Figyelem - változások a szociális támogatások körül

A közigazgatás szakmai fóruma

Hírek / Hírek, információk

Figyelem – változások a szociális támogatások körül


Az állam által biztosított támogatási formákon túl az
emberek szociális támogatással való ellátása a jövőben az önkormányzatok
feladata lesz.

A szociális törvény pedig csak a kötelező ellátásokra
vonatkozó szabályokat tartalmazza majd – derül ki a jövő évi költségvetés
megalapozásáról szóló törvényjavaslatból, amely az Országgyűlés honlapján
olvasható.

A kormány célja a rászorulók támogatási rendszerének
megújítása. A módosításoknak köszönhetően az új szociális támogatási rendszer
igazságosabb és átláthatóbb lesz, emellett elejét veszi – a korábban gyakran
tapasztalt – segélyekkel való visszaéléseknek – áll a szövegben.

A tervek szerint a jövőben – az alaptörvénnyel
összhangban – azok kapnak majd támogatást, akik valóban rászorulnak. Az állam
által biztosított támogatási formákon túl az emberek szociális támogatással
való ellátása a jövőben az önkormányzatok feladata lesz, mert a helyi közösségek
rendelkeznek leginkább azzal a tudással, amely alapján eldönthetik: ki jogosult
támogatásra, ki nem.

A javaslat szerint az önkormányzatok szabadon
dönthetnek majd a támogatások nagyságáról és formájáról. Az új támogatási
rendszerben senki sem maradhat ellátás nélkül, ugyanis a megfelelő
adóerő-képességgel nem rendelkező önkormányzatok központi költségvetési
forráshoz jutnak – olvasható a javaslatban, amely szerint az állami felelősségi
körbe tartozó ellátások járási hatáskörbe, az önkormányzati ellátások képviselő-testületi
hatáskörbe kerülnek.

A törvényjavaslat tartalmazza a szociális igazgatásról
és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény módosítására vonatkozó
javaslatokat, amelyek közül a legfontosabb, hogy elválasztják az állami
szabályozási hatáskörben nyújtott és az önkormányzat segélyezéssel kapcsolatos
feladatait.

 
Forrás: gazdasagradio.hu 

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu