Buda-Cash: kétmilliárd jár a károsult önkormányzatoknak

A közigazgatás szakmai fóruma

Hírek / Hírek, információk

Buda-Cash: kétmilliárd jár a károsult önkormányzatoknak


Kétmilliárd forint
segítséget kap a Buda-Cash-botrányban érintett 84 önkormányzat a kormány
szerdai döntése alapján, hogy a települések megőrizhessék
működőképességüket, ki tudják fizetni a szociális segélyeket és a
béreket – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtöki
budapesti sajtótájékoztatóján.

Lázár János megjegyezte azt is, hogy az érintettek a következő napokban megkaphatják a pénzt. A
miniszter ismertette: a korábban el nem adósodott 115 önkormányzat idén
10 milliárd forint fejlesztési forrásra pályázhat. Emellett a kormány
kifizeti a bírságokat azon 140 település helyett, amelyeket a
fejlesztéseikkel összefüggő visszaélések miatt elmarasztalt az Európai
Bizottság – mondta. Hozzátette: a visszaélések 2010 előtt történtek, a
kormány mintegy 1,7 milliárd forint összegben fog segítséget nyújtani.
Ugyancsak döntés született arról, hogy a kormány 740 millió forint
erejéig támogatást nyújt Jászberénynek a Dalkia Zrt.-vel szemben
elvesztett pere után, megmentve a várost a csődtől.

A miniszter arról is beszámolt,
hogy fontos javaslatnak és támogatásra érdemesnek tartja a kormány a
Magyar Nemzeti Bank javaslatát, amely szerint Beva által nyújtott
biztosítás összeghatárát 20 ezerről 100 ezer euróra emelnék. Annak
vizsgálatát, hogy ezt hogyan lehet visszamenőleges hatállyal akár a
Quaestor-károsultakra vonatkoztatni az igazságügyi tárcára bízta,
illetve alaposan áttekinti a javaslatot a Fidesz-frakció is – jelezte a
miniszter.

Forrás: nepszava.hu

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu