A vesztes per után az állam átvállalja a jászberényi kötelezettséget

A közigazgatás szakmai fóruma

Hírek / Hírek, információk

A vesztes per után az állam átvállalja a jászberényi kötelezettséget


Az állam átvállalja Jászberénytől azt 750 millió forintos
kötelezettséget, amit egy vesztes per nyomán a város önkormányzatának
kellett volna kifizetnie.

Szombaton délelőtt Pócs János országgyűlési képviselő jelentette be a kormány döntését Jászberényben.
Megírtuk,
hogy a városi kórház 2008-ban végrehajtott átalakítását követően, az
addig üzemeltetési szolgáltatóként jelen lévő Dalkia pert indított a
várossal szemben. A 2010-ben elindult pereskedés végül idén azzal
zárult, hogy a bíróság – perköltséggel és kamatokkal együtt – mintegy
750 millió forint megfizetésére kötelezte a város önkormányzatát. A
város jelezte a határozat kihirdetését követően még a télen, hogy saját
forrásból ezt nem tudja teljesíteni. Mindenképp állami segítségnyújtást
kér vagy a hitelfelvételhez, vagy ahhoz, hogy a központi költségvetésből
finanszírozzák a megítélt összeget.

Szombaton délelőtt Pócs János a
Jászberényben megnyílt képviselői iroda avatóján jelentette azt be, hogy
kormánydöntés született az ügyben. Lázár János a miniszterelnökséget
vezető miniszter tolmácsolta a kabinet határozatát még csütörtökön,
amely szerint állami forrásból fizetik ki a kötelezettséget a cégnek.
Pócs János hozzátette, hogy mindenképp szükség volt a segítségnyújtásra,
mert véleménye szerint amennyiben Jászberénynek problémái vannak, az az
egész kistérségre negatív hatást gyakorol, ezért döntött úgy a kormány,
hogy megoldja a problémát – fogalmazott a képviselő. Dr. Szabó Tamás,
Jászberény polgármestere a döntés kapcsán kiemelte, hogy újratárgyalják a
város költségvetését a második félévben.

Kérdésünkre – hogy milyen forrásból teljesítik a kötelezettséget –
elmondták, hogy a bejelentés egyelőre a kötelezettség átvállalásáról
szólt, a forrás meghatározása szintén a kormány döntése lesz, illetve az
is, hogy a pernyertes céget közvetlenül az állam fizeti-e ki, vagy
először a város számlájára utalják a pénzt.

 

Forrás: szoljon.hu

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu