Nemzetközi bíróság dönthet - pereljenek a települések!

A közigazgatás szakmai fóruma

Hírek / Hírek, információk

Nemzetközi bíróság dönthet – pereljenek a települések!


Várhatóan nemzetközi bíróság elé kerül majd a
játszótérpályázatok ügye – erről a Települési Önkormányzatok Országos
Szövetsége (TÖOSZ) tájékoztatta az érintett településeket.

Amint megírtuk, országosan több mint száznegyven, Somogyban tucatnyi önkormányzatnak, zömmel kistelepülésnek kell(ene) visszafizetni kamatostól az elmúlt években elkészült játszóterek építésére pályázaton elnyert milliókat. Az uniós pénzek fölött őrködő Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) vizsgálata szerint az unió pénzügyi érdekeit sértő visszaélések történtek. Költségvetési csalás bűntettének gyanúja miatt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Bűnügyi Főigazgatósága indított nyomozást; a játszóterek a gyanú szerint a reális árnál drágábban készültek el, majd egy alapítvány visszaszolgáltatta a beruházó településeknek az áfának megfelelő összegeket. A magukat kivétel nélkül vétlennek érző önkormányzatok megfellebbezték a visszafizetésre kötelező határozatot, nemrég azonban arról értesítette őket a Miniszterelnökség: kérelmüket elutasítja, tizenöt napon belül fizetniük kell, ám e döntés ellen bírósági felülvizsgálatot kérhetnek. 

Tovább>>

 

Forrás: sonline.hu

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu