Nem jár létszámleépítéssel az önkormányzati intézmények átvétele

A közigazgatás szakmai fóruma

Hírek / Hírek, információk

Nem jár létszámleépítéssel az önkormányzati intézmények átvétele



Nem jár létszámleépítéssel a megyei önkormányzati intézmények állami kézbe vétele, amely országosan mintegy 740 intézményt érint – közölte csütörtökön a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM).

 

 A KIM és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium a meglévő adataik alapján felmérte az átadás által érintett intézményi kört, ennek alapján országosan 739 intézmény lehet érintett, ebből 30 egészségügyi, 475 közoktatási, 132 szociális, gyermekvédelmi és ifjúsági, 77 közművelődési és 25 egyéb intézmény. Az átadandó intézmények pontos számáról még nem született döntés, az egyes megyékben külön bizottságok mérik fel az intézményi kört, valamint a feladatellátáshoz kapcsolódó személyi, költségvetési és vagyoni kérdéseket. Az átadás-átvétel végrehajtását egy – jelenleg előkészítés alatt álló – külön jogszabálycsomag szabályozza majd. Az intézményekkel együtt a munkatársak is átkerülnek az állami szervekhez, így a feladatátvétel nem jár együtt létszámleépítéssel. Az átadás szabályozásáról folyamatos a konzultáció a felek között – tudatta a minisztérium.
 

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu