„Intézményfenntartó társulások.” Ezt a rövid jelzőt kapták a megyei önkormányzatok hosszú időn át, ha szó esett róluk. E summás megállapítás ma már nem állja meg a helyét, hiszen egyrészt a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 1994. évi módosításakor ezen a téren változás következett be, másrészt a megyei önkormányzatok választott testületei feladatok vállalásával, a térség érdekeinek aktívabb képviseletével igyekeztek ezen a megítélésen változtatni. Lényegét tekintve azonban a megyei önkormányzatok elsődleges feladata a térségi és speciális feladatok ellátása maradt, döntően intézményeik útján.

Tapasztalataim alapján állíthatom, hogy költségvetési forrásaink volumene e szűkre szabott szerepkörhöz igazodott. A pénzügyi egyensúly megőrzése és a működtetési feltételek biztosítása mellett az elmúlt 12 évben a legnagyobb gondot számunkra a felújítások, beruházások finanszírozása, az eszközök, járművek cseréje, beszerzése jelentette. Éveken át az önkormányzati vagyon értékesítése képezte felhalmozási kiadásaink forrását, míg a 2000. évtől e célra felhasználhatóvá vált a személyi jövedelemadó bevétel meghatározott hányada is.
Az egységes költségvetés mellett bárki kérdezheti, mi jelentősége van a képződő felhalmozási célú források volumenének, hiszen a bevételek felhasználásáról a közgyűlés dönt. E kérdés fontosságát azonban minden önkormányzat ismeri. Jellemző, hogy forrásait az intézmények működtetése köti le, a képződő bevételek a kötelező feladatellátáshoz sem elegendőek, és ahol kizárólag az önhibáján kívül hátrányos helyzetű önkormányzatok kiegészítő támogatásának elnyerésétől remélhető a hiány részbeni pótlása. A Tolna Megyei Önkormányzat sok éven át tartozott ebbe a körbe, csak a 2001. évi szabályozás megváltozása teremtett más, kiegyensúlyozottabb helyzetet.

Lehet-e korszerű közszolgáltatást nyújtani a tárgyi feltételek megújítása, fejlesztése nélkül¬? Aligha. Az elmúlt években számos olyan jogszabály született, amely a közszolgáltatásokat nyújtó intézmények működési feltételeit rögzítette, kijelölte a szakmai szempontból elérendőnek tartott ellátási formákat, az ellátás minőségi szempontból kívánatos szintjét.  Ebbe a körbe sorolható például a szakosított szociális ellátás keretében a bentlakásos intézmények működési engedélyének feltételrendszere, vagy az állami gondoskodásra szoruló gyermekek családias környezetének kialakítása, a nagy létszámú gyermekotthonok lakásotthonokkal történő kiváltása. Említhető az alap- és középfokú oktatási intézmények taneszköz ellátottságának fejlesztése, a tanulók korszerű képzéséhez szükséges technikai háttér megteremtése, vagy a kórházak esetében a működési feltételek biztosítása.
A célok helyesek, nem vitathatóak. A minisztériumok pályázati úton elnyerhető forrásokat rendeltek az előírt feladatok megvalósításához, de az önkormányzati lehetőségek, források rendezése, bővülő feladatokhoz történő igazítása elmaradt.

Önkormányzatunk szisztematikus munkával – források biztosításával, sikeres pályázatokkal – igyekszik megfelelni a vele, mint intézményfenntartóval, tulajdonossal szemben támasztott elvárásoknak. Az eddigi eredmények elismerést érdemelnek, de csak töredékét sikerült teljesíteni a ránk váró feladatoknak. A szociális ágazatban minimálisan 8-10 év, a gyermekvédelemben 3-5 év szükséges ahhoz, hogy megfeleljünk törvényi kötelezettségeinknek, feltéve, hogy az állami segítség nem marad el.
A jogszabályokban megszabott határidők azonban ennél lényegesen rövidebbek, 2003-ban lejárnak.

Az önkormányzati gazdálkodás korlátozott keretei között mi az előrelépés érdekében mindent megteszünk, abban pedig csak bízni tudunk, hogy mások felelősségérzetére is számíthatunk, amikor a költségvetési prioritásokat kijelölik, az önkormányzati források és feladatok összhangját mérlegelik.