Köztartozás bejelentés elektronikusan 2009/5

A közigazgatás szakmai fóruma

Adó, helyi adó / Cikkek

Köztartozás bejelentés elektronikusan 2009/5

XI. évfolyam, 5. lapszám
Szerző(k):
Némethné Fülöp Ágnes osztályvezető APEH Észak-magyarországi Regionális Igazgatósága




 

Az állami adóhatóság mindig is úttörő szerepet játszott az elektronikus közigazgatási szolgáltatások elterjesztésében. Ennek egyik legsikeresebb példája az elektronikus adóbevallás és adatszolgáltatás. Az első lépések már 1998-ban megkezdődtek, az érintettek köre évről-évre bővült. 2005-re már a 10.000 legnagyobb adóteljesítményt nyújtó adózó küldhette adóbevallását az interneten keresztül.

 


Az adóalanyok nagy része számára napjainkban már nem lehetőség, hanem kötelezettség az adóbevallások elektronikus küldése.
Ezen közben természetesen az elektronikusan igénybe vehető állami adóhatóság által nyújtott szolgáltatások köre évről-évre szaporodik, hiszen 2007. évtől már elektronikus úton benyújtható adóigazolás iránti kérelem, fizetési könnyítés iránti kérelem, illetve az árverések lebonyolítása is a világháló irányába halad.
A gyors, személyes megjelenést nem igénylő ügyintézés elsősorban az adózók érdeke (pl. elektronikus adóigazolás, telefonos ügyintézés), de elősegíti alapfeladataink hatékonyabb ellátását is.
Az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény 151.§-a szabályozza az adóvisszatartási jog gyakorlását. A köztartozások beszedését elősegítő szabály alapján az állami adóhatóság – többek között – az önkormányzati adóhatóságoktól, mint köztartozást kezelő szervektől folyamatosan megkapja az „adósok” listáját, azok tartozásának összegét.
Az állami adóhatóság a lejelentett adatok alapján él is a visszatartás lehetőségével, hiszen az adózókat megillető költségvetési támogatást, adóvisszaigénylést a kiutalást megelőzően felülvizsgálja – és ha tartozása van, annak összegével csökkentve teljesíti a kiutalást.
Az APEH Észak-magyarországi Igazgatósága köztartozás beszedési adatai az elmúlt években látványos növekedést mutatnak. 2007. évben 1737 esetben tartottunk vissza társzervek által lejelentett köztartozásra 41,5 millió Ft-ot. 2008. évben már több mint 2000 db volt a visszatartással érintett kiutalási felülvizsgálat, melynek eredménye több mint 43 millió Ft átutalása volt köztartozást kezelő társzervek felé. 2009. év első 7 hónapjában sikerült felülmúlni az elmúlt évet, hiszen 62,3 millió Ft átutalásáról gondoskodtunk azon szervek felé, amelyek a nyilvántartott tartozások beszedéséhez az állami adóhatóság visszatartási jogát igénybe vették.
A köztartozások hatékonyabb beszedését, a nyilvántartott adatok pontosságát segíti elő, hogy 2009 júliusától az önkormányzati adóhatóságok a tartozással érintett adózókról történő adatátadást elektronikus úton teljesítik a 09OKO „önkormányzati köztartozásos bejelentés” c. nyomtatvánnyal. Ezzel egyidejűleg a papíralapú és a mágneses adathordozón (floppyn, Cd-n) történő adatszolgáltatás megszűnik.
Az adatszolgáltatás folyamata az ún. ősbetöltéssel kezdődik. Ennek címén az önkormányzati adóhatóságok a teljes állományt átadják az állami adóhatóságnak. Az ősbetöltés fogadása során az állami adóhatóság állományában lévő – korábban lejelentett – adatok „felülírása” (törlése) történik meg és az újonnan átadott adatok képzik az „induló” állományt. Az ősbetöltésre vonatkozó adatok átadását 2009. július 31-ig kellett az önkormányzati adóhatóságoknak elvégezni. Amennyiben az előzőekben említett időpontig az ősbetöltésre vonatkozó adatok nem érkeznek meg az állami adóhatósághoz, úgy a korábban lejelentett tartozások adattartalmát vesszük figyelembe mindaddig, míg az ősbetöltésre teljes adatállományt át nem adják, akár 2009. július 31-i határidőt követően.
Az adatszolgáltatási kötelezettségüket az önkormányzatok elektronikus úton, a Központi Elektronikus Szolgáltató Rendszeren (KR) keresztül teljesítik. Tekintettel arra, hogy az adatszolgáltatás az említett rendszeren Ennek következtében természetesen a 09T180-as (Bejelentés és adóhatósági regisztrációs adatlap az adóügyek elektronikus teljesítése) adatlapon regisztrált személy tud csak eleget tenni az adatszolgáltatásnak.
Tartozás adatot a csődeljárás, felszámolási eljárás alatt nem álló, adószám felfüggesztéssel nem érintett, működő adóalanyokra lehet lejelenteni. Az állományból ki kell hagyni azokat a magánszemélyeket, akiknél a tartozás állami adóhatósághoz való bejelentésének pillanatában "elhunyt" jelzés szerepel az önkormányzati nyilvántartásban.
Amennyiben az önkormányzat bejelentésében az állami adóhatóság hibát észlel, az önkormányzatot a hiba megjelölésével az elektronikus tárhelyére küldött levéllel értesíti. Ilyen esetben a bejelentést az önkormányzatnak ki kell javítani. A javítás módja hasonló az elektronikus adóbevallások javításához, hiszen a hiba korrigálásával a bejelentést teljes körűen meg kell ismételni.
Az elektronikus köztartozás jelentés a gyors ügyintézés mellett a pontosabb nyilvántartást is elősegíti. A pontosságnak nagy jelentősége lehet pl. adóigazolás kiadási eljárás során, hiszen számos esetben az igazolásnak tartalmaznia kell az adóhatóságnál nyilvántartott köztartozásokat is.
A köztartozások bejelentéséhez kapcsolódó kérdéseket illetően az APEH Regionális Igazgatóságai készséggel állnak az önkormányzati adóhatóságok rendelkezésére.

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu