Átlátható közpénzek, fejlett hatósági eljárások, tiszta üzleti élet - Március 4-ig véleményezhető a Nemzeti Korrupcióellenes Program

A közigazgatás szakmai fóruma

Hírek / Hírek, információk

Átlátható közpénzek, fejlett hatósági eljárások, tiszta üzleti élet – Március 4-ig véleményezhető a Nemzeti Korrupcióellenes Program


Míg a 2012-2014 közötti időszakra szóló közigazgatási
korrupciómegelőzési program a közigazgatási és a közszolgálati
korrupciós jelenségek visszaszorítását célozta, a 2015 és 2018 közötti
Nemzeti Korrupcióellenes Program tervezete már a kormányzaton kívüli
szereplőket is orientálni kívánja – tartalmazza a kormány honlapjára
kedden felkerült, március 4-ig véleményezhető tervezet.

A Belügyminisztérium által jegyzett, 2018-ig tartó új
program célja a közpénzekkel való gazdálkodás átláthatóbbá tétele, a
hatósági eljárások fejlesztése, valamint az üzleti élet tisztaságát
elősegítő szabályozás kialakítása. "A program a közszféra, az állami
tulajdonú vállalatok és a versenyszféra, illetve a társadalom egésze
számára fogalmaz meg célokat, valamint támaszkodik és számít a
közigazgatás és a civil társadalom intenzív együttműködésére"
– olvasható a program bevezetőjében.

A tervezet a közbeszerzésekkel kapcsolatban kiemeli, hogy készül az
új közbeszerzési törvény, amelynek koncepcióját a kormány tavaly
novemberben már elfogadta. Ebben az eljárások elektronizálásának
kiterjesztést javasolja. Ez a megoldás – azon felül, hogy jelentősen
csökkenti az adminisztrációs terhet – gyorsítja, átláthatóbbá teszi az
eljárásokat, megkönnyíti az ellenőrzést, csökkenti a korrupciós
kockázatokat.

A program tervezete a korrupció további csökkentését várja a "nyílt
szerződés" (open contracting) kötelezővé tételétől. Ennek keretében a
közbeszerzési ajánlatkérők egy központi honlapon – a nyilvánosság
számára kötelezően – elérhetővé tennék a pályázati kiíráson túl a
beérkezett összes ajánlatot, valamint az ajánlatok elbírálását követően
megkötött szerződéseket is. Amennyiben a közbeszerzési szerződést az
állami szerv nem teszi elérhetővé a honlapon, úgy az érvénytelennek
minősül.

A tervezet szövege szerint az intézkedés bevezetéséhez a jogszabály
módosításon túl informatikai fejlesztés – felhasználóbarát honlap
kialakítása – is szükséges.

A költségvetési szervek és állami vállalatok kapcsolatának
átláthatóságát vizsgálva a program megállapítja: a honlapokon kötelezően
közzéteendő adatok és dokumentumok körének korszerűsítésén túlmenően,
felül kell vizsgálni a közérdekű adatok elektronikus közzétételének
részletszabályait is. A közzétételi listákon szereplő adatokról pedig
mintákat kell készíteni, amelyek használatát jogszabály teszi
kötelezővé.

Miután a korrupciós cselekmények egyik jellemzője a legális
jövedelemmel nem igazolható vagyongyarapodás, ezt vagyonnyilatkozatok
készítésével akadályozza az állam. A jelenlegi törvények alapján azonban
a vagyongyarapodás vizsgálata nem kötelező. A lefolytatásra jogosult
személy – az érintett meghallgatását követően – dönthet úgy, hogy nem
folytatja le az eljárást, mert a meghallgatás során hitelt érdemlően
tisztázódtak a vagyongyarapodás körülményei.

A programtervezet szerint a vagyonnyilatkozathoz kapcsolódó
kötelezettségekkel kapcsolatban indokolt megvizsgálni annak a
lehetőségét, hogy az érintett valamilyen munkajogi következménnyel
számolhasson. Ilyen lehet például az illetménye bizonyos részének a
visszatartása. A vagyonnyilatkozat ellenőrzését pedig kötelező legyen
elrendelni, az érintett meghallgatása nélkül is.

 

 

Forrás: jogiforum.hu

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu