A közcélú munka egy éve 2010/1

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Közmunka

A közcélú munka egy éve 2010/1

XII. évfolyam, 1. lapszám
Szerző(k):
Vaskó Ernő dr.
jegyző
Komló

Komló 26 ezer lakosú város a Mecsek északi oldalán. 19 településből álló, 43 ezer lelket számláló kistérségi társulás székhelye. Az intézményi ellátottság kedvező, sok közösségi tér szolgálja a kötelező feladatokon felüli lakossági igényeket. A magas munkanélküliségi mutatók (24%) miatt az országos átlagot jelentősen meghaladó igény jelentkezik a szociális ellátások területén.

 


Komlón az országban meglévő szociális problémák fokozott mértékben jelentkeznek. A bányabezárást követően sok szorgalmas, dolgozni akaró, de alacsony képzettségű ember veszítette el a munkáját, nagy részük nem tudott alkalmazkodni a munkapiaci igényekhez, tartósan munkanélkülivé vált. Felnőtt egy olyan generáció, amely a szüleit nem látta dolgozni. (A tavalyi év novemberében 510 közcélú foglalkoztatott mellett 2306 álláskeresőt tartottak nyilván, közülük 645 tartós álláskereső, 688 járadék, illetve segély típusú ellátásban, 791 rendelkezésre állási támogatásban részesülő volt, 810-en legfeljebb 8 általánost végeztek.) A gazdasági válság tovább fokozza a meglévő szociális feszültségeket. A válság enyhítésére tett kormányzati intézkedések azonban ismét ellentételezés nélküli jelentős feladatokat hárítottak az önkormányzatokra (krízissegély, védett fogyasztók, árverezett lakások vásárlása).
Az utóbbi években már megszokhattuk, hogy a szociális ellátórendszert szabályozó joganyag gyakran változik. Múlt évben kiemelkedő jelentőségű volt a szociális törvény közcélú munkavégzés bevezetésére, a rendelkezésre állási támogatásra és a rendszeres szociális segélyre vonatkozó módosítása. Felelős önkormányzati vezetőként nehéz a közcélú foglalkoztatás alapgondolatával szemben érvelni, de nehézségek adódtak bőven. A törvény decemberi elfogadását követően január 1-jétől hatályba lépett, miközben a Magyar Közlöny január 10-e után érkezett meg, és több kérdésben is csak az utolsó pillanatban született döntés. A munkaügyi központokkal a minisztérium által gyártott, nem módosítható tartalmú együttműködési megállapodást kellett kötnie az önkormányzatoknak, holott a központi források átcsoportosításával éppen az ő feladataik jelentős hányadát vettük át anélkül, hogy a szükséges köztisztviselői létszámot is megkaptuk volna. A munkaügyi központokkal közös adatbázis is csak októbertől működött. A sajtóhírek alapján sok ügyfél jelentkezett munkára a hivatalokban, megfelelő tájékoztatásuk érdekében ügyintézőinknek a foglalkoztatásról szóló törvényt is ismerniük kellett.
Jelenleg a rendszer technikailag működik, de bizonyos módosításokra feltétlenül szükség lenne. A közcélú munka elsődleges célja, hogy visszavezesse a tartósan munkanélkülieket a munka világába. Ennek két fontos akadálya van a jelenlegi szabályok alapján: a tartós munkanélküliek mellé nem alkalmazható „dolgozni tudó” irányító, aki megmutatná, mit hogyan kell végezni, számon kérne, teljesítményre ösztönözne, valamint hogy a kapcsolódó dologi kiadásokra (fuvar, eszközök) nincsen fedezet a szűkös pénzügyi lehetőségek miatt. Feszültséget okoz ugyanakkor, hogy a teljes munkaidőben foglalkoztatott közcélú munkások ugyanannyi, vagy néhány ezer forinttal kevesebb havi bért kapnak, mint a főállású munkavállalók, közalkalmazottak, holott sem hozzáértésük, sem gyakorlatuk, sem a tőlük elvárható munka mennyisége nem éri el az övékét.
Megoldást jelenthetne e problémára, ha a szabályozás lehetővé tenné azt, hogy csökkentett munkaidőben (6 óra) történő közcélú foglalkoztatás esetén igénybe lehessen venni a fennmaradó 2 órára eső támogatást, és azt fenti költségekre (dologi kiadások, nem közcélú munkairányítók foglalkoztatása pl. 20 fős csoportonként) el lehetne számolni. Ezzel segíteni lehetne a munkahelyüket a válság miatt elvesztő, alacsonyabb képzettségű, de dolgozni tudó, nehezen elhelyezkedő, közcélú foglalkoztatásba jelenleg be nem vonhatók „munkában tartását”. A jelenlegi információk szerint ugyanakkor a foglalkoztatás szervezők munkabérére sem lesz támogatás 2010-ben, ami csak önkormányzati forrás terhére teszi lehetővé a közcélú munka adminisztrációjának elvégzését. Indokolt lenne erre továbbra is központi támogatást biztosítani, vagy a fent leírt elszámolható költségek közé emelni.
A közcélú munka a szociális problémák kezelésének megfelelő eszköze lehet. Nem valószínű, hogy a szociális ellátórendszerben vergődők jelentős része csak, vagy nagyobbrészt saját hibájából lenne nehéz helyzetben. Nem felejthetjük azonban, hogy – ahogy Ovidius mondja –  „Nem szeretik sosem azt, akinek nem kedvez a jó sors”. A hosszú távú működés feltétele, hogy a társadalom többségi, dolgozó része, amelynek adójából a rendszert finanszírozzák, egyetértsen ezzel a megoldással. Ehhez viszont feltétlenül szükséges a hatékonyság jelentős növelése. Ezt csak úgy lehet elérni, ha a munkaszervezésben, dologi feltételekben előrelépünk, még azon az áron is, ha a rászorultak részére ténylegesen kifizetett munkabér, a teljes munkaidőben történő foglalkoztatás terhére tesszük ezt.

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu