Új lehetőségek a jegyzői együttműködésben 2009/3

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Humánerőforrás

Új lehetőségek a jegyzői együttműködésben 2009/3

XI. évfolyam, 3. lapszám
Szerző(k):
Nevelős Szabolcs dr.

Miskolc

Örömmel adom hírül hogy a Városi Jegyzők Egyesülete, és a Jegyzők Országos Szövetsége konzorciuma közös pályázatot nyújtott be a „Hálózatszerű együttműködés kialakítása a hatékonyabb jegyzői érdekképviselet megteremtéséért” címmel, s a TÁMOP-2.5.1-07/1-2008-0082 jelű pályázatának c) komponense keretében 22.500.000,- Ft összegű vissza nem térítendő támogatást nyert el. A program 100 %-ban támogatott.

 


Az összeg felhasználásával megvalósuló cél az érdekképviseleti tevékenységet ellátó civil ernyőszervezetek kapacitásainak fejlesztése, vagyis a civil érdekképviseleti tevékenység szakmai és területi hatókörének, színvonalának és legitimációjának fejlesztése, és a széleskörű társadalmi egyezetések megerősítése. A pályázat szakmai együttműködések szervezésére, s ezen kívül érdekvédelmi tevékenység erősítésére irányul, amely a szövetkezett Jegyző egyesületek Alapszabályban rögzített célja.
A projekt eredményeként szakmai stratégiai tervet, szervezetfejlesztési tervet, valamint egy továbbfejlesztett honlapot (amely tartalmaz: szakértői adatbázist, csoportmunka-kezelő rendszert, tudásbázist, illetve lehetővé teszi az adatbekérést és adatszolgáltatást) kívánunk létre hozni, továbbá reményeink szerint a projekt végén 75 fő ismeretbővítő programon részt vett szakember áll majd rendelkezésre. Mindezek felhasználásával hatékonyabb, hozzáértőbb szakértői munkát kívánunk elérni, s ezáltal magasabb szakmai színvonalat.
A projekt elsődleges célcsoportja a konzorciumi tagok szakértői, tagjai (jegyzők, köztisztviselők). Ők azok, akik részt vesznek a képzésben, illetve a szervezetfejlesztésben, hálózatszervezési munkákban. A szervezetfejlesztés és hálózatszervezés eredményeiből minden tag, illetve a szervezethez kötődő minden szakértő kimutathatóan profitál.
Szélesebb körű célcsoportnak tekinthető a leendő hálózatszerű együttműködésben résztvevő szakmai szervezetek, illetve azok tagsága, szakértői. A kollégák, a szervezetfejlesztés, a hálózatszervezésre irányuló stratégiai tervezés, valamint az ismeretbővítési programok eredményeiből közvetetten részesednek, ugyanakkor az informatikai fejlesztés során létrejött új szolgáltatások közvetlen felhasználóivá válnak. A földrajzi távolság miatt az érdekérvényesítő, lakossági tájékoztató munkában csekély szerepet vállalók számára új lehetőség nyílik az aktívabb részvételre, tudásuk bővítésére.
A fejlesztések átfogó céljaként meghatározott erősebb, határozottabb érdekérvényesítés a hálózatszerű együttműködésben részt vevő szervezeteken kívül pozitív hatással van az ezekkel bármilyen szakmai, társadalmi kapcsolatban álló egyéb szervezetekre is, például az önkormányzatokra, önkormányzati szerveződésekre. Lehetővé válik a pontosabb tájékoztatás, felgyorsul és kibővül az információ csere, hatékonyabb párbeszéd alakul ki.
A jelenlegi statikus honlapok továbbfejlesztésével terveink szerint megteremthető majd a biztonságos információáramlás lehetősége, a kialakításra kerülő dokumentumtár lehetővé teszi a hatékonyabb információ-szolgáltatást. A honlapfejlesztés további eredményeként lehetőség nyílik a web-es űrlapkitöltésre, valamint kialakításra kerül egy web-es csoportmunka rendszer, amellyel a közös szakértői munkavégzés lehetőségei jelentősen bővülnek, jobban támogatva így az érdekképviseleti tevékenységet. A fejlesztés eredményeként jelentősen szakszerűbbé és hatékonyabbá válhat a munkavégzés.
Az új együttműködési formához, valamint a megújult eszközrendszer megismeréséhez kapcsolódó képzési programok megvalósítása – a felkészültebb szakemberek révén – jelentősen javíthatja az érdekképviseleti munka hatékonyságát, erősítheti annak működését, és hozzájárulhat a társadalmi értékintegrációhoz. A projekt eredményei kifelé nyitottak, így a konzorciumon kívüli jegyzők, illetve a szakmai együttműködésben részt nem vállaló szervezetek számára is elérhetők.
A konzorciumi tagok jelentős kapcsolatrendszert alakítottak ki az elmúlt években, de tapasztalataink szerint a hatékonyabb érdekképviselethez ennél szélesebb, országos együttműködéseket kell kialakítani. A közös célok elérése érdekében az önálló kezdeményezések helyett szervezett fellépésre van szükség, amely jelen pályázat segítségével és az ennek kapcsán kidolgozott fejlesztésekkel valósítható meg. A szervezetek tevékenységének sikeressége saját tagjai aktív részvételén alapul, de az ötletek megvalósításához, új információkhoz és erőforrásokhoz való hozzáféréshez tágítani kell a látókört, biztosítani kell az új, szélesebb körű kapcsolatok kialakítását, más, hasonló területen tevékenykedő szervezetek munkájának megismerését. A közös célok érdekében fellépő civil együttműködés során a csatlakozó szervezetek támaszkodni tudnak egymás szellemi és anyagi erőforrásaira, információira, tudásbázisukra. Mindez nem korlátozódik az erőforrások egyszerű megosztására, hanem lehetőséget teremt az együttműködésben rejlő szinergikus lehetőségek kihasználására is.
Mindezek elérése érdekében a szervezeti kultúra, a működési rend, az informatikai eszközrendszer, valamint a szakmai tudás is fejlesztésre szorul, amely nélkül a projektben megfogalmazott célok elérése nem biztosítható. Ezért civil érdekképviselethez kapcsolódó vizsgálatok segítségével fel kell térképeznünk e releváns civil szerveződéseket és együttműködéseket, hogy minél pontosabban meg tudjuk határozni a szervező munka célcsoportját és hatókörét. A pályázat keretében elemezni kívánjuk a különböző civil szerveződések működési modelljeit, hogy a megszerzett tapasztalatok birtokában hatékonyabb együttműködési rendszert tudjunk kialakítani. A projekt során három, az érdekképviselethez kapcsolódó kutatást szeretnénk végezni, s a folyamatos változáskövetés érdekében a fenntartási időszakban további egy-egy vizsgálat lefolytatását látjuk szükségesnek.
A projekt hosszú távú célja, hogy konzorciumi szövetségünk humán erőforrás és szakértői kapacitását megerősítse; hatékonyságát, legitimációját és szakmai színvonalát növelje, hatókörét szélesítse, s ezáltal egy – az érintettek hatékonyabb bevonásán alapuló – érdekeit határozottan képviselni tudó hálózatszerű együttműködést hozzon létre.
Mindezek megvalósításához rövidtávon el kell érnünk, hogy a konzorcium az együttműködés koordinálásra alkalmas legyen, rendelkezésére álljon a megvalósításhoz szükséges stratégiai terv és a szakmailag felkészült emberi erőforrás, illetve megvalósuljon az együttműködést támogató informatikai háttér.
Reméljük megnövekedett lehetőségeinkhez mérten sikerül támogatnunk a kollégák munkáját.

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu