Tájékoztató a Jegyzők Országos Szövetsége 2004. évi tevékenységéről 2005/1

A közigazgatás szakmai fóruma

Hírek / Hírek, információk

Tájékoztató a Jegyzők Országos Szövetsége 2004. évi tevékenységéről 2005/1


Ismét mögöttünk hagytunk egy évet. Az év eleje a számvetések ideje; jó alkalom arra, hogy felidézzük az elmúlt esztendő eseményeit, végzett munkánkról beszámoljunk, terveinkről tájékoztatást adjunk.

Az elnökség – hasonlóan az előző évek gyakorlatához – az idén is eleget tett az Alapszabályban, illetve az Ügyrendben megfogalmazott feladatainak, hatáskörét folyamatosan gyakorolta, s megtette azokat az intézkedéseket, amelyek  megítélése szerint  a szövetség tagjainak érdekeit szolgálták.
Röviden összefoglalva álljon itt 2004. JOSZ „krónikája”:
Az aljegyzők egy csoportjának kezdeményezésére az alapszabály módosításával létrehoztuk a JOSZ aljegyzői tagozatát. Közel 50 törvény, kormány- és miniszteri rendeletről, illetve különböző koncepciókról adtunk állásfoglalást, véleményt.
Megkezdtük a tárgyalásokat a Digitania Rt-vel, amely a polgármesteri hivatalokban működtethető SMS alapú információs rendszer kiépítését tűzte ki célul. A szolgáltatás ASP jelleggel a Digitania telephelyén működne, elsősorban kistérségi körzetközponti polgármesteri hivatalok együttműködésével. A szolgáltatás technológiai-műszaki hátterét, üzemeltetését a cég biztosítaná, továbbfejlesztéséről a felek közös elhatározással döntenének.
Együttműködési szerződést kötöttünk a Magyar Városok Szövetségével, a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségével, az UNIÓ Lap- és Könyvkiadó Kereskedelmi Kft-vel.
Együttműködési keret-megállapodást kötöttünk a Nyugat-Hajdúsági Település-Területfejlesztési Önkormányzati Társulással a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium által kiírt „Szolgáltató önkormányzat, az önkormányzatok információ-szolgáltató tevékenységének fejlesztése” programra. A megállapodás az alábbi együttműködési célokat tartalmazza:
– a köz- és magánszféra partnerségi viszonyának fejlesztése,
– a közigazgatás átláthatóbbá tétele,
– ügyintézés szakszerűségének növekedése,
– esélyegyenlőség megteremtésében való közreműködés.
Vállaltuk a rendszer kialakításának, tesztelésének szervezésében való közreműködést a projektpartner önkormányzatok jegyzőivel.
A partnerségi kapcsolat és kölcsönös együttműködés megerősítése céljából megállapodást írtunk alá a Lett Helyi és Regionális Önkormányzatok Közigazgatási Vezetőinek Szövetségével. A lett kollégák tervei között szerepel több testvérvárosi kapcsolat kialakítása is. A kapcsolatot felvenni szándékozó lett települések adatai a www.jegyzo.hu honlapon megtekinthetők.
Előkészítés alatt áll a máltai jegyzőszövetséggel, illetve az USA jegyzőszövetségével kötendő szerződéses kapcsolat létrehozása is.
A JOSZ és a Jegyző újság szervezésében a Jegyző és Közigazgatás című konferencián több alkalommal vehettek részt a kollégák az éppen aktuális témákban.
A Köztisztviselői Érdekegyeztető Tanács és az Országos Önkormányzati Köztisztviselői Érdekegyeztető Tanács ülésein szövetségünk rendszeresen képviseltette magát.
A Szlovákiai Városok és Falvak Polgármesteri Hivatalok Vezetői Országos Szövetségének Tanácsa 2004. március 18-19-én megrendezésre kerülő évzáró összejövetelén vettünk részt.
Áprilisban a Csehországi Jegyzőszövetség konferenciáján több nemzet jegyzőszövetsége között a JOSZ is képviseltette magát. A konferencia jó lehetőség volt az országok közötti tapasztalatcserére és az év nemzetközi programjainak egyeztetésére.
2004. márciusában Strasbourgban, az Európa Tanács épületében tartotta ülését a Nemzetközi Jegyzőszövetség (UDITE). A JOSZ itt is képviseltette magát. A tanácskozáson a szövetség tagjai az ENTO (Képzési szervezetek Európai Hálózata a Helyi és Regionális Hatóságok részére) képzési szemináriumán vettek részt.
2004. június 12-20. között tapasztalatcserére Magyarországra látogatott egy 37 főből álló lett jegyző delegáció. Látogatásuk alkalmával több településen ismerkedtek az önkormányzati és hivatali munkával. (A Jegyző és Közigazgatás 2004/5. számában olvasható a beszámoló. A szerk.)
Meghívást kaptunk az UDITE VII. kongresszusára, amelyet 2004. szeptember 23-25-e között rendeztek Brüsszelben. Az alábbi témákról hallhattunk előadást:
 – minőségirányítás a helyi önkormányzatoknál
 – néhány európai ország közszolgáltatása
 -közös álláspont kialakítása a helyi közszolgáltatás kihívásairól, a minőségi gondoskodásról
 – tapasztalat- és ötletcsere a helyi hatóságok vezetői között.
Idén is kaptunk lehetőségeket a Belügyminisztérium és a Németországi Szövetségi Köztársaság Szászországi Tartományi Belügyminisztériuma közötti együttműködés alapján szakmai tanulmányúton való részvételre. A német fél által igényesen összeállított program keretében előadásokon ismerhették meg a résztvevők a német önkormányzati rendszert, a helyi önkormányzati törvényt, s tapasztalatokat gyűjthettek a gyakorlati munkáról is.
Elnökségünk tervezi, hogy a közigazgatás korszerűsítése céljából havonta megjelenteti a jegyzők (hivatalok) részére  általuk igényelt módon, főleg a kistérségi körzetközpontoknak  Közigazgatási Praktikák /elméleti alapok, gyakorlati megoldások/ című CD sorozatot. A sorozat 6 CD-ből áll majd, mindegyiken egy-egy fontos igazgatás-korszerűsítési szakmai anyag, valamint információbiztonsági szabályzat-rész található.
Megbízásunkból az UNIO Lap- és Könyvkiadó két szakkönyvet jelentetett meg: az anyakönyvi ügyintézők kézikönyvét és a közigazgatási eljárási törvényt, illetve azok magyarázatát.
Az Informatikai és Hírközlési Minisztérium támogatásával a Települési Önkormányzatok Országos Szövetsége az információs és kommunikációs technológiai fejlődés jelentőségét felismerve programot indított az önkormányzati informatika fejlesztésére. Szövetségünk részéről a program kapcsolattartója dr. Vincze Ferenc informatikai munkacsoport-vezető.
2004-ben a címzetes főjegyzői címre 88 javaslat érkezett. Az Elnökség egy kivétellel  aki nem felelt meg a jogszabályi feltételeknek – a jelöléseket támogatta, 37 főt pedig kiemelten javasolt a címzetes főjegyzői címre. Idén 18-an részesültek e szakmai elismerésben. Az elbírálás során, döntő többségében a JOSZ véleményét vették figyelembe.
A Jegyzők Országos Szövetsége életében 2004. a jubileum éve is volt, ekkor ünnepeltük megalakulásunk 10. évfordulóját. Ez alkalomból tartott ünnepi elnökségi ülésünkön közel teljes létszámban részt vettek szövetségünk alapító tagjai is.
Minden Kollégának sikeres újesztendőt kívánok a Jegyzők Országos Szövetsége nevében!

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu