9,5 milliárd forint rendkívüli segítség

A közigazgatás szakmai fóruma

Hírek / Hírek, információk

9,5 milliárd forint rendkívüli segítség





Gyenesei
István miniszter döntése alapján decemberben 583 működési nehézségekkel küzdő  önkormányzat részesül 1 milliárd 950 millió
forint támogatásban.

 

A
miniszter ez évben negyedszer döntött a segítségre szoruló helyi önkormányzatok
egyedi támogatásáról. A kedvezményezettek még ebben az évben megkapják az újabb
támogatást, amelyre a működőképességük megőrzéséhez, intézményeik
fenntartásához van elengedhetetlen szükségük.

 

Ezzel
együtt, 2008-ban az önkormányzati tárcától a helyhatóságok 43%-a, összesen 1364
település 9,5 milliárd forint támogatást kapott. Közülük ötszáz település több
alkalommal is részesült ebben az egyedi lehetőségben.

 

Az
előző évhez képest 225-tel több önkormányzatnak 50 százalékkal nagyobb összeg
jutott.

 

 

A
támogatásokra azok az önkormányzatok pályázhattak, amelyek elsősorban hátrányos
adottságaik, bevételeik szűkös volta, illetve a felhalmozódott szociális
problémák miatt kerültek nehéz helyzetbe. A támogatás célja a hátrányok
csökkentése, a közszolgáltatások színvonalának biztosítása volt.

 

A
2007 és 2008 közötti támogatás-növekedés arra is figyelmeztet, hogy
elodázhatatlanná vált a hazai önkormányzati rendszer teljes strukturális
átformálása, különös tekintettel az önkormányzati feladatokra és azok finanszírozására.
A miniszter szerint azonban az önkormányzati rendszer sürgető megújítása nem
történhet meg széleskörű társadalmi támogatottság és politikai konszenzus nélkül.

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu