Bejelentési kötelezettség terhelheti a közszolgákat

A közigazgatás szakmai fóruma

Hírek / Hírek, információk

Bejelentési kötelezettség terhelheti a közszolgákat


A parlament honlapjára hétfőn kikerült törvényjavaslat
vonatkozó pontjai a közszférába vetett bizalom erősítését célozzák, melyek
szerint a közigazgatási szervnek nyomban tudomást kell szereznie arról, ha
alkalmazottja ellen büntetőeljárás indult – írja keddi cikkében a Napi.

A kormány javaslatának indoklása szerint a foglalkoztatottat
terhelő bejelentési kötelezettség már most levezethető a jelenlegi szolgálati
jogviszonyt rendező szabályozásokból, ugyanakkor a módosítással egyértelművé
válik e kötelezettség, valamint a nem teljesítéshez szankció is kapcsolódik, az
ügyészségnek, nyomozó hatóságnak pedig jelzési kötelezettsége lesz.

További követelmény, hogy az állam csak olyan személlyel
létesíthessen a közszférában jogviszonyt, aki ellen nem indult olyan
bűncselekmény miatt büntetőeljárás, amely fokozottan megkérdőjelezheti az adott
szervbe, munkakörbe vetett bizalmat. A javaslat szerint a közalkalmazottaknak
is kötelező lesz tájékoztatni munkáltatójukat arról, ha velük szemben közvádra
üldözendő bűntett megalapozott gyanúját közölték. A módosítás tartalmazza a
szükséges adatkezelési és átmeneti szabályokat.

A javaslat kimondja, hogy fegyelemsértés, ha a hivatásos
állomány tagja megszegi azon tájékoztatási kötelezettségét, mely szerint a
munkáltatói jogkört gyakorló elöljárójának köteles írásban bejelenteni, ha vele
szemben közvádra üldözendő bűntett megalapozott gyanúját közölték.

 
Forrás: orientpress.hu  

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu