111/B/2011 Alkotmánybíróság Határozata

2011-05-16

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos
vizsgálatára irányuló indítvány alapján – Dr. Bihari Mihály,
Dr. Bragyova András, Dr. Paczolay Péter és Dr. Stumpf István
alkotmánybírák párhuzamos indokolásával – meghozta a következő

határozatot:

1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a köztisztviselők
jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvénynek – a
köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény
módosításáról rendelkező 2010. évi CLXXIV. törvény 1. §-ával
megállapított – 17. § (1) bekezdése alkotmányellenes, ezért azt
megsemmisíti.
A megsemmisített rendelkezés e határozat közzétételét követő
napon veszti hatályát.

2. Az Alkotmánybíróság a köztisztviselők jogállásáról szóló
1992. évi XXIII. törvénynek – a köztisztviselők jogállásáról
szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról rendelkező 2010.
évi CLXXIV. törvény 1. §-ával megállapított – 18. § (1)
bekezdése alkotmányellenességének megállapítása és
megsemmisítése iránt benyújtott indítványokat elutasítja.

3. Az Alkotmánybíróság az Európai Unióról szóló szerződés és az
Európai Közösséget létrehozó szerződés módosításáról szóló
lisszaboni szerződés kihirdetéséről szóló 2007. évi CLXVIII.
törvénnyel kihirdetett, az Európai Unió Alapjogi Chartája
megsértésének megállapítására irányuló indítványokat
visszautasítja.

Az Alkotmánybíróság e határozatát a Magyar Közlönyben
közzéteszi.

Indokolás

1. Az Alkotmánybírósághoz 6 indítvány érkezett, amelyben az
indítványozók a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi
XXIII. törvény (a továbbiakban: Ktv.) – a köztisztviselők
jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény módosításáról
rendelkező 2010. évi CLXXIV. törvény (a továbbiakban: Ktvm.) 1.
és 3. §-ával megállapított – 17. § (1) bekezdése és 18. § (1)
bekezdése     alkotmányellenességének     megállapítását     és
megsemmisítését kezdeményezik.
Tekintettel arra, hogy az indítványozók ugyanazon törvényi
rendelkezések alkotmányosságát azonos alkotmányossági érvek
alapján vitatják, az Alkotmánybíróság az indítványokat az
Alkotmánybíróság    ideiglenes    ügyrendjéről     és     annak
közzétételéről   szóló, módosított és egységes   szerkezetbe
foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü. határozat (ABK 2009. január, 3.,
továbbiakban: Ügyrend) 28. § (1) bekezdése alapján egyesítette,
és egy eljárásban bírálta el.
A Ktv. 17. § (1) bekezdése alkotmányellenességének vizsgálatára
irányuló egyik indítványban, az indítványozó kérte a Ktv.
pályázatokra    vonatkozó   szabályai   alkotmányellenességének
megállapítását is. Az Alkotmánybíróság ez utóbbi indítványt az
Ügyrend 28. § (2) bekezdése alapján elkülönítette a Ktv. 17. §
(1)    bekezdése   alkotmányosságának   vizsgálatára   irányuló
indítványtól, és külön eljárásban fogja elbírálni.

2. Az indítványozók elsősorban a Ktv. 17. § (1) bekezdésének
alkotmányosságát vitatják. Két indítványozó a 17. §   (1)
bekezdésében foglalt rendelkezéssel összefüggésben, ugyanazon
érvelés alapján támadja a Ktv. 18. § (1) bekezdését, egy
indítványozó csak a 18. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezés
alkotmányellenességének megállapítását kéri.
A Ktv. 17. § (1) bekezdése alapján a köztisztviselőt a
munkáltató indokolás nélkül felmentheti. A 18. § (1) bekezdése
szerint a felmentési idő két hónap.
2.1. Különböző érveléssel, de az indítványozók mindegyike
hivatkozik az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében szabályozott
jogállamiság sérelmére.
2.1.1. Két indítványozó álláspontja szerint alkotmányellenes
az,   hogy   az   Országgyűlés az érdekképviseleti   szervek,
szakszervezetek véleményének kikérése nélkül, a törvényben
rögzített egyeztetési szabályok megsértésével fogadta el a
Ktvm.-et. Az indítványok utalnak arra, hogy a Ktvm. olyan, a
munkavállalók egy jelentős csoportját egyoldalúan hátrányosan
érintő    rendelkezéseket   tartalmaz,    amelyek    gyökeresen
változtatták meg a közszolgálati jogviszonyokat. Az ilyen
törvények   elfogadását megelőzően a Ktv.-nek az   országos
érdekegyeztetésre   vonatkozó szabályai   szerint   egyeztetni
kellett   volna a köztisztviselők országos érdekképviseleti
szervezeteivel. Az érdekegyeztetés mellőzésével a   Kormány
megsértette az Alkotmány 35. § (1) bekezdés b) pontjában
szabályozott kötelezettségét. Az indítványozók a szociális
partnerség    követelményeinek   megsértésével   összefüggésben
hivatkoznak az Európai Unióról szóló szerződés és az Európai
Közösséget létrehozó szerződés módosításáról szóló lisszaboni
szerződés kihirdetéséről szóló 2007. évi CLXVIII. törvénnyel
kihirdetett Európai Unió Alapjogi Chartájának (a továbbiakban:
Alapjogi Charta) 27-28. cikkeire is.
Az indítványozók álláspontja szerint a törvény előkészítésére
vonatkozó, ezen törvényi kötelezettségek megszegése sérti az
Alkotmány 2. § (1) bekezdésében szabályozott demokratikus
jogállamiság elvét, az egyik indítványozó szerint a törvény
közjogi érvénytelenségét eredményezi.
2.1.2. Egy indítványozó hivatkozott arra is, hogy a Ktvm. nem
biztosított   időt   arra, hogy az   érintettek   a   törvény
rendelkezéseit megismerjék, és felkészüljenek az alkalmazására,
ezáltal sérelmet szenvedett a jogalkotásról szóló 2010. évi
CXXX. törvény 12. § (3) bekezdése, illetőleg az Alkotmány 2. §
(1)   bekezdésében szabályozott jogállamiság elvéből   folyó
jogbiztonság követelménye. A Ktvm. kihirdetése és hatályba
lépése között mindössze egy nap telt el.
2.1.3.   Több indítványozó álláspontja szerint a jogalkotó
fennálló   közszolgálati   jogviszonyba   avatkozott    be    a
köztisztviselők számára hátrányos módon, ezzel megsértette a
köztisztviselők szerzett jogait, illetőleg az ilyen szabályozás
a visszaható hatályú jogalkotás tilalmába ütközik.
2.1.4.   Két indítványozó álláspontja szerint a munkáltató
indokolási kötelezettségének megszüntetése sérti a közigazgatás
törvény   alá   rendeltségének a jogállamiságból   levezetett
követelményét.   Az   indítványozók   álláspontja   szerint   a
felmentési   védelem hiánya veszélyezteti az „elfogulatlan,
pártatlan     és    részrehajlástól    mentes”    közigazgatási
tevékenységet. Kiüresíti a jogsértő utasítás megtagadására
vonatkozó   törvényi garanciákat. Teret enged az   önkényes
munkáltatói    döntésnek,    veszélyezteti    a    közigazgatás
törvényességét.

2.2. Az indítványozók többsége hivatkozik az Alapjogi Charta
30. §-ába foglalt – az indokolatlan elbocsátással szembeni
hatékony védelem jogát magába foglaló – rendelkezés sérelmére
is. Egy indítványozó szerint az Európai Szociális Charta,
valamint az Alapjogi Charta rendelkezései a nemzetközi jog
általános   szabályainak tekintendők, ezért megsértésük   az
Alkotmány 7. § (1) bekezdésébe ütközik.
2.3.    A    köztisztviselői   jogviszony   indokolás   nélküli
megszüntetése az indítványozók szerint sérti az Alkotmány 70/B.
§ (1) bekezdésében szabályozott munkához való jogot és a 70. §
(6)   bekezdésében szabályozott közhivatal viseléséhez való
jogot, illetőleg az állam ezzel a szabályozással megsértette az
e jogokkal összefüggő intézményvédelmi kötelezettségét.
2.4. Három indítványozó hivatkozik arra is, hogy az indokolás
nélküli felmentés lehetősége sérti az Alkotmány 70/A. §-ában
megfogalmazott jogegyenlőség követelményét is. Az indítványok
rámutatnak arra, hogy a közigazgatásban dolgozó tisztviselők
kivételével valamennyi foglalkoztatási jogviszonyra irányadó
törvényi    szabályozás    –   a   Munka    Törvénykönyve,    a
közalkalmazottakra, a hivatásos szolgálati viszonyban állókra,
a bírákra, ügyészekre, igazságügyi alkalmazottakra vonatkozó
törvények – pontosan meghatározzák, hogy milyen   indokkal
szüntetheti meg a munkáltató egyoldalúan a jogviszonyt. A
jogalkotó önkényesen emelt ki ebből a szabályozási körből egy
csoportot, akiknek felmentésére nem vonatkozik a munkáltatói
jogkör     gyakorlójának    indokolási    kötelezettsége.     A
köztisztviselői jogviszonynak a munkáltatói jogkör gyakorlója
által történő megszüntetésére mind a munkaviszonyban, mind más
hasonló    foglalkoztatási   jogviszonyban   állókhoz    képest
hátrányosabb    szabályok   vonatkoznak.    Az    indítványozók
álláspontja szerint ennek a megkülönböztetésnek alkotmányos
indoka nincs.
2.5. Mivel indokolás hiányában nem várható, hogy a bíróság
érdemben vizsgálja a felmentés jogszerűségét, – érvelnek az
indítványozók    –    az   indokolási   kötelezettség    hiánya
gyakorlatilag megszünteti a munkajogi védelmet. Kiüresíti az
Alkotmány 57. § (1) bekezdésében szabályozott alapvető jogot, a
bírósághoz fordulás jogát.
2.6. Két indítványozó álláspontja szerint az indokolás nélküli
felmentés, a jogviszony önkényes megszüntetésének lehetősége,
kiszolgáltatott helyzetbe hozza a köztisztviselőket, ez sérti
az   Alkotmány 54. § (1) bekezdésében szabályozott emberi
méltósághoz való jogot.
Két   indítványozó   kezdeményezi, hogy az   Alkotmánybíróság
hatályba lépésére visszaható hatállyal semmisítse meg a Ktv.
vitatott szabályait.

II.

Az Alkotmánybíróság a következő jogszabályi rendelkezések
alapján hozta meg határozatát:

1)   Az   Alkotmánynak   az   indítványozók   által   felhívott
rendelkezései:
„2.   §   (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus
jogállam.”
„4. § A szakszervezetek és más érdekképviseletek védik és
képviselik   a munkavállalók, a szövetkezeti tagok   és   a
vállalkozók érdekeit.”
„7. § (1) A Magyar Köztársaság jogrendszere elfogadja a
nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, biztosítja
továbbá a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső
jog összhangját.”
„8. § (1) A Magyar Köztársaság elismeri az ember sérthetetlen
és   elidegeníthetetlen alapvető jogait, ezek   tiszteletben
tartása és védelme az állam elsőrendű kötelessége.
(2)   A   Magyar   Köztársaságban az   alapvető   jogokra   és
kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg,
alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.”
„35. § (1) A Kormány
(…)
b) biztosítja a törvények végrehajtását;”
„36. § Feladatának ellátása során a Kormány együttműködik az
érdekelt társadalmi szervezetekkel.”
   „54.   §   (1) A Magyar Köztársaságban minden   embernek
veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz,
amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.”
„57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki
egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt
bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a
törvény   által felállított független és pártatlan bíróság
igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.
(….)
„70. § (6) Minden magyar állampolgárnak joga van ahhoz, hogy
rátermettségének,    képzettségének   és   szakmai    tudásának
megfelelően közhivatalt viseljen.”
„70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén
tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve   az
állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen
faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény,
nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy
egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.”
„70/B. § (1) A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a
munkához, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához.”

2)   Az   Alapjogi   Charta   indítványozók   által   felhívott
rendelkezései:
„27. CIKK
A munkavállalók joga a vállalkozásnál a tájékoztatáshoz és
konzultációhoz
A munkavállalók vagy képviselőik számára az uniós jogban,
valamint    a    nemzeti   jogszabályokban   és    gyakorlatban
meghatározott esetekben és feltételekkel biztosítani kell a
megfelelő szintű és kellő időben történő tájékoztatást és
konzultációt.
28. CIKK
A kollektív tárgyaláshoz és fellépéshez való jog
A munkavállalóknak és a munkaadóknak, illetőleg szervezeteiknek
az   uniós joggal, valamint a nemzeti jogszabályokkal   és
gyakorlattal összhangban joguk van arra, hogy megfelelő szinten
kollektív     tárgyalásokat    folytassanak,    és    kollektív
szerződéseket kössenek, valamint hogy érdekütközés   esetén
érdekeik védelmében együttesen lépjenek fel, a sztrájkot is
beleértve.”
„30. CIKK
Az indokolatlan elbocsátással szembeni védelem
Az   uniós joggal, valamint a nemzeti jogszabályokkal   és
gyakorlattal összhangban minden munkavállalónak joga van az
indokolatlan elbocsátással szembeni védelemhez.”

3) A Ktv.-nek az indítványozók által támadott szabályai:
„17. § (1) A közszolgálati jogviszonyt a munkáltató
felmentéssel indokolás nélkül megszüntetheti.”
„18. § (1) A felmentési idő két hónap. Ettől eltérően, ha a
felmentés – az egészségügyi alkalmatlanság esetét kivéve – a
17. § (2) bekezdésének b) pontján alapul, a felmentési idő egy
hónap.”

4) A Ktv.-nek a köztisztviselői érdekegyeztetésre vonatkozó
rendelkezései:
„65. § A közigazgatási szervek, a köztisztviselők érdekeinek
egyeztetése, a vitás kérdések tárgyalásos rendezése, megfelelő
megállapodások kialakítása céljából a Kormány, valamint a
köztisztviselők országos munkavállalói érdek-képviseleti
szervezeteinek tárgyalócsoportja részvételével érdekegyeztetési
fórumok működnek.”

„A központi érdekegyeztetési fórumok

65/A. § (1) Az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (a
továbbiakban:   OKÉT)   az e törvény, a kormánytisztviselők
jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény, a közalkalmazottak
jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény, a fegyveres
szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról
szóló 1996. évi XLIII. törvény, és a Magyar Honvédség hivatásos
és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001.
évi XCV. törvény által szabályozott jogviszonyokat együttesen
érintő munkaügyi, foglalkoztatási, bér- és jövedelempolitikai
kérdések országos szintű érdekegyeztetési fóruma.
(2) Az OKÉT-ban a Kormány – az alapszabályban meghatározott –
országos szakszervezeti szövetségek és országos önkormányzati
érdek-képviseleti szervezetek képviselőivel egyeztet.
65/B. § (hatályon kívül)
65/C.   §   (1) A helyi önkormányzat képviselő-testületének
hivatala,   valamint az általa alkalmazott   köztisztviselők
érdekeinek egyeztetése, a vitás kérdések tárgyalásos rendezése
és megállapodások kialakítása céljából országos szinten a
közigazgatási   minőségpolitikáért   és   személyzetpolitikáért
felelős miniszter, az országos önkormányzati érdek-képviseleti
szervezetek, illetve az önkormányzati köztisztviselők országos
munkavállalói          érdek-képviseleti         szervezeteinek
tárgyalócsoportja    részvételével    Országos    Önkormányzati
Köztisztviselői Érdekegyeztető Tanács (a továbbiakban: OÖKÉT)
működik.
(2) Az OÖKÉT hatáskörébe az önkormányzatoknál foglalkoztatott
köztisztviselők élet- és munkakörülményeire, foglalkoztatási
feltételeire vonatkozó tárgykörök tartoznak. A közszolgálati
jogviszonnyal összefüggő kérdésekben, valamint a közigazgatási
munkaerővel és személyi juttatásokkal való gazdálkodás elvi
kérdéseiben véleményezésre és tájékoztatáskérésre jogosult.
(3) Az OÖKÉT ajánlást adhat ki a képviselő-testületek, illetve
a    munkáltatók   köztisztviselőket   érintő   szabályozásának
összehangolására. Így különösen:
a) (hatályon kívül)
b) a szociális, jóléti, kulturális, egészségügyi juttatásokra,
szociális és kegyeleti támogatásokra vonatkozó szabályozásra,
c) a közigazgatási munkaerővel és személyi juttatásokkal való
gazdálkodás elvi kérdéseire.
(4) Az OÖKÉT szervezetének és működésének szabályait a Kormány
nevében    eljáró    közigazgatási    minőségpolitikáért     és
személyzetpolitikáért     felelős     miniszter      és      az
érdekegyeztetésben   részt vevő felek közötti   megállapodás
tartalmazza. Titkársági feladatait a központi közszolgálati
hatóság látja el.”

III.

Az Alkotmánybíróság 8/2011. (II. 18.) AB határozatában (ABK
2011. február, 68.; a továbbiakban: Abh.) a kormánytisztviselők
jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. törvény (a továbbiakban:
Ktjt.) alkotmányossági vizsgálata során állást foglalt   a
közszolgálati jogviszony tartalmának módosításával összefüggő
azon alkotmányossági kérdésekben, amelyeket az indítványozók a
Ktvm., illetőleg annak a közszolgálati jogviszony felmentéssel
történő   megszüntetésére   vonatkozó   rendelkezései   kapcsán
felvetnek. Az Alkotmánybíróságnak ezért vizsgálnia kellett,
hogy    az   Abh.-ban   a   kormánytisztviselői   jogviszonnyal
összefüggésben tett alkotmányossági megállapításai irányadók-e
a jelen ügyben is.
1. Az Alkotmánybíróságnak az indítványok alapján elsőként abban
a kérdésben kell döntenie, hogy megállapítható-e a Ktvm.
egészének    alkotmányellenessége   az   indítványozók    által
felsorakoztatott érvek alapján.
Az Alkotmánybíróság számos határozatában vizsgálta a törvényben
előírt   véleményezési   jog jogosultjával   való   egyeztetés
mellőzésével meghozott jogszabályok alkotmányellenességét az
Alkotmány 2. § (1) bekezdése alapján.
Az Alkotmány 2. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy a Magyar
Köztársaság demokratikus jogállam. Az Alkotmánybíróság nemcsak
akkor állapítja meg az alkotmányellenességet, ha valamilyen
jogszabály    tartalma    sérti   az    Alkotmány    valamelyik
rendelkezését, hanem a jogállamiság sérelme alapján akkor is,
„ha   a   jogalkotási eljárás során olyan súlyos   eljárási
szabálytalanságot követtek el, amely a jogszabály közjogi
érvénytelenségét idézte elő, illetőleg amely másként   nem
orvosolható, csak a jogszabály megsemmisítésével.” [52/1997.
(X. 14.) AB határozat, ABH 1997, 331, 345.]
Ennek megfelelően az Alkotmánybíróságnak az indítványok alapján
vizsgálnia    kellett,    hogy   megállapítható-e    a    Ktvm.
alkotmányellenessége azért, mert azt   az   érdekképviseleti
szervekkel való egyeztetés nélkül fogadta el az Országgyűlés.
Az    Abh.-ban    az    Alkotmánybíróság    összefoglalta    az
érdekképviseleti szervekkel való egyeztetési   kötelezettség
elmaradásának    alkotmányossági    megítélésével    összefüggő
gyakorlatát.   E határozatában rámutatott   arra,   hogy   az
Alkotmánybíróság kialakult gyakorlata szerint a   jogalkotó
tevékenység – mint közhatalmi tevékenység – nem tehető függővé
közhatalommal nem rendelkező szervezetek állásfoglalásaitól, a
közhatalommal nem rendelkező érdekképviseleti szervekkel való
egyeztetés a törvény közjogi érvényességének nem feltétele.
[először: 50/1998. (XI. 27.) AB határozat, ABH 1998, 387, 396-
397.] Az érdekképviseleti szervekkel való egyeztetés hiánya az
előterjesztő, illetőleg a jogalkotó közjogi, esetleg politikai
felelősségét alapozza meg, de nem minősül olyan súlyos eljárási
szabálytalanságnak, ami a törvény közjogi érvénytelenségét
eredményezné. Ezért az Alkotmánybíróság határozataiban   az
érdekképviseleti szervekkel való egyeztetés   hiánya   miatt
törvények   közjogi érvénytelenségét és ennek   alapján   az
Alkotmány 2. § (1) bekezdésében szabályozott jogállamiság
sérelmét nem állapította meg. [7/2004. (III. 24.) AB határozat,
ABH 2004, 98, 105.; 29/2006. (VI. 21.) AB határozat, ABH 2006,
396, 404-406.; 87/2008. (VI. 18.) AB határozat, ABH 2008, 707,
725-727.; 109/2008. (IX. 26.) AB határozat, ABH 2008, 886, 900-
903.]
Az   Alkotmánybíróság   e gyakorlatát figyelembe   véve,   az
érdekegyeztetés    elmaradása    miatt    a    Ktvm.    közjogi
érvénytelensége és ennek alapján az Alkotmány 2. §   (1)
bekezdésének sérelme miatt alkotmányellenessége nem állapítható
meg.
2. Indítvány alapján az Alkotmánybíróságnak vizsgálnia kellett
azt is, hogy megállapítható-e a Ktvm. alkotmányellenessége
azért, mert nem biztosított megfelelő felkészülési időt arra,
hogy   az   érintettek   megismerjék   és   felkészüljenek   az
alkalmazására.
Az Alkotmánybíróság számos határozatot hozott, amelyekben a
jogszabály   hatálybalépése   kapcsán   az   új   rendelkezések
alkalmazásához szükséges felkészülési idő biztosítását   az
Alkotmányból folyó követelményként határozta meg. [7/1992. (I.
30.) AB határozat, ABH 1992, 45, 47.; 25/1992. (IV. 30.) AB
határozat, ABH 1992, 131, 132.; 28/1992. (IV.   30.)   AB
határozat, ABH 1992, 155, 156-159.; 57/1994. (XI. 17.) AB
határozat, ABH 1994, 322, 324.; 43/1995. (VI.   30.)   AB
határozat, ABH 1995, 188, 196.]
A 28/1992. (IV. 30.) AB határozatában az Alkotmánybíróság
rámutatott arra, hogy a jogbiztonság követelménye azt   a
kötelezettséget hárítja a jogalkotóra, hogy a   jogszabály
hatályba lépésének időpontját úgy kell meghatároznia, hogy
kellő idő maradjon
– a jogszabály szövegének megismerésére;
– a jogalkalmazó szervek számára a jogszabály alkalmazására
való felkészüléshez;
– a jogszabállyal érintett szervek és személyek számára annak
eldöntéséhez,   hogy miként alkalmazkodjanak   a   jogszabály
rendelkezéseihez. (ABH 1992, 155, 157.)
A   7/1992.   (I. 30.) AB határozatban az Alkotmánybíróság
kifejtette azt is, hogy „[a] jogszabály alkalmazására való
felkészüléshez   szükséges   ’kellő   idő’   megállapítása   és
biztosítása a jogalkotó felelősséggel terhelt mérlegelésének és
döntésének függvénye. Az alkotmányellenesség csak a jogszabály
alkalmazására való felkészülést szolgáló időtartam kirívó, a
jogbiztonságot súlyosan veszélyeztető vagy sértő elmaradása,
illetőleg hiánya esetén állapítható meg.” (ABH 1992, 45, 47.)
Az Alkotmánybíróság az Abh.-ban is vizsgálta a Ktjt. 65. §-ában
a törvény hatályba lépésére biztosított nyolc napos határidő
alkotmányosságát. Akkor úgy ítélte meg – bár a közszolgálatban
állók széles körének jogállását érintő új törvény hatályba
léptetésére ez az idő rövidnek tekinthető – a hatályba léptetés
alkotmányosságának megítélése során figyelemmel kell lenni
arra, hogy a Ktjt. új közszolgálati státust hozott létre,
amelynek rövid időn belüli alkalmazását a kormányalakítást
követően az új minisztériumi struktúra kialakítása indokolta.
Figyelemmel volt a Ktjt. 76. § (1), illetőleg (3) bekezdésében
foglalt rendelkezésekre, valamint arra is, hogy a törvény
végrehajtására nem azonnal, hanem a végrehajtás folyamatában
időben   később   került   sor.   Mindezekre   tekintettel   az
Alkotmánybíróság nem állapította meg a felkészülési idő hiánya
miatt a Ktjt. alkotmányellenességét. (ABK 2011, február, 68,
78.)

A Ktvm.-et 2010. december 23-i ülésnapján fogadta el az
Országgyűlés, a Magyar Közlöny 2010. évi 201. számában december
30-án hirdették ki és a 11. §-ában foglalt rendelkezés szerint
2011. január 1-jén lépett hatályba. Megállapítható tehát, hogy
a törvényhozó egy napot (Szilveszter napját) biztosított a
címzettek számára, hogy a törvény szabályait megismerjék, és a
törvény alkalmazására felkészüljenek, rendelkezései a 2011-es
esztendő   első munkanapján már alkalmazhatóak voltak.   Az
Alkotmánybíróság álláspontja szerint a munkavállalók széles
körét hátrányosan érintő jogszabályok hatályba lépése esetén a
felkészülési idő teljes hiánya súlyosan sérti a jogbiztonságot,
ellentétes az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében szabályozott
jogállamisággal. Az Alkotmánybíróság a Ktvm.-mel összefüggésben
nem   talált olyan okot, amely a Ktvm. azonnali hatályba
léptetését indokolhatná.
A felkészülési idő hiánya miatt bekövetkezett alkotmányellenes
helyzet    a    törvény   hatályba   léptető    rendelkezésének
következménye. Az alkotmányellenesség a Ktvm. esetén a hatályba
léptető rendelkezés megsemmisítésével nem orvosolható, ugyanis
a Ktvm. 11. §-a a következő rendelkezést tartalmazza:
„11. § E törvény 2011. január 1. napján lép hatályba és a
hatálybalépését követő napon hatályát veszti.”
Ennek következtében rendelkezései 2011. január 1-jén beépültek
a Ktv.-be, és a törvény 2011. január 2-án – a hatályba léptető
rendelkezéssel egyetemben – hatályukat vesztették.
Az Alkotmánybíróság a felkészülési idő hiánya miatt keletkezett
alkotmányellenes       helyzet      jogkövetkezményeit       az
alkotmányellenesnek    ítélt   rendelkezés    megsemmisítésével
érvényesítette.

3. Az indítványokban megfogalmazott alkotmányossági kifogások
alapvetően   a   Ktv. 17. § (1) bekezdésébe foglalt   azon
rendelkezés alkotmányellenességének megállapítását kérik, amely
a köztisztviselők indokolás nélküli felmentésére ad módot.
Az Abh.-ban az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Ktjt.-
nek – a Ktv. 17. § (1) bekezdéséhez hasonló tartalmú – 8. § (1)
bekezdése alkotmányellenes, sérti az Alkotmány 2. §   (1)
bekezdésében szabályozott jogállamiság elvét, a 70/B. § (1)
bekezdésében szabályozott munkához való jogot, a 70. § (6)
bekezdésében szabályozott közhivatal viseléséhez való jogot, az
57. § (1) bekezdésében szabályozott bírósághoz fordulás jogát,
és az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében szabályozott emberi
méltósághoz való jogot, ezért azt megsemmisítette.
Tekintettel arra, hogy az indítványozók az Abh.-ban elbírált
indítványok érveléséhez hasonló alkotmányossági érvek alapján
támadják a Ktv. 17. § (1) bekezdését, az Alkotmánybíróságnak e
határozatában azt kellett vizsgálnia, hogy a Ktv. vitatott
szabályaival    összefüggésben    is    megállapítható-e     az
indítványozók    által   felhívott   alkotmányi   rendelkezések
megsértése.
A Ktvm. a Ktv. korábbi rendelkezéseihez képest új szabályokat
állapított   meg a köztisztviselői jogviszony   felmentéssel
történő   megszüntetésére. A Ktv.-nek a Ktvm.   1.   §-ával
megállapított új 17. §-a a köztisztviselő felmentésének két
esetkörét   szabályozza. A 17. § (1) bekezdés alapján   a
köztisztviselői jogviszonyt a munkáltató felmentéssel indokolás
nélkül   megszüntetheti. A 17. § (2) bekezdése azokat   a
tényállásokat   szabályozza, amelyek   fennállása   esetén   a
köztisztviselői jogviszonyt a munkáltató köteles felmentéssel
megszüntetni. A Ktv. 17. § (3) bekezdése alapján a munkáltató
csak akkor köteles a felmentést indokolni, ha a Ktv. 17. § (2)
bekezdésében   szabályozott   kötelező   felmentési    jogcímek
valamelyikét alkalmazva dönt a köztisztviselői   jogviszony
megszüntetéséről. Bár a Ktv. 17. § (2) bekezdése állapít meg
felmentési okokat, azonban a 17. § (1) bekezdés alapján a
köztisztviselő közszolgálati jogviszonya e felmentési okok
hiányában is, bármikor indokolás nélkül megszüntethető. A Ktvm.
szabályaival a törvényhozó a Ktjt. 8. § (1) bekezdéséhez
hasonló szabályozást alakított ki a Ktv. hatálya alá tartozó
köztisztviselők felmentésére, s ezzel a közigazgatás egészében
és    azon   túlmenően   az   Országgyűlés   Hivatalában,    az
Alkotmánybíróság Hivatalában, a Köztársasági Elnök Hivatalában,
az    országgyűlési    biztosok    hivatalában,    az    Állami
Számvevőszéknél, a Magyar Tudományos Akadémia   Titkárságán
dolgozó köztisztviselői jogállású alkalmazottak tekintetében is
feloldotta a közszolgálati jogviszonyok korábban biztosított
stabilitását,    megszüntetve   a   köz   szolgálatában    álló
tisztviselők felmentéssel szembeni fokozott jogvédelmét.
Mindezeket figyelembevéve az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg,
hogy az Abh.-ban kifejtett a Ktjt. 8. § (1) bekezdésének
alkotmányellenességét megalapozó megállapítások a Ktv. 17. §
(1) bekezdésével összefüggésben is irányadók.
3.1. A Ktv. 17. § (1) bekezdésének alkotmányosságát vitató
indítványok hivatkoznak az Alkotmány 70/B. § (1) bekezdésében
szabályozott munkához való jog sérelmére.
Ezzel összefüggésben az Alkotmánybíróság az Abh.-ban elemezte a
munkához   való jog értelmezésével kapcsolatosan   kialakult
gyakorlatát, és rámutatott arra, hogy az alkotmánybírósági
gyakorlat   következetes volt abban, hogy a   közszolgálati
jogviszonyok   zárt rendszerében alkotmányossági   kérdésnek,
garanciális   követelménynek tekintette a   felmentési   okok
törvényi szabályozását. [44/B/1993. AB határozat, ABH 1994,
574, 575.; 833/B/2003. AB határozat, ABH 2004, 1775, 1779-
1781.; 68/2006. (XII. 6.) AB határozat, ABH 2006, 740, 757.]
Az   Alkotmány   8.   § (1) bekezdése az   állam   elsőrendű
kötelezettségévé teszi az alapjogok tiszteletben tartását és
védelmét.
Az Alkotmány e rendelkezése alapján az Alkotmánybíróság az
alapvető jogok értelmezése során határozataiban következetesen
rámutatott    arra,    hogy   az   alapjogok   érvényesülésének
alkotmányossági garanciái nem merülnek ki abban, hogy az
államnak tartózkodnia kell megsértésüktől. Az Alkotmány 8. §
(1) bekezdéséből következően az államnak kötelezettsége az is,
hogy gondoskodjon az érvényesülésükhöz szükséges feltételekről,
azaz az államot az alapjogokkal összefüggésben intézményvédelmi
kötelezettség terheli. [először: 64/1991. (XII.   17.)   AB
határozat, ABH 1991, 297, 302.]
Az alapjogoknak ez az objektív intézményvédelmi oldala magába
foglalja azt is, hogy az alapjogok érvényesülése érdekében az
államnak az alapjogokat védelemben kell részesítenie saját
intézményeivel, más személyekkel és szervezetekkel szemben is.
[22/2004. (VI. 19.) AB határozat, ABH 2004, 367, 374-375.]
A munka az egyén létének, emberi autonómiájának anyagi forrása.
Határozatlan időtartamú munkavégzésre irányuló jogviszonyok
esetén a munkavállaló hosszú távon számít arra, hogy munkája
gazdasági biztonságot biztosít maga és családja   számára.
Ugyanakkor a munkavégzésre irányuló jogviszonyok jellemzője,
hogy   aszimmetrikus jogviszonyok, amelyben a   munkavállaló
jogilag függő helyzetben van a munkáltatótól. E jogviszonyok
törvényi szabályozásának a funkciója éppen azon garanciák
megteremtése, amelyek biztosítják, hogy ez a függő helyzet a
munkavállalói oldalon ne eredményezzen kiszolgáltatottságot. E
garanciarendszer egyik eleme a jogviszony munkáltató által
történő megszüntetésének azon törvényi szabályozása, amely
védelmet    nyújt    a   jogviszony   indokolatlan,    önkényes
megszüntetése ellen.
Erre tekintettel a munkához való jog elemének tekinti a
munkavállaló hatékony védelemhez való jogát az indokolatlan
elbocsátással szemben az európai jog – az Európai Szociális
Karta 24. cikke és az Európai Unió Alapjogi Chartájának 30.
cikke is, és e követelménynek megfelelően szabályozza   a
munkajogi jogviszony munkáltatói rendes felmondással   való
megszüntetését a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII.
törvény is.
Az Abh.-ban az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy   a
közszolgálati    jogviszonyok   zárt   rendszerében    a    köz
szolgálatában   álló tisztviselők indokolatlan   felmentéssel
szembeni jogvédelme, a felmentési okok és ebből következően a
felmentés indokolási kötelezettségének törvényi szabályozása
olyan garanciális kérdés, amely alkotmányos jelentőséggel bír,
és amelynek szabályozása az Alkotmány 70/B. § (1) bekezdésében
szabályozott munkához való joggal összefüggésben az állam
intézményvédelmi kötelezettsége körébe tartozik. (ABK 2011.
február, 68, 80-82.)

3.2. Az indítványozók vitatják a Ktv. 17. § (1) bekezdésének
alkotmányosságát az Alkotmány 70. § (6) bekezdése alapján is.
Az Alkotmánybíróság az Abh.-ban rámutatott arra, hogy   a
köztisztviselői jogviszonyok kettős arculatú   jogviszonyok.
Egyrészt,   mivel munkavégzésre irányuló jogviszonyok,   sok
vonatkozásban    a   munkajogi   jogviszonyok   sajátosságaival
rendelkeznek.    Másrészt,    e   jogviszonyok    sajátosságait
meghatározza az is, hogy e munkavégzés közhatalommal rendelkező
állami   szervekben történik és a tisztviselők közhivatalt
viselnek, állami feladatokat látnak el, állami, közhatalmi
döntéseket hoznak, készítenek elő, ezért alapvetően közjogi
jellegű jogviszonyok. A közszolgálati jogviszonyt a munkáltató
állami szerv határozata hozza létre, és tartalmát törvény
határozza meg.
A    köztisztviselők   jogállásának   szabályozása   során    a
törvényhozónak az Alkotmány 70/B. § (1) bekezdésén kívül
figyelemmel kell lennie az Alkotmány 70. § (6) bekezdésében
szabályozott alapjogra, a közhivatal viselés jogára is.
Az Alkotmány 70. § (6) bekezdése állampolgári alapjogként
szabályozza a közhivatal viseléséhez való jogot.
A   közhivatal viseléshez való jog értelmezése   során   az
Alkotmánybíróság az Abh.-ban kifejtette:
„A közhivatal viseléséhez való jog védelme elsősorban arra
terjed ki, hogy az állam a közhivatal betöltését nem kötheti
olyan feltételhez, amely magyar állampolgárokat alkotmányos
indok nélkül kizár a közhivatal elnyerésének lehetőségéből,
valamely állampolgár, vagy az állampolgárok egy csoportja
számára   lehetetlenné   teszi   közhivatal   betöltését.    Az
Alkotmánybíróság értelmezésében a közhivatal viseléshez való
jog alapján senkinek nincs Alkotmányból folyó alanyi joga
meghatározott közhivatal, illetőleg közhivatalok betöltéséhez
(962/B/1992. AB határozat, ABH 1995, 627, 629.). A közhivatal
viseléséhez való jog az alkotmányos védelem körébe vonja a
meglévő köztisztviselői, kormánytisztviselői jogviszonyokat is
azzal, hogy nem csupán a közhivatal elnyerését, hanem a
közhivatal   viselését részesíti védelemben.   A   közhivatal
viseléséhez való jogból folyó alkotmányos védelem, nem jelenti
a közhivatal viselőjének felmenthetetlenségét. (…) Az Alkotmány
keretei   között   a   törvényhozó széles körű   szabadsággal
rendelkezik a felmentési okok szabályozásában, ez a döntési
szabadsága azonban (…) nem terjed odáig, hogy a munkáltatói
jogkör gyakorlójának szabad és korlátlan döntési jogkört adjon
a közhivatalt betöltő tisztviselő felmentésére. A munkáltatói
jogkör gyakorlója számára (…) biztosított minden törvényi
korlátozás nélküli szabad döntési jogkör az Alkotmánybíróság
álláspontja   szerint alkotmányellenes módon korlátozza   az
Alkotmány   70. § (6) bekezdésében szabályozott közhivatal
viseléséhez való jogot. (…) Az Alkotmánybíróság nem vitatja,
hogy   az államszervezet hatékony működése indokolhatja   a
közszolgálati   jogviszonyban álló   tisztviselők   felmentési
lehetőségének könnyítését a korábbi szabályozáshoz képest,
ennek azonban nem lehet módja a munkáltatói jogok gyakorlójának
korlátlan döntésre való felhatalmazása. A Ktjt.   vitatott
rendelkezésében alkalmazott törvényi megoldás   aránytalanul
korlátozza az Alkotmány 70. § (6) bekezdésében szabályozott
alkotmányos alapjogot. (…) A törvényhozó felelősségi körébe
tartozik   olyan   törvényi szabályok   megalkotása,   amelyek
összhangot teremtenek az alkotmányos alapjogok védelme és az
állami     célok    között,    amelyek    a    köztisztviselők,
kormánytisztviselők   alkotmányos jogainak   védelmét   és   a
kormányzati célok megvalósítását egyaránt szolgálják.
Az államnak a közhivatal viseléséhez való joggal összefüggő
intézményvédelmi   kötelezettsége körébe tartozik,   hogy   a
közhivatal viselőjének védelmet nyújtson a munkáltatói jogkör
gyakorlójának a felmentésére irányuló önkényes   döntésével
szemben. A törvényhozó kötelessége olyan garanciális szabályok
megalkotása, amelyek biztosítékot nyújtanak arra, hogy   a
kormánytisztviselőket törvényes indokok nélkül, önkényesen ne
lehessen hivataluktól megfosztani.” (ABK 2011. február, 68, 82-
83.)
Az Alkotmánybíróságnak ezek a megállapításai – amint az már az
Abh. indokolásából is kitűnik –, a köztisztviselők indokolás
nélküli felmentésére is irányadók. Megállapítható, hogy a Ktv.
17.   §   (1) bekezdésében szabályozott, indokolás   nélküli
felmentés lehetősége sérti az Alkotmány 70. § (6) bekezdését.

3.3. Az Alkotmánybíróság Abh.-ban kifejtett álláspontja szerint
a Ktv. 17. § (1) bekezdésének alkotmányellenessége következik
az Alkotmány 2. § (1) bekezdéséből is.
Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint az Alkotmány 2.
§ (1) bekezdésében szabályozott jogállamiság egyik elemének
tekinti a közigazgatás törvény alá rendeltségét. [először:
56/1991. (XI. 8.) AB határozat, ABH 1991, 454, 456.; legutóbb:
31/2010. (III. 25.) AB határozat, ABK 2010. március, 247, 253-
254.]
Az Alkotmánybíróság az Abh.-ban elvi éllel mutatott rá arra,
hogy „a jogállamiság nemcsak a közigazgatás hatósági aktusaival
szemben támasztja a joghoz kötöttség követelményét, hanem a
közigazgatás törvény alá rendeltségének követelménye kiterjed a
közigazgatási szervek minden olyan aktusára, amelyben a
közigazgatás a címzettek alapjogait érintő döntést hoz. A
köztisztviselő, a kormánytisztviselő felmentéséről a
munkáltatói jogok gyakorlója a munkáltató közigazgatási szerv
nevében hoz olyan döntést, amely – a fentiek alapján – a
tisztviselő alkotmányos jogait érinti. E döntéssel szemben a
közigazgatás törvény alá rendeltségéből fakadó követelmény az,
hogy törvény határozza meg a munkáltatói döntés anyagi jogi
kereteit.” (ABK 2011. február, 68, 83.)

A közigazgatás törvény alá rendeltségének Alkotmányból fakadó
követelményével összefüggésben az Alkotmánybíróság rámutatott
arra is, hogy az követelményeket támaszt a közigazgatási
feladatokat ellátó tisztviselők jogállásának szabályozásával
szemben   is.   „A   közigazgatási döntések   törvényességének
biztosítása megkívánja, hogy a törvényhozó a döntést hozó
tisztviselők munkajogi helyzetének szabályozása   során   is
teremtse meg azokat a garanciákat, amelyek biztosítják, hogy a
közigazgatás   nevében   eljáró tisztviselők   magas   szakmai
színvonalon, pártpolitikai szempontból semleges módon, minden
befolyástól   mentesen, pártatlanul, kizárólag a   törvények
alapján hozzák meg döntéseiket. Ennek a garanciarendszernek
egyik   eleme   a   közszolgálati   jogviszonyok   viszonylagos
stabilitásának biztosítása.”
Abban az esetben, ha a tisztviselő nem élvez felmentési
védelmet, a munkáltatói jogkör gyakorlója bármikor, indokolás
nélkül megszüntetheti közszolgálati jogviszonyát, a Ktv.-nek a
törvényesség biztosítékaként megalkotott szabályai (pl.: az
utasításnak   való   engedelmesség szabályai)   is   elvesztik
garanciális   jelentőségüket, mert nem elvárható,   hogy   a
köztisztviselő nyíltan kiálljon szakmai és jogi álláspontja
mellett, ha azzal munkáját veszélyezteti. (ABK 2011. február,
68, 83.)
Mindezeket figyelembe véve megállapítható, hogy a Ktv. 17. §
(1) bekezdése nem felel meg az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében
szabályozott     jogállamiság     elve     által     támasztott
követelményeknek. Az indokolás nélküli felmentés lehetősége
sérti   a   joghoz   kötöttség   követelményét,   valamint    a
közigazgatási döntések pártpolitikai semlegességét, befolyástól
való    függetlenségét,   pártatlanságát,   és   ezzel   együtt
törvényességét is veszélyezteti.

3.4. Az Abh.-ban az Alkotmánybíróság rámutatott arra is, hogy –
a törvényi garanciák hiánya miatt – a határozatlan idejű
közszolgálati jogviszony felmentéssel való megszüntetése esetén
a munkáltató önkényes döntésével szemben nem nyújt hatékony
jogvédelmet az sem, hogy a tisztviselő a munkáltatói döntést
bíróság előtt támadhatja meg. Az Alkotmány 57. § (1) bekezdése
alapján mindenkinek joga van ahhoz, hogy valamely perben a
jogait   vagy kötelezettségeit a törvény által felállított
független   és   pártatlan bíróság igazságos   és   nyilvános
tárgyaláson bírálja el. Az Alkotmány 57. § (1) bekezdéséből
vezette   le   39/1997.   (VII.   1.)   AB   határozatában   az
Alkotmánybíróság a hatékony bírói jogvédelem követelményét,
nevezetesen azt, hogy a jogi szabályozásnak   olyan   jogi
környezetet kell biztosítani, hogy a perbe vitt jogok a bíróság
által   érdemben   elbírálhatók legyenek. A hatékony   bírói
felülvizsgálat követelménye az Alkotmánybíróság álláspontja
szerint magában foglalja azt is, hogy a közigazgatási döntési
jogkört meghatározó szabálynak megfelelő szempontot vagy mércét
kell tartalmaznia, amely alapján a döntés jogszerűségét a
bíróság felülvizsgálhatja. (ABH 1997, 263, 272.) Az Alkotmány
57. § (1) bekezdésében szabályozott általános bírói jogvédelmi
garanciákat az Emberi Jogok Európai Egyezményének 6. cikk (1)
bekezdése is megköveteli. Az Emberi Jogok Európai Bírósága,
amely az utóbbi időkben folytatott gyakorlatában fokozatosan
kiterjesztette a 6. cikk (1) bekezdésének alkalmazhatóságát a
köztisztviselők közszolgálati jogvitáira is [Vilho Eskelinen és
társai v. Finnország no. 63235/00 2007. április 19.; Iordan
Iordanov és társai v. Bulgária no. 23530/02 2009. július 2.] a
bírósághoz fordulás jogának elemét képező fair eljárásból eredő
követelménynek   tekinti   a hatékony   bírói   felülvizsgálat
követelményét. Nem tekinti hatékonynak a bírói jogvédelmet
akkor, ha eljárási vagy anyagi jogi akadálya van annak, hogy a
bíróság önálló, érdemi vizsgálatot végezzen, a felek jogairól
érdemben döntsön. [Delcourt v. Belgium 1970. január 17. Series
A no. 11.; Barbera, Messegué és Jabardo v. Spanyolország 1988.
december 6. Series A. no 285-C]
Az   Alkotmánybíróságnak az Abh.-ban kifejtett   álláspontja
szerint a törvényhozó azzal, hogy nem szabályozta a munkáltatói
felmentés törvényi feltételeit, és lehetőséget adott a döntés
indokolásának mellőzésére, – mivel szűk körre korlátozódott
azoknak az eseteknek a köre amikor a kormánytisztviselő a siker
reményében fordulhat a bírósághoz, a bíróság a felmentés
jogszerűségét   érdemben el tudja bírálni   –   aránytalanul
korlátozta a kormánytisztviselőt az Alkotmány 57. §   (1)
bekezdése alapján megillető bírói jogvédelemhez való jogot.
(ABK 2011. február, 83-84.)
Az   Alkotmány 57. § (1) bekezdésében szabályozott   bírói
jogvédelemhez való jog aránytalan korlátozása megállapítható a
köztisztviselők felmentésének mindazon eseteiben, amikor a
munkáltatói jogkör gyakorlója a Ktv. 17. § (1) bekezdése
alapján dönt a köztisztviselő felmentéséről.
Az Alkotmánybíróság az Abh.-ban kifejtette azt is, hogy az
indokolatlan felmentés elleni jogvédelem hiánya miatt sérelmet
szenved az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében szabályozott emberi
méltósághoz való jog is. (ABK 2011. február, 68, 84-85.)
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Ktv. 17. § (1)
bekezdésében szabályozott munkáltatói felmentési jogkör a Ktjt.
8. § (1) bekezdéséhez hasonlóan magában hordozza az emberi
méltóság sérelmét is.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy a
Ktv. 17. § (1) bekezdése alkotmányellenes, sérti az Alkotmány
2. § (1) bekezdésében szabályozott jogállamiság elvét, a 70/B.
§ (1) bekezdésében szabályozott munkához való jogot, a 70. §
(6)   bekezdésében szabályozott közhivatal viseléséhez való
jogot, az 57. § (1) bekezdésében szabályozott bírósághoz
fordulás   jogát, és az Alkotmány 54. § (1) bekezdésében
szabályozott   emberi méltósághoz való   jogot,   ezért   azt
megsemmisítette.
Tekintettel arra, hogy az Alkotmánybíróság a Ktv. 17. § (1)
bekezdésének    alkotmányellenességét   az   Alkotmány    fenti
rendelkezéseinek   sérelme   miatt   megállapította,    állandó
gyakorlatának megfelelően az indítványozók által felhozott
további alkotmányossági kérdéseket nem vizsgálta.
Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a
továbbiakban: Abtv.) 42. §-a alapján az Alkotmánybíróság által
megsemmisített jogszabályi rendelkezés a határozat közzétételét
követő napon veszti hatályát. Az Abtv. 43. § (4) bekezdése
alapján az Alkotmánybíróság ettől eltérően is meghatározhatja
az alkotmányellenes jogszabály hatályon kívül helyezését, ha
ezt a jogbiztonság, vagy az eljárást kezdeményező különösen
fontos érdeke indokolja. Az Alkotmánybíróság az Abh.-ban „pro
futuro”, 2011. május 31-i hatállyal semmisítette meg a Ktjt.
alkotmányellenesnek ítélt 8. § (1) bekezdését. A megsemmisítés
időpontjának meghatározása során figyelemmel volt arra, hogy az
alkotmányellenesség           megszüntetése           érdekében
szabályozástechnikai    okokból    a    megsemmisítés     olyan
rendelkezésre is kiterjedt, amelynek alkotmányellenességét az
Alkotmánybíróság nem vizsgálta és a megsemmisítés következtében
mind    a   kormánytisztviselő   lemondása,   mind   felmentése
szabályozatlanul maradna. Időt kívánt biztosítani a jogalkotó
számára az Alkotmánynak megfelelő szabályok megalkotására. (ABK
2011. február, 68, 85.)
Az Alkotmánybíróság a Ktv. 17. § (1) bekezdését „ex nunc”
hatállyal   –   a határozat közzétételét követő   nappal   –
semmisítette meg. A megsemmisítés időpontjának meghatározásakor
az Alkotmánybíróság figyelemmel volt a felkészülési idő teljes
hiányára, valamint arra, hogy a megsemmisítés következtében a
köztisztviselők felmentése nem marad szabályozás nélkül, a Ktv.
17. §-ának további rendelkezései tartalmaznak szabályokat a
köztisztviselői    jogviszony    munkáltató    által    történő
megszüntetésére.

4. Az indítványok alapján az Alkotmánybíróságnak vizsgálnia
kellett a felmentési időre nézve a Ktv. 18. § (1) bekezdésében
megállapított szabályokat is. Két indítványozó a Ktv. 17. § (1)
bekezdésével összefüggésben, azonos indokok alapján kéri a 18.
§ (1) bekezdése alkotmányossági vizsgálatát, az indítványok a
felmentési időre vonatkozó szabályozás alkotmányellenességét
külön nem indokolják. Egy indítványozó csak a felmentési időre
vonatkozó szabályok módosításának alkotmányosságát vitatja. Az
indítványok   érvelése   alapján   megállapítható,    hogy    a
szabályozásnak visszaható hatályú jogalkotás tilalmába ütközése
és a szerzett jogok sérelme miatt az Alkotmány 2. § (1)
bekezdése alapján tartják alkotmányellenesnek a Ktv.-nek a
felmentési időre vonatkozó szabályait.
Az Abh.-ban az Alkotmánybíróság ugyancsak vizsgálta a Ktjt.
felmentési     időre    vonatkozó    hasonló    szabályozásának
alkotmányosságát az Alkotmány 2. § (1) bekezdése alapján, és
úgy ítélte meg, hogy annak alkotmányellenessége a visszaható
hatályú jogalkotás tilalmába ütközés, illetőleg a szerzett
jogok sérelme miatt nem állapítható meg.
4.1.   Az   Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint   az
Alkotmány 2. § (1) bekezdésében elismert jogállamiság egyik
legfontosabb alkotóeleme a jogbiztonság, amely – egyebek között
– megköveteli, hogy a jogalanyoknak meglegyen a tényleges
lehetőségük arra, hogy magatartásukat a jog előírásaihoz tudják
igazítani, ennek érdekében a jogszabályok a kihirdetésüket
megelőző időre nézve ne állapítsanak meg kötelezettséget,
illetőleg valamely magatartást visszamenőleges hatállyal ne
minősítsenek   jogellenesnek. A jogbiztonság ezen   alapvető
követelményével ellentétes jogalkotás az Alkotmány 2. § (1)
bekezdésének a sérelmét eredményezi. [34/1991. (VI. 15.) AB
határozat, ABH 1991, 170, 172.; 31/2005. (VII. 14.)   AB
határozat,   ABH   2005,   675, 679.]   „Az   Alkotmánybíróság
gyakorlatában visszaható hatályúnak minősül a szabályozás, ha a
jogszabály   hatálybaléptetése (…)   nem   visszamenőlegesen
történt ugyan, de a jogszabály rendelkezéseit – az erre
irányuló   kifejezett rendelkezés szerint –   a   jogszabály
hatálybalépése előtt létrejött jogviszonyokra is alkalmazni
kell.” [57/1994. (XI. 17.) AB határozat, ABH 1994, 316, 324.]
A Ktv. 18. § (1) bekezdésébe foglalt vitatott szabályok a
jövőre nézve rendelkeznek, a hatályba lépésüket megelőző időre
kötelezettséget, jogsértésért való felelősséget, szankciót nem
állapítanak meg.
A visszaható hatályú jogalkalmazás tilalma nem értelmezhető
akként, hogy a tartós, határozatlan időtartamú jogviszonyok a
jövőre nézve nem alakíthatók át, nem változtathatók meg. Ha a
jogviszonyok   tartalmának megváltoztatása következtében   az
Alkotmány valamely más rendelkezése (pl.: a diszkrimináció
tilalma), vagy valamely alapvető jog sérelmet nem szenved,
pusztán   az   Alkotmány   2. § (1) bekezdése   alapján   az
alkotmányellenesség nem állapítható meg.   (174/B/1999.   AB
határozat, ABH 2005, 870, 878.)
4.2. Az indítványokból kitűnő álláspont szerint a Ktv. 18. §
(1) bekezdésében a felmentési idő tartamának csökkentése és
szolgálati időtől független, egységes megállapítása szerzett
jogokat is sért.
Az Alkotmánybíróság értelmezése szerint: „[a] jogbiztonság –
többek között – megköveteli a megszerzett jogok védelmét, a
teljesedésbe    ment,   vagy   egyébként   véglegesen    lezárt
jogviszonyok   érintetlenül   hagyását,   illetve   a   múltban
keletkezett,    tartós   jogviszonyok   megváltoztathatóságának
alkotmányos szabályokkal való korlátozását.” [11/1992. (III.
5.) AB határozat, ABH 1992, 77, 81.]

Ugyanakkor   az Alkotmánybíróság rámutatott az Alkotmányból
levezetett követelmény értelmezési határaira is: „[a] szerzett
jogok védelmének alkotmányos jogállamban szabályként   kell
érvényesülnie, az azonban nem abszolút érvényű és kivételt nem
tűrő követelmény. […] A szerzett jogokkal azonban a pusztán
elvont   jogi   lehetőségek, amelyek még   fennálló   konkrét
jogviszonyokkal   összefüggésben   nincsenek,   csak    távoli,
közvetett kapcsolatban vannak. Az alkotmányos védelmet élvező
szerzett jogok a már konkrét jogviszonyokban alanyi jogként
megjelenő   jogosultságok,   illetőleg   azok   a   jogszabályi
’igérvények’ és ’várományok’, amelyeket a jogalkotó a konkrét
jogviszonyok keletkezésének lehetőségével kapcsol össze. A
jogszabályok   hátrányos   megváltoztatása   így   csak   akkor
ellentétes a szerzett jogok alkotmányos oltalmával, ha a
módosítás a jog által már védett jogviszonyok lefolyásában idéz
elő a jogalanyokra nézve kedvezőtlen változtatást. […] A jog
stabilitására,    előreláthatóságára   vonatkozó    alkotmányos
szempont nem jelenti a jogszabályok megváltoztathatatlanságát.”
(731/B/1995. AB határozat, ABH 1995, 801, 805-806.)