A Hírközlési Múzeumi Alapítvány szerte az országban saját múzeumi és kiállítótermi hálózattal rendelkezik. A budapesti Andrássy út 3. sz. alatti Postamúzeum és a Hársfa utca 47. sz. alatti Bélyegmúzeum mellett a budai Várban, Kőszegen, Nagyvázsonyban, Balatonszemesen, Pécsett, Hollókőn, Miskolcon, az ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban és Debrecenben fogadnak látogatókat kiállításaik.

Debrecen egyik nevezetességét, a Munkácsy trilógiát bemutató Déri Múzeum bejárata előtti kis park túloldalán, a Múzeum utca 3. sz. alatt, a Magyar Posta Zrt. Debreceni Igazgatósága (jelenleg: Kelet-magyarországi Területi Igazgatósága) épületének földszintjén található a Delizsánsz Kiállítóterem. Az állandó kiállítás Debrecen posta- és távközléstörténetét mutatja be, a hozzá tartozó emlékszobában pedig kis kiállításban dr. Soó Rezső Kossuth-díjas botanikus, egyetemi tanár, jeles filatelista munkásságáról emlékeznek meg.
Debrecen postatörténete a 15. századig követhető nyomon. A folyton úton levő mészárosok a vágómarha hajtása mellett, a rájuk bízott üzeneteket, leveleket is továbbították, s az 1478-ban kelt céhszabadalmuk szerint a díjtalan postahordásért vám- és adókedvezményben részesültek. Bár rövid ideig Debrecenben fizetett postamesterrel városi posta is működött, a török hódoltság korának végéig a mészárosposta nélkülözhetetlen maradt, s véglegesen csak 1720-ban szűnt meg.
1695-től már királyi postaállomás működött Debrecenben. Az első postamester Diószegi Sámuel uram volt, aki a saját házában rendezte be a város postaállomását, ahonnan Buda és Nagyvárad irányába indított rendszeres járatokat. A postakocsi megállt útközben a postáknál meg a csárdáknál is, ahol a figyelmezések ellenére sem mindig rendes borokkal szolgáltak az utazóknak. Rossz vinkót árulhatott a hortobágyi postamester is, mert a debreceni tanács egyszer úgy határozott, hogy „…mivel az tilalom ellenére tselekedett, vágattassák ki a hordója feneke.” A Rákóczi-szabadságharcot követő zavaros idők sem kedveztek a postának mindaddig, amíg a postaigazgatást állami kezelésbe nem vonták. Később Mária Terézia 1750-ben kiadott rendelete szabályozta igazából a postaállomások működését, egyben megteremtette a rendszeres személy-, levél-, pénz- és csomagszállítást.
Az első postavonalakon kezdetben leveleket szállítottak, a küldeményeket lóháton vagy könnyű kocsin a postalegény vitte, általában hetente két alkalommal. A posta dolga volt az utasok szállítása is, amit a postamester végzett a saját fogatával, vagy ha az utas saját fogattal utazott, az állomásokon a lóváltásról és a postakocsit kísérő postalegényről kellett gondoskodnia. A legény fújta a – későbbiekben a posta jelvényévé vált – kitérést követelő postakürtöt, hangjának nem igen örülhettek a hazai rossz állapotú, kátyús, árkolatlan utakon közlekedő úton lévők.
Új fejezetet nyitott az 1752-től a Bécs-Buda közti postaúton elindított delizsánsz-járatok megjelenése. A delizsánsz nagyobb befogadóképességű, csukott társas kocsi volt, amely meghatározott útvonalon, menetrend szerint – eleinte hetente csak egy alkalommal – közlekedett. Általa az utazás és a postaküldemények továbbítása gyorsabb, rendszeresebb lett, s újdonságot jelentett az addigi egyéni utazás helyett az olcsóbb és biztonságosabb társasutazás. A delizsánszt postakocsis hajtotta, s a jármű külön rekeszében ment a posta, a levél, a csomagküldemény és a különposta. Ekkoriban 177 postaállomás volt Magyarországon, de 1847-ben már közel 500 postahivatal, s mindegyiknek saját bélyegzője a küldemények helybeni megjelölésére. Ebben az évben már 4 millió levelet kézbesítettek (de bélyeget csak 1850-től ragasztunk a levelekre).
Az 1848-49. évi szabadságharc postája nyelvében és külsőségeiben (jelvényeiben, színeiben) is magyar volt. Ezt a koraszakot mutatja be a kiállításban elhelyezett életkép a debreceni postaállomásról induló delizsánsszal. A szabadságharc bukása után visszatértek a császári posta jelképei, ismét mindent Bécsből igazgattak, a postát is, osztrák törvények és rendeletek német hivatali nyelven.
1867-ben a kiegyezést követően megszületett az önálló, magyar nyelvű és magyar jelvényeket használó magyar királyi postaigazgatás. Gervay Mihálynak az első főposta-igazgatónak az érdeme, hogy a magyar posta európai színvonalú, nemzetközileg is elismert intézménnyé fejlődött. De mit lehetett tenni a rosszul címzett levelekkel? Máig sem kézbesítettek egy Debrecenben 1884-ben feladott levelet, amely imigyen szólt: „Vigyik ezt a levélt Szoboszlora ides apámnak, ha otthon nincs hát a szőlőbe istván bátyámnak, most hernyóznak hát az tehén megelet i mán tisztelem zsuzsit meg az a mást ni boris meg it szobajány.”
A kiállító terem közepén felállított régi felvevőpult, a salter – mely egykor a mátraházi postahivatalban állt – szép emléke az 1930-as évek magyaros stílusú postai építészetének. Mögötte az 1920-30-as évek vidéki kis postahivatala elevenedik meg, melyet korabeli postai munkaeszközök, berendezési tárgyak, bútorok, postakezelési kisgépek, küldemények tesznek még szemléletesebbé.
A kiállítás utolsó szelete korabeli tárgyak és dokumentumok segítségével mutatja be az 1920-ban létrejött Debreceni Posta és Távirdaigazgatóság nyolc és fél évtizedes történetét, a távíró- és távbeszélő-szolgálat kialakulását és fejlődését egészen az 1970-es évek végéig.
A kiállítóhely szerves része a Soó Rezső Emlékszoba is. Dr. Soó Rezső (1903-1980) akadémikus, nemzetközi hírű botanikus műgyűjtő és kiváló filatelista is volt. Debrecen városára hagyományozott több mint 225 000 darabból álló filatéliai gyűjteménye a Bélyegmúzeum gondozásába került azzal, hogy anyagát időszaki és állandó kiállításokon mutatják be. A kamara-kiállítás méltón emlékezik meg a tudós akadémikusról: a kiállított anyag Soó Rezső személyes tárgyaiból, vele kapcsolatos botanikai kiadványokból, számára készített művészi ex librisekből és a nagy értékű filatéliai anyagból áll.

www.postamuzeum.hu
www.museum.hu