„Európában a megye” A közigazgatás szakembereinek országos tudományos konferenciája 2010/1

A közigazgatás szakmai fóruma

Baranya Megye / Cikkek

„Európában a megye” A közigazgatás szakembereinek országos tudományos konferenciája 2010/1

XII. évfolyam, 1. lapszám
Szerző(k):
Deák Edit dr.
főosztályvezető
Pécs
Baranya Megyei Önkormányzat Hivatala

A közel 20 éves hagyománynak megfelelően az elmúlt évben is a konferencia-sorozat létrehozója, a Baranya Megyei Önkormányzat volt a szervezője és egyben házigazdája a Pécsett október 15-16-án lezajlott „Európában a megye” országos tudományos konferenciának. A rendezvényre immár 16. alkalommal, tavaly is a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége aktív támogatásával került sor. A tanácskozás összegző mondata: „A megyerendszert meg kell tartani!”

 


Az 1991-ben létrehozott és azóta a helyhatósági választások évét kivéve minden esztendőben megrendezett  tanácskozás – a történelmi helyzet változásait követve – az „Európába megy a megye?” címtől indulva nyerte el mai formáját.
A konferencia létrehozásának eredendő célja az volt, hogy fórumot biztosítson a közigazgatás szereplőinek, így a megyei önkormányzatok tisztségviselői, a megyei főjegyzők, az országos szervek szaktekintélyei, a közigazgatás elméleti és gyakorlati szakemberei számára a területi önkormányzatokat érintő aktuális kérdések megvitatására, ezen keresztül pedig tudományos és gyakorlati támogatást, muníciót adjon a közigazgatás reformjához.
Az alapvető célkitűzés az évek során nem változott, emellett természetesen mint mindig, most is lehetőség nyílott a közigazgatás és a közszolgáltatások középszintjét, valamint a területfejlesztés kérdésköreit érintő egyéb témák áttekintésére is.
A konferenciasorozat történetében újdonságként az elmúlt nyár folyamán a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége megrendelésére a Magyar Tudományos Akadémia Regionális Kutatások Központjának munkatársai egy, a megyei önkormányzatok jelenlegi helyzetét elemző és értékelő kutatást végeztek. A kutatás során a kutatók a területi önkormányzatok vezető tisztségviselői számára összeállítottak egy kérdés sort és az érintett tisztségviselőkkel személyes interjúkat készítettek. A kérdésekre írásban kifejtett válaszok és az interjúk elemzése alapján elkészült összefoglaló tanulmány – többek között – leszögezi: a rendszerváltás óta kialakult trend alapján megállapítható, hogy a megyei önkormányzatok a működési feltételeik folyamatos romlása okán a maguk erejéből és aktivitásából már nem képesek a felszínen maradni, a megyékről való döntés tovább nem halogatható.
A tanulmány tulajdonképpen a konferencia vitaanyagaként szolgált, megállapításai adták meg a tanácskozáson „Reform előtt?” alcímen folyó munka kereteit.
Meghívott vendégeink és felkért előadóink odaadó munkájának köszönhetően a tanácskozás igazi szellemi műhellyé alakult. A számtalan értékes előadásban, korreferátumban és hozzászólásban mély elemzéseket és helyenként parázs vitát kiváltó, izgalmas felvetéseket hallhattunk.
A 15-i plenáris ülésen minisztériumok, országos hatáskörű szervek vezető munkatársai, önkormányzati tisztségviselők, neves egyetemi tanárok, kutatók, fejtették ki a közigazgatás középszintjével, valamint a megyerendszer jelenével és jövőjével kapcsolatos álláspontjukat. Másnap a résztvevők két szekcióban – a „Szervezet és legitimáció középszinten” és a „Középszintű közszolgáltatások”  elnevezést viselő munkacsoportokban –  kerekasztal jellegű eszmecserével folytatták a munkát. Ezek a beszélgetések a középszintű közigazgatás legkülönbözőbb területeit érintő korreferátumok köré csoportosítva tekintették át az aktuális problémákat.  A szekciók az ott elhangzottak nyomán kialakult véleményükről a záró plenáris ülésen adtak tájékoztatást.
Dr. Hargitai János, a Baranya Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke zárszavában örömmel konstatálta, hogy a szakemberek álláspontja egyre markánsabb; a korábbi évekkel összehasonlítva a tanácskozás idén foglalt leghatározottabban állást a megyerendszer megtartása, illetve a megyei léptékű középszint megerősítésének szükségessége mellett. Reményét fejezte ki – és reális esélyt lát arra -, hogy a következő, 2 év múlva megrendezendő konferencia már a most elhangzottak realizálódásának tapasztalatairól szólhat majd.
A konferenciáról az elhangzottakat szintetizáló záródokumentum készült. A záródokumentum rámutat, hogy a megyei önkormányzati rendszer mind a feladat- és hatáskör telepítés, mind a finanszírozás tekintetében megérett a változtatásra, korszerűsítésre. Az egyre jellemzőbb kiszámíthatatlanság és a sok helyütt mutatkozó jogi inkoherencia felszámolása nem várathat tovább magára. Hangsúlyozza, hogy a megyei önkormányzatokat vissza kell helyezni a teljes jogú és átfogó – a közszolgáltatási, a területi érdekképviseleti és az integrációs szerepet is magába foglaló – funkciójú területi önkormányzat státuszába. Az ilyen irányú korszerűsítéshez szükséges ismeretanyag rendelkezésre áll, azt most már hasznosítani kell!
A dokumentumot, a tanácskozás fent említett eredendő célját szem előtt tartva, eljuttattuk a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetsége mellett valamennyi megyei önkormányzat, a parlamenti pártok frakciói és a Kormány illetékes tárcái vezetőinek is.
Mint eddig minden alkalommal, az eseményről idén is az előadásokat és korreferátumokat tartalmazó, fényképekkel illusztrált kiadvány készül, melynek jelenleg nyomdai munkálatai folynak, várható megjelenése pedig 2010. március.

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu