Kinevezték a kormányhivatalok vezetőit

A közigazgatás szakmai fóruma

Hírek / Hírek, információk

Kinevezték a kormányhivatalok vezetőit


A versenyképes magyar gazdasághoz versenyképes,
jól szervezett új magyar állam kell, ezért vágtak bele a kormánypártok az állam
újjászervezésébe 2010-ben – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken az
Országházban. A fővárosi és megyei kormányhivatalok vezetőinek kinevezésekor
mondott beszédében a kormányfő kiemelte: jól szervezett állam: versenyképes
gazdaság, rosszul szervezett állam: esélytelen gazdaság, ez a lényeg.

Hangsúlyozta: minél erőteljesebben integrálódik
Magyarország a nagyobb egységekbe, annál inkább megnő a nemzeti közigazgatás
szerepe. Brüsszelből nem lehet irányítani a magyar államot, ezért erős,
nemzeti szemléleten alapuló közigazgatásra van szükség – fogalmazott.

 

Magyarországon sokáig nem volt átgondolt,
megalapozott közigazgatásiszakember-képzés, inkább az 1990-ig létező igényeket
szolgálta ki a maga módján és színvonalán. Időközben azonban e tudás
tekintélyes része elenyészett azzal a világgal együtt, amelyre felépítették –
mondta Orbán Viktor.

 

Az 1990 utáni zavaros időszakban, hosszú,
elnyúló átmenetben nem alakult ki olyan képzés, amely kitermelné azokat a
közigazgatási vezetőket, akik jól elláthatják az élet szervezésének feladatát a
megyékben. Ezért nem is a közigazgatási képzettség volt a döntő szempont,
amikor a kormánymegbízottak kinevezéséről döntöttek – közölte a kormányfő.
Hozzátette: remélhetőleg sikerül olyan közigazgatási képzést kialakítani, amely
megérti és kiszolgálja a 2010 utáni világot, és amely a következő évtizedekben
kineveli azokat a vezetőket, akikre rá lehet bízni az államélet megyei
irányítását.

Forrás: orientpress   

 

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu