Jövőbe mutató fejlesztések Nagymányokon 2009/2

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Vagyongazdálkodás

Jövőbe mutató fejlesztések Nagymányokon 2009/2

XI. évfolyam, 2. lapszám
Szerző(k):
Klausz Judit dr.
jegyző
Nagymányok Nagyközség


Nagymányok 2389 lakosú nagyközség Tolna megyében, a Bonyhádi kistérségben, két megye és több kisebb-nagyobb földrajzi táj találkozásánál fekszik.

 


Nagymányok fejlődését az eltérő tájak adta változatos lehetőségek a történelem során nagymértékben befolyásolták. Tolna megye egyik legrégibb, ismert falva, nevének első említését már 1015-ben feljegyezték. Nagymányok már a német betelepítéseket követően is lassan kiemelkedett környezetéből, jelentőségében meghaladta a környező hasonló településeket, polgárosodása gyorsabb volt. Ezt a fejlődést a századfordulón egy új elem is felgyorsította: a Mecsekben, amely addig csak fával és építőkővel szolgálta a település lakóit, megkezdték a szénvagyon feltárását és nagyüzemi jellegű kitermelését. Néhány év, évtized leforgása alatt Nagymányok élete felbolydult, a település arculata egyszer és mindenkorra megváltozott, lélekszáma gyors növekedésnek indult, új épületek, egész új település-negyed jött létre, vasútállomása fontos forgalmi ponttá vált, oktatása, egészségügyi ellátása fejlődött, mentőállomás, egyesületek, fedett lelátójú labdarúgó-stadion és még sok kisebb és nagyobb vívmány jött létre.
Sajnos az aranykor nem tartott örökké, már jóval a hazai bányászat felett lélekharangot kondító rendszerváltozás előtt befejeződött, a bánya és Brikett-üzem bezárt. A jelen problémái pedig azonosak a magyarországi önkormányzatok többségével: nehéz pénzügyi helyzet. A kiadások tovább nem csökkenthetők, a feladatokat el kell látni. Az önkormányzat tehát döntött: a pénzügyi problémákból egyetlen kiút a bevételek növelése. Kicsit erőn felül, kicsit nehézkesen, de előre kell menekülni, az ipar fejlesztésével az önkormányzat bevételekhez juthat. Megvizsgálva a természet adta lehetőségeket kézenfekvő volt a bányászat támogatása, melynek újjáélesztése immár nem csak távoli cél, hanem egyre közelebbi valóság, bár még sok a tennivaló: a tervek, az engedélyek egy része, a források – magántőke – rendelkezésre állnak, amelyek nyomán immár biztosra vehető, hogy Nagymányok újra bányásztelepülés lesz, tovább folytatva a történelem viharaiban meg-megtörő, de mindig újra kezdett, szívós munkával megalapozott fejlődését. Ez a tervezett új bánya mintegy előfutára lehet a Mecsekben még fellelhető, igen nagy szénkészletek, az ún. Máza-dél terület kiaknázásának.
A község déli részén a felszínre is kifutó szénrétegek kitermelésére egy pécsi székhelyű vállalkozás külszíni termelésű szénbánya-nyitásának hatósági eljárása folyik. A bányaművelés megkezdése 30-50 új munkahelyet jelent, de tudható, hogy e tevékenység háttériparából még mintegy 100 újabb állás jöhet létre. A bánya műveléséhez szükséges 42 hektár terület a vállalkozó tulajdonában van, egyben már bejegyzett bányatelek is, ahol a kutatási zárójelentés alapján legkevesebb 2,5 millió tonna feketeszén hozható a felszínre.
Nem csak a szénbányászat, hanem a község déli határában a felszínen vagy annak közelében található jó minőségű triász mészkő kitermelésére irányuló bányanyitás is folyamatban van, felélesztve a korábbi kismértékű kőbányászatot. A kutatási zárójelentés szerint az eddig megkutatott területen –amely 25 hektár– 22 millió tonna az igazolt ásványvagyon, a még kutatható terület valószínűsíthetően további 25-30 millió tonna követ rejt. A bánya tervezett területe önkormányzati tulajdonban van, azonban a kitermelés haszonbérleti szerződés alapján csak magántőke bevonásával látta megvalósíthatónak az önkormányzat.
A bányászat beavatkozás a környezetbe, ezzel mindenki tisztában van, azonban a környezetvédelmi szempontok maximális figyelembevétele nemcsak a hatóságok, hanem az önkormányzat kívánalma is a lakosság védelme érdekében. Természetes, hogy sokaknak aggályai vannak, mégis elmondható, hogy a település lakosságának többsége az előnyök és hátrányok mérlegelése után támogatja a bányanyitásokat. A szénbányatelek védősávjával érintett szomszédos település egy lakosa részéről folyamatos és ugyanazon kérdést ismétlő népszavazási kezdeményezések érkeztek, a hitelesítések jegyzői elutasítását folyamatos bírósági végzések erősítették meg. Támadás éri a bányanyitásokat egy zöldszervezet részéről, az együttműködésre nem hajlandók, az engedélyezési eljárásokat jelentősen lassítják.
A lakosságot érintő, elsősorban a szállítással járó környezeti terhek elkerülésére 3,2 km-es, külön a bányákhoz vezető út épül, melynek építési tervei elkészültek, az építési engedély jogerős. A Rendezési Tervben szereplő helyi közút megépítése a szükséges területek megszerzését követően elkezdődhet.
A gazdaság fejlesztése érdekében az önkormányzat tervszerű, tudatos beavatkozása a kialakításra kerülő 21 hektáros iparterület is a település keleti-délkeleti határában, ahová megkezdődött a vállalkozások letelepedése. Jelenleg, a terület végleges kialakításáig, előszerződéseket kötött az önkormányzat, az infrastruktúra kiépítése folyamatban van. A most kialakuló iparterület későbbi bővítésére az önkormányzat tárgyalásokat folytat a jelenleg MÁV tulajdonában álló, korábbi Brikettüzem egyre romló állapotú iparterületének visszaszerzésére.
Az említett beruházások, a mai viszonyok között aranyat érő munkahelyteremtés várhatóan nem csak a település, hanem mikrotérsége, valamint az egész kistérség életére meghatározó hatással lesz, még akkor is, ha a új munkahelyek száma közel sem fogja elérni a nagymányoki bányaüzem 1924-es 900 fős, és a szén feldolgozására létrehozott Brikettgyár 1980-as 550 fős létszámát.

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu