„S te állasz a néma, a puszta határon,
Tűnődve: mi volt ez? való-e vagy álom?”
(Petőfi Sándor)

És valóban ezen tűnődünk nap, mint nap látva ezt a lebilincselő, egyedi szépségű tájat.
Az ezredfordulón a Hortobágyi Nemzeti Park az ember és a természet harmonikus együttélésének kiemelkedő példájaként a világörökségek részévé vált. Nem alaptalanul, hiszen a magyar Alföldön az egyik legrégebbi és legősibb a hortobágyi pásztorkodás. Az ősi alapokon nyugvó, századokon keresztül fejlődő hortobágyi pásztorkodás kisugárzása a mai napig észlelhető az egész Tiszántúlon.

Hazánk első nemzeti parkja nem csak címekben, elismerésekben gyarapszik, hanem kiterjedésében, földjeiben, jószágaiban, építményeiben is. Ma a hazai nemzeti parkok között talán legmódosabb.
Közép-Európa egyetlen hatalmas, összefüggő füves pusztája töretlen látóhatárával, egyedülálló növény- és állatvilágával, növekvő jószág állományával, erősödő pásztorságával és gazdag kulturális hagyományával Magyarország egyik legjelentősebb idegenforgalmi helyszíne.
A Világ ezen apró szeglete hatalmas elismerést kapott tavaly Európától, elnyertük a „Kiváló Európai Desztináció” és „Magyarország legjobb, élő hagyományokat őrző desztinációja” kitüntető címeket. A díj megbecsülést ad a végtelen pusztában legelő, őshonos magyar háziállatokból – magyar szürke szarvasmarha, nóniusz ló, hortobágyi fekete és fehér racka, mangalica sertés – álló, az utóbbi évtizedben többszörösére növekedett jószágállományunknak. És elismerést jelent az állatokat gondozó, szerető és legeltető pásztorainknak – csikósoknak, gulyásoknak, juhászoknak és kondásoknak -, akik tavasszal hajtanak ki a legelőkre és csak akkor térnek haza, ha a „jószág havat hoz a hátán”.
A „hortobágyi” pásztorok huszonkét településről – Bagota, Balmazújváros, Bodaszőlő, Debrecen, Görbeháza, Hajdúböszörmény, Hajdúdorog, Hajdúhadház, Hajdúszoboszló, Hortobágy, Kunmadaras, Nádudvar, Nagyhegyes, Nagyiván, Ohat, Püspökladány, Tiszacsege, Tiszafüred, Tiszaigar, Tiszaörs, Újfehértó, Újszentmargita – érkeznek a nemzeti park legelőire.
Az elmúlt években a Hortobágyi Nemzeti Park nyolcvanezer hektáros területén több mint kétszáz pásztor foglalkozik legeltetéssel: tízezer marha, ötvenezer juh és birka, kétszáz bivaly, valamint háromszázötven ló járja a legelőket. Közel kétszáz pásztor vigyázza a jószágokat. Ők tehát nem színészek, nem díszletek és nem múzeumi kiállítási darabok.
Meg kell becsülnünk, őriznünk és mutatnunk a több emberöltőre visszatekintő mintegy 200 pásztordinasztia emlékeit, hagyományait. Ennek állandó helyszínei turisztikai bemutatóhelyeink –a Pusztai Állatpark és a Mátai Ménes – és ezért hoztunk létre egy az egész évet felölelő rendezvénysorozatot, ahol tavasztól advent beköszöntéig megismerkedhetnek – kicsik és nagyok egyaránt – mindennapjaikat élő pásztorainkkal, hagyományaikkal, ételeikkel, zenéjükkel és táncaikkal, illetve a pásztorkodáshoz kapcsolódó kézműves mesterségeinkkel. Erre a személyes találkozásra ad alkalmat a Szent György napi Kihajtási Ünnep, a pünkösdi Pásztorok Ünnepe, az őszi bikavásár és a tél beköszöntét jelentő Behajtási Ünnep.
Valóban létező, élő értékeket őrzünk. Öreg pásztoraink mellett a legifjabb generáció is szép számban képviselteti magát, hiszen kisbojtárjaink apáiktól, nagyapáiktól tanulták meg a természet, az állatok szeretetét és tiszteletét.
Hortobágy, a környező településekkel összefogva, Magyarország 21 pályázója közül nyerte el ezt a címet, mert valóban „élő hagyományokat” őrzünk. A díj hatalmas elismerés, amely számos hazai és európai uniós megjelenést biztosít számunkra. Szeretnénk is élni ezzel a remek lehetőséggel, hogy népszerűsítsük a Hortobágyot.
A régi magyar állatfajták közül – agrár-, és kultúrtörténeti jelentőségénél fogva – vitathatatlanul a magyar szürke marha vált a kipusztulással fenyegetett haszonállatok jelképévé. A védelmi és a tenyésztési intézkedéseknek köszönhetően a szürke marha – a közel hétezres tehénlétszámával – ma már nem csak génbanki feladatokat lát el, hanem újra haszonállattá válhat.
Európai összefogással szeretnénk feleleveníteni az egykor oly jelentős, Magyarországról elsősorban Ausztriába, Németországba és Olaszországba vezető marhahajtó utak emlékét, amelyeken évszázadokon át szürke marhák tízezreit hajtották a nyugat-európai piacokra, hogy ezzel is felhívjuk a figyelmet térségünk kulturális és turisztikai kínálatára, termékeinkre.
Reméljük ezzel a néhány sorral is sikerült mindenkit meggyőznünk arról, hogy „kincset” őrzünk. Sok szeretettel várjuk Önöket, hogy saját szemükkel győződjenek meg a puszta szépségéről, egyediségéről.
Viszontlátásra Hortobágyon!
www.hortobagy.eu