A helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény (Ötv.) rendkívül szűkre szabott keretek között tárgyalja a jegyzőre vonatkozó szabályokat (36. §), annak ellenére, hogy a jegyző az önkormányzatok legfőbb hivatalnoka. Azonban az aljegyző tekintetében ezt a szűkszavúságot még sikerül fokozni, mivel az Ötv. egyetlenegy helyen (36. § (1) bekezdés 2. mondata) tesz említést az aljegyzőről.

Ha ezekből a szabályokból próbálnánk meg az aljegyző jogállását, feladatát, szerepét meghatározni – eléggé nagy bajban lennénk.
A jogállással kapcsolatban részletesebb szabályokat az Ötv. mellett a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (Ktv.) határoz meg, amely hasonlóan az Ötv.-hez – néhány kivételtől eltekintve (pl. címzetes főjegyzői cím, illetmény meghatározása, vezetői pótlék) – a jegyzőre vonatkozó szabályok alkalmazását rendeli alkalmazni aljegyző esetében is.
Az aljegyző illetményének meghatározása
A személyi bér eltörlését követően az aljegyző az egyetlen köztisztviselő, akinek bérét nem az illetményalap és meghatározott szorzók segítségével állapítják meg, hanem összegszerűen. Korlátot fölfelé a jegyző illetménye, lefelé az aljegyző korábbi illetménye, ha volt ilyen, illetve új kinevezésnél a besorolás szerinti bére jelent. Ez a tág lehetőség komoly bérfeszültségek forrása lehet, mert előfordulhat, hogy alacsonyabb szinten lévő beosztott vezetők, sőt ügyintézők illetménye is magasabb lehet az övénél. Az még csak fokozza ezen szabályozás érdekességét, hogy az ilyen jellegű illetmény-megállapítás ellen gyakorlatilag jogorvoslattal sem lehet élni, mert egy mérlegelési jogkörben meghatározott döntést mi alapján lehet megtámadni.
Az aljegyző helye a rendszerben
Az aljegyzőt a jegyző javaslatára a képviselő-testület nevezi ki, bérét – az első alkalom kivételével – a jegyző határozza meg, a jegyző gyakorolja az egyéb munkáltatói jogköröket, feladatait a jegyző szabja meg, viszont fegyelmi eljárásra megint csak a képviselő-testület jogosult. Elég érdekes helyzet, hogy a jegyző – aki az Ötv. szerint vezeti a hivatalt – egyik beosztottja tekintetében nem rendelkezik a hivatalvezetői jogosultságok teljességével. És érdekes a helyzet az aljegyző szempontjából is, hogy kinek kell megfelelnie – a jegyzőnek?, a testületnek?, vagy az eddig nem is említett polgármesternek? Véleményem és meggyőződésem szerint – mint akit a jegyző helyettesítésére választottak – alapvetően a jegyző tekinthető az aljegyző felettesének.
Bár a jogállás kérdése is nagyon fontos számomra igazán érdekes az aljegyző feladatának meghatározása.
Érdekesebb és problematikusabb a jegyző által meghatározott feladatok ellátása. Amennyiben a jegyző és az aljegyző munkakapcsolata, és az ehhez kapcsolódó személyes viszonya jó, a munkaköri leírásban  – vagy anélkül – jól meghatározható kettejük viszonya, ezen belül az aljegyző jogosítványai a hivatal életében, és az általa elvégzendő feladatok. Ilyen esetekben tipikus és talán követendő is a feladatmegosztás az ún. hatósági és önkormányzati ügyek határán, melynek révén a két vezető munkája, munkamegosztása – a hivatali dolgozók illetve külső személyek részére is – könnyen meghatározható.
Más a helyzet, ha egymást riválisnak tekintik, ilyen esetben előfordulhat az aljegyző kirekesztése a hivatal életéből, látszatfeladatok meghatározása. Ilyen esetben az aljegyző kirakatfigurává válik, olyan önkormányzatnál, ahol kinevezése kötelező szükséges rosszként néznek rá, ha pedig kinevezése nem lenne kötelező (községek) az „eltávolítás” legfőbb várományosa.
Megint más helyzetet eredményez, ha a jegyző az aljegyzőben a helyette dolgozó legfőbb munkaerőt látja. Elárasztja munkával, miközben maga a munka jelentős részétől mentesül. Ez megint visszásságokat szülhet. Legfőbb veszélyét abban látom, hogy nemcsak a munkától, hanem jogaitól is megszabadul a jegyző, ebben az esetben pedig megfordul a tényleges helyzet, s a beosztott válhat a tényleges vezetővé.
Fentiekből remélem kitűnik, hogy az aljegyzők szerepe milyen problematikus, s hogy a közeljövő egyik fontos jogalkotási feladata lehet helyzetük rendezése.