Immár ötödik alkalommal hirdették meg a közigazgatási ösztöndíjprogramot

A közigazgatás szakmai fóruma

Hírek / Hírek, információk

Immár ötödik alkalommal hirdették meg a közigazgatási ösztöndíjprogramot


„A közigazgatás területén az elmúlt években jelentős szemléletváltás
történt, amelynek része a közigazgatási ösztöndíjprogram – mondta Kovács
Zoltán kormányszóvivő a Kovács Zoltán államtitkárral közösen tartott
sajtótájékoztatóján.

A kormányszóvivő elmondta: az elmúlt években végbement közigazgatási
reformfolyamat kézzelfogható eredményeket hozott, a kormány határozott
célja, hogy valódi esélyt teremtsen a pályakezdők számára. Immár ötödik
alkalommal hirdették meg a közigazgatási ösztöndíjprogramot, amelyen
belül a fogyatékkal élő felsőoktatási hallgatók is lehetőséget kapnak a
közigazgatási munkára.

Kovács Zoltán területi közigazgatásért felelős államtitkár elmondta: a
személyügyi fejlesztések kiemelten fontos része a pályakezdőket segítő
ösztöndíjprogram, melynek ma már három ága van. 2011-ben valósult meg az
első Magyar Közigazgatási Ösztöndíjprogram, amely azóta négy sikeres
évfolyamot zárt. Az első évfolyam finanszírozása európai uniós forrással
történt, azóta állami költségvetés fedezi a program működtetését. Ebben
a programban 40 ösztöndíjas vesz részt.

A Fogyatékos Felsőoktatási Hallgatók Közigazgatási Ösztöndíjprogramját
második alkalommal hirdettük meg, idén 20 ösztöndíjas kezdte meg
munkáját a minisztériumoknál – mondta Kovács Zoltán. A program célja a
közigazgatás iránt érdeklődő, fogyatékkal élő felsőoktatási hallgatók
társadalmi integrációjának elősegítése. Az államtitkár kiemelte, hogy a
fogyatékkal élő résztvevők munkáját mentorok támogatják."

 

Tovább>>

 

Forrás: hirlevel.egov.hu

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu