Tájékoztató a Jegyzők Országos Szövetsége 5 éves tevékenységéről 2001-2005 2005/6

A közigazgatás szakmai fóruma

Hírek / Hírek, információk

Tájékoztató a Jegyzők Országos Szövetsége 5 éves tevékenységéről 2001-2005 2005/6


A Jegyzők Országos Szövetsége és választott szerveinek tisztségviselőinek, mandátuma 2005. szeptemberében lejárt. Egy 5 éves időszak lezárása mindig számvetéssel jár.

 

Mi, az elnökség megkíséreljük a teljesség igénye nélkül összefoglalni, megismertetni az olvasókkal 5 éves tevékenységünket, végzett munkánkat, eredményeinket azzal, hogy teljes terjedelemben a beszámoló a www.jegyzo.hu honlapunkon elolvasható.
Elnökségünk – az alapszabály rendelkezései alapján – a tisztújítás óta minden évben rendszeresen beszámolt munkájáról mind a választmány, mind a küldöttek részére.
Mindkét fórum minden alkalommal elfogadta – a Számvizsgáló Bizottság ellenőrzése és javaslata alapján – az adott évről szóló beszámolót, a költségvetést, és az előző évi zárszámadást.
Szövetségünk Alapszabályának módosítására az öt év alatt több alkalommal is sor került, a változtatásokat minden esetben a jogszabályokat és a praktikumot alapul véve tettük meg.

Elnökségünk – az előírásoknak megfelelően – folyamatosan ellátta a ráruházott feladatokat. Rendszeresen megtartotta üléseit és megtette azokat az intézkedéseket, amelyek – megítélése szerint – a Szövetség érdekét szolgálták.
Azért, hogy a tagság minél naprakészebb információkkal rendelkezzen e lap hasábjain folyamatos tájékoztatást adtunk tevékenységünkről. Az éves tevékenységről szóló beszámolókat, tájékoztatókat, minden évben megjelentettük.
Ha valaki figyelemmel akarta kísérni az öt év eseményeit, illetve, ha arra bármilyen észrevételt kívánt tenni, arra a lehetőség biztosított volt.

Szövetségünk számára – már megalakulása óta – fontos célkitűzés a tagok szakmai ismereteinek folyamatos bővítése, ezért minden évben több szakmai fórumot szerveztünk.
Az éves rendezvényeket 2001-től praktikussági és takarékossági okokból a Jegyző újság által szervezett szakmai konferenciákkal, illetve 2004-től a KÖZSZÖV rendezvényeivel együtt szerveztük meg – 2001-ben Balatonaligán, 2002-ben Egerben, 2003-ban Lillafüreden, 2004-ben és 2005-ben Siófokon.

A Belügyminisztérium a Duna Palotában megnyitotta és az önkormányzati érdekszövetségek rendelkezésére bocsátotta az Önkormányzatok Szolgáltató Házát, ezzel kívánta támogatni munkánkat. Szövetségünk elnökségi és választmányi üléseit rendszeresen itt tartotta. Az ülések minden esetben határozatképesek voltak.

Szövetségünk kapcsolatrendszerének kialakításában, és a meglévő kapcsolatok bővítésében igen jelentős lépéseket tettünk. Ennek keretében az öt év alatt együttműködési megállapodásokat kötöttünk:
– A Magyar Közigazgatási Karral és a Városi Jegyzők Egyesületével,
– A Magyar Önkormányzati Szövetségek Társulásával,
– a Magyar Mediprint Szakkiadó Kft.-vel,
– A Magyar Közigazgatási Karral és a Városi Jegyzők Egyesületével közösen egy új társadalmi szervezet létrehozásáról Köztisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége (KÖZSZÖV).
– Együttműködési szerződést kötöttünk a Magyar Városok Szövetségével, a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségével, az UNIÓ Lap- és Könyvkiadó Kereskedelmi Kft-vel.

A szakmai és egyéni érdekképviselet körében is hallattunk magunkról:
– 2002-ben a szavazatszámláló és választási bizottságokat ért – meggyőződésünk szerint alaptalan – támadások miatt – védelmükre – választmányunk állásfoglalást adott ki, amely több országos tv- és rádiócsatornán, országos, megyei és helyi napilapban, valamint a Jegyző című szaklapban is megjelent.
– Büntető és polgári ügyben szakvéleményt készítettünk jegyző kollégák ellen indult eljárásokban. Több esetben, munkaügyi perben, jogi képviselet ellátásában szakmai segítséget nyújtottunk.
– Állásfoglalásokat kértünk jogalkalmazási kérdésekben.
– Az Önkormányzati Érdekegyeztető Tanácsban rendszeresen képviseltettük magunkat.
– A Belügyminisztérium IDEA elnevezéssel tanácsadó testületet hozott létre, amelynek a közigazgatás középszintjének – ezzel egyidejűleg a hatáskörök decentralizációjának – megszervezése volt a feladata. E testületben Szövetségünk is képviselteti magát, illetve segítséget nyújtott a program kidolgozásában, megismertetésében.
– A JOSZ a Közigazgatásszervezési és Közszolgálati Hivatal, valamint a Köztisztviselők Érdekegyeztető Tanácsának munkabizottsága részére is megküldte véleményét az ügykezelők és a fizikai alkalmazottak közszolgálati jogviszonyának visszaállítására, mely azóta rendeződött.
– Alkotmánybírósághoz keresetlevelet nyújtottunk be a Megyei Főjegyzői Kollégiummal együtt a Ktv. egyes rendelkezései megváltoztatására. Kezdeményeztük – a nem kis létszámú jegyzőkollégát hátrányosan érintő – diszkriminatív rendelkezések felülvizsgálatát. Javaslatunkra, a keresetlevél ismeretében, a BM kezdeményezte a Ktv. ezen rendelkezése hatályon kívül helyezését.
– Önkormányzati forrástérképet készítettünk az önkormányzatok és intézményeik által pályázható támogatásokról. A JOSZ elnöksége levélben kereste meg a minisztereket és a megyei területfejlesztési tanácsok elnökeit, kérve őket, hogy az ágazatokat érintő valamennyi pályázatot juttassák el hozzánk, és ezt a forrástérképre telepítve közreadhassuk az önkormányzatoknak. Valamennyi megkeresett pozitívan értékelte a kezdeményezést, és folyamatosan küldik az információkat.
– Szövetségünk a Megyei Jogú Városok Szövetsége Jegyzői Kollégiumával közös javaslatot nyújtott be a Belügyminiszter Asszonyhoz, melyben – a polgármesterekhez hasonlóan – a jegyzők részére is korkedvezményes nyugdíjazás lehetőségét kezdeményeztük.
– Az EU-s jogharmonizációhoz nyújtottunk segítséget azzal, hogy a helyi tapasztalatokat írásos formában közreadtuk, mindenki számára hozzáférhetővé tettük a JOSZ honlapján.
– A Magyar Köztársaság Belügyminisztere a minőségügyben kiemelkedő eredményt felmutató közigazgatási szervek tevékenységének elismerésére Magyar Közigazgatási Minőség Díjat alapított. A díjat elbíráló bizottságba a közigazgatás és a minőségügy területén elismert elméleti és gyakorlati szakemberek kaptak felkérést. Szövetségünk elismerése, hogy elnöke révén tagja a helyi önkormányzatok által benyújtott pályázatokat elbíráló bizottságnak.
– A Magyar Szabadalmi Hivataltól 2002. február 28-án kértük az „Év jegyzője” szóösszetétel védjegyoltalomban részesítését. Az „Év jegyzője” szóösszetétel használata – a Hivatal 2004. november 19-én kelt határozata alapján – a bejelentés napjától a JOSZ-t – illeti meg.
– A JOSZ és az Unió Kiadó több alkalommal is megjelentetett a jegyzők és a polgármesteri hivatalok számára gyakorlatias és aktuális kérdéseket tartalmazó, jól hasznosítható szakkönyveket.
– 2004. január 1-jétől Magyarország is jogosulttá vált az EU Strukturális Alapjából és a Kohéziós Alapból származó támogatások, anyagi források felhasználására. A sikeres részvétel elősegítése érdekében a Belügyminisztérium létrehozta az érintett tárcák felelős munkatársaiból és a JOSZ javaslatára tapasztalt települési jegyzőkből álló munkacsoportot.
– A Kormány kormányzati ügyféltájékoztató központ kialakítását tervezi. Célja az állampolgárok, vállalkozások és egyéb szervezetek teljes körű és szakszerű tájékoztatása, útbaigazítása közigazgatással kapcsolatos ügyeik gyors és hatékony intézése érdekében, központi telefonszámon és e-mail címen. Szövetségünket e cél megvalósítása érdekében közreműködőként keresték meg, mert fontosnak tartják az együttműködést.
– Az Európai Unió a tagországok települési önkormányzatai számára idén is meghirdette az e-Government díjat, amelyet a legjobb elektronikus szolgáltatásokat nyújtó önkormányzatoknak ítélnek oda. Szövetségünk az Informatikai és Hírközlési Minisztérium felkérésére, jelölt olyan önkormányzatokat, amelyek sikerrel vehettek részt a pályázaton.

A Jegyzők Országos Szövetsége az elmúlt öt év alatt széleskörű nemzetközi kapcsolatokra tett szert. Szövetségünk, már 2001-ben kinyilvánította csatlakozási szándékát az UDITE-hez (az Európai Vezető Köztisztviselők Szövetségéhez). A csatlakozásig mint „megfigyelő” tag vett részt a Szövetség ülésén. Magyarország Uniós taggá válása után Szövetségünk megkapta a teljes jogú tagságot.
Az UDITE Konferenciáin sikerült más nemzetek jegyzőszövetségével is kapcsolatot teremteni: a Lettországi Jegyzőszövetséggel, a csehországi, a máltai, a szlovák, valamint az Amerikai Jegyzőszövetséggel.
Az Amerikai Jegyzők éves konferenciáján – mely 2005-ben volt – a bolgár és az izraeli jegyzőszövetséggel vettük föl a kapcsolatot, az együttműködésről még ezután fogunk tárgyalni.
Előkészítés alatt áll a Máltai Jegyzőszövetséggel, illetve az Amerikai Jegyzőszövetséggel kötendő szerződéses kapcsolat létrehozása is.

A Magyar Belügyminisztérium és a Németországi Szövetségi Köztársaság Szászországi Tartományi Belügyminisztériuma, valamint a Bajor Tartományi Belügyminisztérium közötti együttműködés alapján, Szövetségünk tagjai – minden évben – részt vehettek szakmai tanulmányúton. A német fél által igényesen összeállított program keretében megismerhették a résztvevők a német önkormányzati rendszert, önkormányzati törvényt, illetve tapasztalatokat gyűjthettek a gyakorlati munkáról is. A Belügyminisztérium ezzel is segítette a jegyzők szakmai fejlődését.

A Jegyzők szakmai munkájának elismerése jeléül a miniszterelnök – a belügyminiszter javaslatára – címzetes főjegyzői címet adományozhat. A Jegyzők Országos Szövetsége Elnökségének, mint érdekképviseleti szervnek a Ktv. 30/B. § (4) bekezdésében biztosított jogkörében véleményezési joga van a címzetes főjegyzői címmel kapcsolatosan. Elnökségünk – véleményének kialakításához – komoly segítséget kapott a Városi Jegyzők Egyesületétől, a Megyei Jogú Városok Egyesületének Jegyzői Kollégiumától és természetes az illetékes megyei intézőbizottságoktól. A 19 megyéből és Budapestről 2002. évben 182, 2003. évben 111, 2004. évben 88, 2005. évben 79 személy esetén éltünk véleményezési jogunkkal.

A JOSZ érdekképviseleti tevékenységének egyik kiemelkedően fontos területe a központi jogszabályok és kormányzati intézkedések előzetes véleményezése, illetve közigazgatási szempontú minősítése, értékelése. A Házszabályról szóló 46/1994. /IX.30./ Ogy. határozat alapján kértük szervezetünk jegyzékbe vételét. Ezáltal lehetővé vált, hogy a JOSZ tevékenységi körét érintő jogszabály-tervezeteket még szélesebb körben véleményezésre megkapjuk. A jogszabálytervezetek véleményezésénél komoly problémát jelentett, hogy sok esetben az anyagok késve érkeztek. 2001-2005. között összesen 216 jogszabályt véleményeztünk.

2001. április 2-ától már az Interneten is jelen vagyunk a JEGYZŐ honlapon. Ezzel is segíteni, támogatni szerettük volna a jegyzők munkáját.
Pénzügyeink alakulásáról minden évben részletesen beszámoltunk. Szövetségünk 2001-ben 4.670.462,- Ft nyitó egyenleggel rendelkezett, míg 2005 augusztusában 7.404.741,- Ft-tal zárt.
Működési költségünk az elmúlt öt év során az összköltségen belül elhanyagolható. A szervezet a szó legszorosabb értelmében társadalmi alapon végezte tevékenységét.

JOSZ Elnöksége

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu