Fővárosi gondolatok 2010/1

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Turizmus

Fővárosi gondolatok 2010/1

XII. évfolyam, 1. lapszám
Szerző(k):
Páva Zsolt dr.
polgármester
Pécs

A pécsi polgárok 2010-ben fővárosiak is egyúttal, idén ugyanis az évezredes múltat magáénak tudó Pécs újabb történelmi jelentőségű dolgot élhet át. Mi, pécsiek jól tudjuk, hogy városunk már évszázadok óta Európa egyik kulturális fővárosa. Kétezer éves múltunk, történelmünk, kulturális örökségünk feljogosít bennünket e büszke cím viselésére.

 


Az Európa Kulturális Fővárosa címet egykor életre hívók azért indították el kezdeményezésüket, hogy városokat, régiókat ösztönözzenek gazdasági szemléletváltásra. Melina Mercouri görög kultuszminiszter 1983-ban, a kulturális miniszterek athéni találkozóján kifejtette, hogy a művészetek és a kultúra támogatása nem kevésbé fontos, mint a gazdaság fellendítését célzó intézkedések, s a kulturális szektor sokkal nagyobb figyelmet érdemel a Közösség részéről. Beszélt arról, hogy a népek közeledésének feltétele egymás kultúrájának megismerése, s felvetette, hogy jelöljenek ki minden évben egy európai várost Európa Kulturális Városává. A kezdeményezés nyomán minden évben egy város, s azon keresztül egy ország és annak kultúrája válik ismertté a többi európai ország lakosai számára, hozzájárulva így a kulturális sokszínűség fenntartásához, s a közös kulturális örökség megőrzéséhez. Szavai meghallgatásra találtak, s a Tanács 1985 nyarán elfogadta a programtervezetet. Az első Európai Kulturális Város még ugyanebben az évben Athén lett. Az elnevezést 1999-ben Európa Kulturális Fővárosára változtatták, a cím elnyerésére azonban nemcsak fővárosok pályázhatnak.
Az ipari termelés hanyatlásával a szolgáltató szektor, a turizmus, a kultúra felé fordultunk mi is, ezen a területen igyekszünk megtalálni városunk boldogulását. Ezért is volt hatalmas siker, hogy Pécs 2006-ban az Európai Uniótól megkapta az Európa Kulturális Fővárosa megtisztelő címet. A ranggal azonban nem csak egy vissza nem térő lehetőséget nyertünk el, hanem hatalmas felelősség is hárult ránk. Nem csak városunkat, hanem országunkat is képviseljük a világ előtt. Az utánunk következő nemzedékek életét pedig évtizedekig meghatározzák mai tetteink.
Városunk hihetetlen változás előtt áll, sőt ez a változás már el is kezdődött. Az Európa Kulturális Fővárosa Program akkor lesz sikeres, ha a pécsiek érzik és tudják, hogy mindez értük van. Tagadhatatlanul fontos, hogy a külföldről ide látogatók kellemes emlékeket vigyenek haza, jól érezzék magukat városunkban, de Pécsnek gyarapodnia kell a Programon keresztül. Fel kell kerülnünk Európa kulturális térképére, hogy számoljanak velünk a minőségi kiszolgálásra és különleges élményekre vágyó turisták, a konferenciaszervezők, a történelmi emlékek kedvelői vagy a magyar kultúra iránt érdeklődők. El kell érnünk, hogy visszatérjenek hozzánk azok, akik egyszer már jártak nálunk, és ajánlják másoknak is a Mecsek lábánál elterülő városunkat.
Örülök annak, hogy egyre többen szeretnének hozzájárulni Pécs sikeréhez, magánemberek, intézmények, egyesületek. A nyertes pályázat kidolgozásában a civil mozgalmak jelentős szerepet vállaltak. Sajnos az évek során ők különböző okokból kimaradtak a megvalósításból. Ezt a visszás helyzetet igyekeztünk orvosolni akkor, amikor 100 millió forintot különítettünk el, melyre a pécsi civil szervezetek pályázhattak elképzeléseik megvalósításához. A zsűrinek nagyon nehéz dolga volt, ugyanis a rendelkezésre állónál csaknem hétszeres összeget igényeltek a pécsi közösségek. A nyertes szervezetek programjai beépültek a hivatalos rendezvények sorába, külön színt, pezsgést hozva a városba.
A regionalitás európai értékrendjét követve számos településsel van együttműködési megállapodásunk, így Pécs határain túl is több esemény kapcsolódik az Európa Kulturális Fővárosa programsorozathoz.
Egy, a Nézőpont Intézet által országos reprezentatív mintán elvégzett közvélemény-kutatás azt az eredményt hozta, hogy hatalmas siker volt a január 10-i EKF-megnyitó. A magyar lakosság 87 százaléka szerint Pécsett sikeres lesz a kulturális főváros évad. A megkérdezettek közül csaknem minden második tervezi, hogy idén ellátogat Pécsre, ez pedig újabb munkahelyeket és gazdasági előnyt jelenthet a város számára.
Sok még a dolgunk, hiszen a terveinket valósággá kell váltanunk, de az első lépéseket már megtettük. Én hiszek a városban és a pécsiekben, mert tudom, hogy együtt csodákra vagyunk képesek, olyan tettekre, amelyekről eddig álmodni sem mertek sokan.
Azt kívánom, hogy tartalmas, izgalmas és színes hetek, hónapok elé nézzünk mindannyian, váljon mindenki számára kézzelfogható valósággá az Európa Kulturális Fővárosa Program!

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu