ÖTM Közlemény

A közigazgatás szakmai fóruma

Hírek / Pályázat

ÖTM Közlemény


Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium és a Nemzeti Kulturális Alap közös pályázatot hirdet a 2008. évben megvalósuló nemzetközi, országos turisztikai vonzerővel bíró kulturális rendezvények, programsorozatok/fesztiválok támogatására. 2008-ban a támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg 400 millió forint.

A turisztikai vonzerővel bíró nagyrendezvények támogatására évek óta kiemelt figyelmet fordít a kulturális és a turisztikai szakterület, támogatásuk pályázati rend keretében zajlik. A közös támogatási rendszerben a kulturális értékek mellett erőteljesen megjelennek a turisztikai szempontok is.

 

A kulturális szakterülettel közös célok, a támogatás hatékonyságának növelése, ill. a forráskoordináció érdekében a folytatódik a 2007. évi együttműködés. Jelentős változás ugyanakkor, hogy a tavalyi meghívásos, regisztrációhoz kötött pályázat helyett, idén nyitott a felhívás, azaz a pályázati feltételeknek megfelelő rendezvények korlátozás nélkül indulhatnak a pályázaton.

 

Emellett a korábbinál is erőteljesebb hangsúly helyeződik a szakmai kontrollra. Ennek megfelelően pályázatot azon rendezvények támogatására célszerű benyújtani, amelyek a pályázati felhívásban megfogalmazott kulturális és turisztikai szakmai szempontokat egyaránt teljesíteni tudják.

 

Azok a rendezvények kaphatnak támogatást, amelyek belföldön valósulnak meg, magas kulturális értéket képviselnek, hozzájárulnak a pozitív országkép kialakításához. További fontos szempont, hogy a rendezvény a 2008-as naptári évben záruljon, a rendezvény gerincét alkotó programok, azok helye és ideje a kiírás időpontjában ismertek legyenek, költségvetésük pedig elérje az 50 millió forintot. További elvárás, hogy a rendezvény széles tömegek számára kínáljon vonzó programot, a közönség létszáma elérje a 10 ezer főt.

 

A pályázat elbírálása során előnyt élveznek azok a rendezvények, amelyek igazodnak a helyszín hagyományaihoz, turisztikai kínálatához és tekintettel vannak a természeti környezetre, valamint több műfajt felölelő, sokszínű programot felvonultató események.
Sikeres pályázat esetén az elnyerhető legmagasabb támogatás 20 millió Ft, ugyanakkor a támogatás összege nem lehet magasabb a rendezvény összköltségének 20%-nál.
A pontos feltételek a pályázati felhívásban találhatók meg. A pályázati felhívás a www.nka.hu és a www.otm.gov.hu honlapon érhető el.

 

A pályázati adatlapot sikeres regisztráció után, kizárólag az Nemzeti Kulturális Alap internetes portálján, on-line lehet benyújtani, egyéb dokumentumokat a pályázati felhívásban megfogalmazottak szerint kell leadni. Csak a hiánytalanul beküldött anyagok feldolgozása történik meg, hiánypótlásra nincs lehetőség. A pályázat beadási határideje 2008. február 19-én zárul.

 

Budapest, 2008. január 21.

 

 

 

Önkormányzati és Területfejlesztési
Minisztérium, Sajtó
és Kommunikációs Főosztály

E-mail: sajto@otm.gov.hu – Postafiók:
1903 Bp., Pf.: 314. – Tel: 441-1650 – Fax:
353-3782

 

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu