A debreceni önkormányzat szerint szabályos volt a villamostender kiírása

A közigazgatás szakmai fóruma

Hírek / Hírek, információk

A debreceni önkormányzat szerint szabályos volt a villamostender kiírása


Szabályos volt a debreceni 2-es számú villamos járműbeszerzésére kiírt tender – közölte a város önkormányzata kedden.

Az MTI azért kereste meg az önkormányzatot, mert az RTL Klub híradása szerint "milliárdos kártérítési per lehet a debreceni villamostender miatt". A televízió szerint az olasz Ansaldo Breda jogerősen pert nyert a Közbeszerzési Döntőbizottság ellen, miután a bizottság 2010-ben megsemmisítette a 11 milliárdos debreceni villamosbeszerzési pályázat eredményét. Mivel azt az olaszok nyerték meg, szerintük akár ők is szállíthatták volna a villamosokat a városba, ezért akarnak kártérítést. Az önkormányzat a jogi vita közben egy spanyol céggel szerződött, és a villamosok azóta már üzembe is álltak.

A debreceni önkormányzat elsőrendű felperesként nyerte meg a Közbeszerzési Döntőbizottsággal szemben a 2-es villamos járműbeszerzésével kapcsolatban lefolytatott közbeszerzési pert a Fővárosi Bíróságon, a Fővárosi Ítélőtáblán és a Kúrián – írták. A bíróságok kimondták, hogy jogszerű volt az önkormányzat döntése, azaz a Közbeszerzési Döntőbizottság helytelenül semmisítette meg.

Az AnsaldoBreda másodrendű felperesként, az önkormányzat oldalán szerepelt a perben. A jogerős határozatok alapján egyértelműen kimondható, hogy Debrecennel szemben kártérítési igénynek nincs helye. Az AnsaldoBredát az önkormányzat jogszerűen hirdette ki nyertesnek, szabályos eljárás alapján – rögzíti az önkormányzat.

A 2-es villamos projektjének teljesítési határideje 2015. július 31. Ha az önkormányzat megvárta volna a bírósági szakasz lezárását, akkor sem köthetné meg a szerződést az AnsaldoBredával, mivel a Közbeszerzési Döntőbizottság a bíróság döntése alapján új határozat meghozatalára köteles, ami a mai napig nem történt meg – folytatódik a közlemény. Ezután kezdhette volna meg az AnsaldoBreda a gyártást, amelyre a szerződés szerinti teljesítési határideje a szerződéskötés napját követő naptól számított kilencszázadik naptári nap lett volna.

"Az önkormányzat ezért jogszerűen új közbeszerzési eljárás lefolytatása mellett döntött, mely eljárásban az AnsadoBreda is részt vett ajánlattevőként, azonban ezen eljárásban csupán második lett" – áll a debreceni önkormányzat közleményében.

 

 

Forrás: vg.hu

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu