul meg: pl. a területi informatikai kapcsolatok összehangolt fejlesztése, működése. Mindenki előtt ismert volt, hogy az ilyen jellegű fejlesztés egymástól függetlenül, az egyes tárcák elképzeléseitől és teherbíró képességétől függött. Hasonlóan eredménytelen volt a területi szervek átszervezésére, megszüntetésére vonatkozó, 2007-es módosításban megjelent vélemény-nyilvánítási jog, mert a hivatalok vezetőinek véleményét egy esetben sem kérték ki. Azt is érdemes átgondolni, van-e értelme a területi szervek vezetőinek megbízására és visszavonására irányuló vélemény-nyilvánításnak, hiszen megalapozott vélemény csak akkor adható, ha az érintett személynek a szakmai munkáját, a vezetői tevékenységét jól ismeri a véleményező. Az eltelt több mint egy évtized alatt számos olyan hasznos tapasztalat halmozódott fel, amit érdemes a következő szabályozásnál figyelembe venni.