Nagy az érdeklődés a Lindab KKP Program iránt

A közigazgatás szakmai fóruma

Hírek / Hírek, információk

Nagy az érdeklődés a Lindab KKP Program iránt


Lakó- és középületek tetőfedései újulnak meg svéd acélból

A Lindab augusztus 31-ig meghosszabbítja a jelenleg nagyon sikeresen zajló (KKP)
Katasztrófa Kezelési Programját – nyilatkozta Alyyan Nabeel ügyvezető igazgató. Az idén ötven éves cég a cserepeslemezeire ötven százalékos, az ereszcsatorna rendszereire húsz százalékos kedvezményt ad. A Program – amelynek célja a közelmúlt viharkárosultjainak megsegítése és az építőipar élénkítése – eddig elért eredményeiről és a hosszabbítás okairól beszélgettünk a magyarországi leányvállalat vezetőjével.

− Milyen visszajelzéseket kapnak, mekkora érdeklődést tapasztalnak a Lindab katasztrófakezelési programjával kapcsolatban?

− Az előzetes várakozásainkat messze felülmúló számban érdeklődnek a program iránt és a megrendelések száma is igen magas. Én magam sem gondoltam, hogy ilyen nagy visszhangja lesz a meghirdetett Programunknak. A viharkárosult települések önkormányzatai, polgármesterei részéről különösen pozitív a fogadtatása, annál is inkább, mert sok helyen a lakóépületek mellett az önkormányzati épületek is megsérültek, iskolák, óvodák, idősotthonok, kórházak, sportlétesítmények szenvedtek el komoly károsodásokat.
Az érintett önkormányzatok nagyon gyorsan és hatékonyan reagáltak, sokan szinte azonnal már tervrajzokat is küldtek, hogy a mérnökeink minél hamarabb el tudják kezdeni a helyreállításhoz szükséges elemek konszignációját. Úgy tapasztaljuk, hogy az általunk nyújtott támogatás sokat nyom a latba, sokat lendít a helyreállítások menetén és ez nagyon nagy öröm a számunkra.

− Minek köszönhető Ön szerint, hogy a program ilyen sikeresen halad?

− Ebben egyrészt bizonyára nagy szerepe van annak, hogy gyorsan léptünk, másrészt a Lindab cserepeslemezek kedvező műszaki tulajdonságai is sokak döntését befolyásolhatták a mi irányunkba. A termékeink svéd tűzihorganyzott acél alapanyagból készülnek, ami egy nagyon erős és ellenálló tetőfelületet eredményez. Az alapanyag minőségéhez hozzájön még a tetőfedő-elemek biztos rögzítése. A rögzítőelemeket is a Lindab gyártja, ugyancsak tűzihorganyzott acélból. A tetőfedő- és a rögzítőelemek egy nagyon alaposan átgondolt mérnöki rendszert alkotnak, ez biztosítja a fedéseink hosszú élettartamát. Az sem elhanyagolandó szempont, hogy a cserepeslemezek nagy méretűek, sokkal kevesebb így a fedésben az olyan él, ahol a szél a tetőfedő-anyag alá kaphatna.
A Lindab tetők a mostani viharokban is bizonyítottak, minimális esztétikai károsodásokkal úszták meg a hatalmas jégesőket. Ez is egy szemmel látható érv amellett, hogy a minőségből fakadó, a legegyszerűbb fedésekhez képest némileg magasabb árat érdemes megfizetni, hiszen aki Lindabbal állítja helyre a házának a tetejét, annak a következő vihartól már nem kell félnie. Az is igen fontos tényező, hogy a cserepeslemezünk nagyon könnyű, a négyzetméterenkénti súlya mindössze 5 kilogramm. Így felújításokhoz különösen alkalmas, nem kell a szaruzatot vagy a fedélszéket kicserélni, csupán a megrongálódott fedést leszedni és a helyére a Lindab lemezeket felszerelni.
Mindezeken kívül az is feltétlenül hozzájárult a program sikeréhez, hogy országszerte kiterjedt kereskedői és szerelői lánccal rendelkezünk, Magyarországon mi vagyunk a legnagyobb márkahálózat. Így a károsultakkal és a többi érdeklődővel közvetlenül, helyi szinten is – például saját és helyi újságok, egyéb kiadványok révén – kapcsolatba tudtunk lépni.

− Úgy tudom, hogy az akció kettős célt szolgál, a viharkárok által érintettek megsegítésén kívül a recessziós helyzetben levő építőipar élénkítése is a terveik között volt, amikor a program elindításáról döntöttek. Hogyan látja, megvalósulnak az elképzeléseik ebből a szempontból is?

− Igen, a programunk még csak körülbelül két hete indult el, de már most ötszáz kifizetett vagy leelőlegezett megrendelésünk van és ennek a többszöröse került felmérésre, áll előkészítés alatt. Ennek nemcsak üzleti, hanem lélektani hatása is van. A munkáknak ez a nagy száma felébresztette, felrázta a válságba már némileg belefásult viszonteladókat és kivitelezőket. Rengeteg szerelőbrigád dolgozik most ezeken a projekteken, ahelyett, hogy el kellene bocsátaniuk embereket, inkább az a jellemző, hogy kevés a munkaerő. Úgy gondolom, hogy a jelenlegi válsághelyzetben ez fantasztikus eredmény.
Az akció elindításáról hozott döntésünket az is motiválta, hogy Svédországban – ahol a Lindab központja van – kormányzati szinten hoztak intézkedéseket az építőipari recesszió kibontakozása ellen, ott a felújítási, bővítési munkák összköltségének ötven százalékát két éven belül le lehet írni a személyi jövedelemadó alapból. Mi is próbálunk a válsággal szemben ellenlépéseket tenni, de természetesen csak a gyártóként rendelkezésünkre álló, saját eszközeinket tudjuk igénybe venni. A magyar kormány felé csak javaslatokat tudunk tenni, éltünk is ezzel a lehetőséggel és kértük őket, hogy a viharkárosultak helyreállítási költségeinek az áfa részét engedjék el.

− Miért döntöttek úgy, hogy augusztus végéig meghosszabbítják a katasztrófa-kezelési programot?

− Az elmúlt napokban rengeteg megkeresést kaptunk, szinte nem győztük fogadni a hívásokat. A közelmúlt viharaiban országszerte károsodott tetőfelületek összmérete valahol nyolcszázezer és egymillió négyzetméter között van, ennek eddig a tíz százaléka futott be hozzánk megrendelésként. Tehát még jelentős mennyiségre lehet a továbbiakban is számítani. A kereskedő és szerelő partnereink nem bírják ezt a munkamennyiséget sem időben, sem fizikálisan kezelni, ha az induláskor kitűzött július 31-i határidőhöz tartjuk magunkat. Új embereket pedig ilyen hirtelen nem lehet munkába állítani, mert a Lindab termékek kivitelezéséhez komoly szaktudás kell, ami csak hosszabb oktatással, tréninggel elérhető. Másrészt azt sem szeretnénk, hogy a károsultak vagy a többi érdeklődő közül valaki az idő rövidsége miatt maradjon ki ebből a lehetőségből, azért mert esetleg későn értesült az akcióról, vagy a biztosítási, kártérítési ügyintézés időbeli kötöttségei miatt.

A lakosságnak segítség – a szakembereknek munkalehetőség.
 
A viharkárokat elszenvedett területek polgármesterei, a szakkereskedők és a kivitelezők is nagy örömmel fogadták a Lindab Programját. Közülük kerestünk meg néhányat, hogy az eddigi tapasztalataikról kérdezzük őket.

Jándon a június 7-i viharral érkező jégeső teljesen tönkretette az öregek otthona Onduline tetőfedését. Az egész – több mint 400 négyzetméteres – tetőfelület cserére szorul, mert a helyenként teniszlabda nagyságú jégszemek átlyuggatták a fedést. Mivel már eddig is jó véleménnyel voltak a Lindab termékeiről, most a jégkár után is rögtön ebben gondolkodtak, a döntésüket viszont nagyban megkönnyítette a Programhoz tartozó akció híre – mondta el Koncz Zoltán polgármester. Az is a Lindab mellett szólt, hogy ezzel a megoldással nem kellett a tetőszerkezethez, a lécezéshez hozzányúlniuk.

Az utóbbi időben több vihar is végigsöpört a településen, ezek közül a június hetedikei okozta a legnagyobb károkat. Sok lakóépület is megsérült, ezek nagy részét szintén Lindab fedéssel állítják helyre. A lakosok 80 százalékának volt biztosítása, a többség a megállapított kártérítési összeget kielégítőnek is tartja. Ahol az önkormányzat szakértője nagyobb jogos kárigényt állapított meg, mint a biztosító, ott a különbözet nyolcvan százalékát helyi forrásból biztosítják a károsultaknak. Viszont akinek nem volt biztosítása, az csak a kárérték 60 százalékát kapja meg az államtól kártérítésként. Van olyan nagycsalád, ahol ebből a tetőfedő anyag költsége is alig jön ki – hangsúlyozta Koncz Zoltán. Ilyen esetekben különösen nagy segítség az akciós ár.

Az állami kártérítések intézésében az önkormányzatnak is részt kell vennie, ennek kötött határidői és meghatározott feltételei vannak. Bár korábban sokszor elhangzott, hogy a kis településeken nincs is szükség önkormányzatra, ezeket a feladatokat az állam most mégis rájuk terhelte, pedig a folyamatos leépítés miatt már műszaki szakemberük sincs, aki ezekkel a problémákkal foglalkozni tudna – hívta fel a figyelmet Jánd polgármestere.

A Kisvárda mellett fekvő Gyulaházán még jóval több – körülbelül 6000 négyzetméternyi – tetőfelület épül újjá a Lindab anyagaival. Önkormányzati épületekről van szó, új fedést kap az általános iskola, az idősek gondozó otthona, a művelődési ház, ezenkívül a sportöltöző és a szabadtéri színpad – mondta el Bardi Béla polgármester.

A helyi önkormányzat az új beruházásainál évek óta használja a Lindab termékeket, így készült például a Millenium étterem és vendégház, az új polgármesteri hivatal, az óvoda és a sport- és szabadidőközpont is. Bár voltak ellenvélemények, sokan nem tartották a falusi építészeti világba beleillőnek a Lindab cserepeslemezeit, a polgármester kezdettől fogva úgy gondolta, hogy ezek az anyagok a beépítés után esztétikailag is nagyon jól megállják a helyüket és az is nagy pozitívumuk, hogy különösebb gondoskodást nem igényelnek. A véleménye a mostani viharokban be is igazolódott, a június hetedikei jégesőben – amely a település harmadát rendkívül súlyosan érintette – a Lindab fedések nagyon jól vizsgáztak, legfeljebb minimális horpadások keletkeztek rajtuk helyenként, de a jég nem tudta őket átütni, ahogy az más fedéseknél történt.

Az ország délnyugati részében, Nagykanizsa, Lenti vonalában is komoly károk keletkeztek – adott helyzetképet Tornyos Péter, a Tornyos és Társa Kft. egyik tulajdonosa, akinél a Lindab Program kapcsán eddig már tíz konkrét megrendelés történt, az előkészítés alatt álló munkák száma pedig ennek az öt-hatszorosa. Itt többnyire családi házakról és melléképületekről van szó, amelyek régi pala vagy bitumenes zsindely fedése nem tudott a viharral megbirkózni. Ezeket az alacsony árkategóriájú, nem túl jó minőségű tetőfedéseket a lakosság már korábban is szívesen lecserélte volna, de erre eddig anyagi okok miatt nem volt lehetőségük. A Lindab márkakereskedők is lemondanak az árrésük egy részéről az akció keretében, szívesen járulnak hozzá a Program sikeréhez, mert ezzel az ügyfeleik nagyon komoly kedvezményre tudnak szert tenni – mondta el Tornyos Péter.

Egyelőre még a Program elején járnak, eddig csak a legsürgősebb esetek csapódtak le
náluk, ezután várható, hogy az olyan megrendelők is megjelennek, akik például a szomszéd tetőjének újjáépítését látva kapnak kedvet a Lindab fedéshez. Másrészt a mai nehéz pénzügyi helyzetben az emberek nem hoznak gyors, megalapozatlan döntéseket, ezért is várható, hogy a későbbiekben még többen fognak jelentkezni, akik most esetleg még csak tájékozódnak. Ennek fényében különösen kedvező, hogy a Lindab augusztus végéig meghosszabbítja a katasztrófa-kezelési programját.

A Lindab Program nagyon pozitív dolog, csak jót lehet elmondani róla – válaszolta kérdésünkre Ragány Attila, Szabolcs-Szatmár megyei Lindab márkakereskedő és kivitelező, akihez mostanában napi 150-200 telefonos megkeresés fut be ezügyben. Ennek körülbelül tíz százaléka konkrét megrendelésként is megjelenik. A szakember szerint a Lindabnak neve van a lakosság körében is, sokan ismerik, de a normál áron nem tudják megfinanszírozni. A mostani akciós ár még mindig kicsit drágább a legegyszerűbb konkurrens termékekhez képest, de a jó minőség kedvéért most a vevők inkább ezt a terméket választják, felvállalva a kis árkülönbözetet. Ezzel egyébként jó döntést hoznak, mert a magasabb ár mögött a Lindabnál a hasonló termékekhez képest kétszer olyan vastag tűzihorganyzás, nagyobb lemezmerevség, tartósabb, erősebb kialakítás, összességében komolyabb minőség áll.

Eddig 3500-4000 négyzetméterre kaptak megrendelést és még legalább további kétezer négyzetméterre számítanak. A Program nyújtotta kedvezményes ár nagy segítséget jelent a lakosságnak, hiszen korlátozottak az anyagi lehetőségeik, olyan is van, aki csak a sérült oldalt tudja megcsináltatni. Nyírkarász 800 lakóépületéből hétszáz megsérült a településre északnyugatról rázúduló viharban. A tetőket általában kétoldalról érte a jégeső, ami szitaszerűen belyukasztotta a zömében zsindely és pala fedéseket.

Csarodán a napközi otthon 860 négyzetméteres és az orvosi rendelő 650 négyzetméteres viharkárosult tetőfelületét cserélik le Lindab fedésre – számolt be a Program ottani állásáról Kormos György egyéni vállalkozó. Innen és a Bereg többi településéről, valamint Nyírkarászról a szakember eddig 4000-4500 négyzetméterre kapott megrendelést és ennek a mennyiségnek a további növekedésére számít, mert az eddigi tapasztalatai alapján a megkeresések 90-95 százalékából konkrét munkák is lesznek. A megrendelések 50-60 százaléka családi ház, a többi önkormányzati épület: polgármesteri hivatal, óvoda, iskola, orvosi rendelő. A környékbeli lakosság nagyon örül az akciónak, annak elindulása óta inkább a Lindab termékeket választják, azok jó hírneve és minősége miatt.

Kormos György a cég magyarországi megjelenése óta dolgozik a Lindab termékeivel, a tevékenységének fő profilja a tetőfedés. A mostani akciót nagyon pozitívan ítéli meg, különösen annak meghosszabbítását, hiszen – amint elmondta – a beregi környék az ország egyik legszegényebb része, az emberek egy-másfél hónap alatt is alig tudják összeszedni az újjáépítéshez szükséges pénzt. A jégeső pedig hatalmas károkat okozott, a tetők mellett beverte az ablakokat, a redőnyöket és az autók is komoly sérüléseket szenvedtek.

 

(x)

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu