Címzetes főjegyző lettem
Egyedül nem megy… és ha mindenki segít, akkor is kell a szerencse

Az iskolapadból kerültem az éppen, hogy újra függetlenné vált zsámboki tanács hivatalába. Már a kezdet is szerencsés volt, hiszen nem tudtam, hogy mire vállalkozom. Kezdő vb-titkárként én is és a falu közigazgatása is a nulláról indult, de szerencsém volt, mert olyan kollégák dolgoztak a szomszédos településeken, akik tanácsaikkal segítettek, olyan problémákra adtak választ melyre egyetlen jegyzetben, tankönyvben sem leltem a megoldásokat.
A szerencse később sem pártolt el tőlem, mindig olyan Képviselő-testületek és polgármesterek álltak a település élén, akik együtt akartak dolgozni a jegyzővel, törvényességi észrevételeimet elfogadták, nem tekintették akadékoskodásnak. Időről időre előfordult, hogy remek ötletek véreztek el a jogszabályi környezet okán, de szerencsémre, ha jeleztem az aggályokat, akkor inkább módosították, vagy el is vetették az ötletet.
Kollégáim többségével, a hivatalban több mint 15 éve dolgozom együtt. Ismerjük és tiszteljük egymást, félszavakból is értünk, tudom, kitűnő szakemberek.
Férjem az első zsámboki állásinterjúm óta támogatja pályafutásomat, szakmai továbbképzéseimet, iskoláimat. Elfogadja rendszertelen időbeosztásomat – éjszakába nyúló megbeszéléseket, testületi és bizottsági üléseket. Egy- egy nehezebb konfliktusokkal terhes időszakot humorral és türelemmel visel.
Nélküle –a társ támogatása nélkül- ezt a hivatást nehéz lenne évtizedekig gyakorolni.
Köszönöm NEKIK, hogy pályafutásom legnagyobb szakmai kitüntetéséhez, elismeréséhez segítettek. Büszke vagyok a címzetes főjegyzői címre, mindnyájunk közös sikerére.
Kívánom minden jegyző kollégának, hogy hasonló körülmények között dolgozhasson és legyen e cím büszke tulajdonosa, hiszen tudom, jóval többen érdemesek rá, mint ahányan birtokoljuk.