Jogszerűtlenül bontott szerződést a Savaria Fórum kiadójával az önkormányzat

A közigazgatás szakmai fóruma

Hírek / Hírek, információk

Jogszerűtlenül bontott szerződést a Savaria Fórum kiadójával az önkormányzat


Több, mint 70 milliójába kerülhet ez a városnak. A
bíróság azt is megállapította, hogy nem volt megfelelő ok a szerződés azonnali
felmondására.

A
Szombathelyi Törvényszék első fokon ma ítéletet hozott arról, hogy a
jogszerűtlen volt az önkormányzat azonnali szerződésbontása a Savaria Fórumot
kiadó Promed Média Szolgáltató Kft.-vel. Az önkormányzatnak ki kell fizetnie
kamatostul a Promed követelését, több, mint 9,5 millió forintot, annak
kamatait, és 1,3 millió forint perköltséget – határozott dr. Tóth Ferenc bíró.

Másodszor volt az elsőfokú bíróság előtt az ügy

Az
ügy már másodjára járta meg az első fokot, a korábbi per után, a Promed
fellebbezését követően a másodfokon eljáró bíróság úgy ítélte meg, hogy a
szerződés 7. pontja tartalmazza azokat az okokat, amely alapján rendkívüli
felmondással élhetne az önkormányzat. Ebben pedig csak az évenkénti megjelenés
száma, valamint a terjedelem van kikötve. A másodfok új eljárásra kötelezte az
első fokot, hogy folytasson le egy bizonyítási eljárást, hogy a felek (a Promed
és az önkormányzat) valódi szerződéses szándékát tükrözi-e a 7. pont.

Forrás: nyugat.hu  

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu