Tízmilliárdos informatikai fejlesztés az államigazgatásban

A közigazgatás szakmai fóruma

Hírek / Hírek, információk

Tízmilliárdos informatikai fejlesztés az államigazgatásban


Több mint tízmilliárd forint felhasználásával, az Új Széchenyi Terv keretében valósult meg a járási közigazgatási hivatalok informatikai fejlesztése, illetve a hivatalok integrálása a kormányhivatalok ügyfélszolgálati rendszerébe – mondta a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára a projektek zárórendezvényén csütörtökön Budapesten.

Kovács Zoltán a megyei kormányhivatalok és a járási hivatalok vezetőinek, munkatársainak részvételével megtartott tanácskozáson közölte: mindennek az volt a célja, hogy az állam gyors és hatékony ügyintézést biztosítson az állampolgárok és a gazdasági szereplők számára, közel a lakóhelyükhöz, székhelyükhöz. Mindez lehetővé teszi, hogy a mai 163-ról az év végéig 250-re bővüljön a kormányablakok száma országszerte – tette hozzá.

Felidézte, hogy a kormányzat 2013-ban döntött a fejlesztés mellett, mivel elavulttá vált a kormányhivatalok informatikai rendszere. Az uniós segítséggel megvalósított beruházás keretében 18 ezer számítógép cseréje történt meg, és jelentős szoftverfejlesztéseket is végrehajtottak. Ez lehetővé teszi, hogy néhány éven belül már mintegy ezer ügytípust tudjanak elintézni a kormányablakoknál az állampolgárok, a jelenlegi 450-nel szemben.

Az informatikai eszközök cseréje mellett központi címtárat, egységes e-mail rendszert vezettek be, illetve november 1-jével egységes ügyfélhívó rendszer és központi időpontfoglaló alkalmazás kezdi meg a működését – sorolta az államtitkár. Hangsúlyozta, hogy a következő időszakban a kormány bürokráciacsökkentő programjának végrehajtása válik a közigazgatási dolgozók legfőbb feladatává.

Ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy a kormány 110 törvény módosítását kezdeményezi az Országgyűlésben az államreform végrehajtása, a bürokrácia csökkentése érdekében. A tervek szerint több, korábban engedélyhez kötött tevékenységet bejelentés alapján lehet majd végezni, egyes eljárások esetében megszűnnek a díjak, illetve rövidül az ügyintézés ideje. Végül hangsúlyozta, hogy az elfogadott életpályamodell szabályainak megfelelően a jövő évi költségvetés tartalmazza a közigazgatásban dolgozók béremelésének forrását.

Csepreghy Nándor, a Miniszterelnökség államtitkára úgy vélekedett, hogy 2010-ig az államigazgatás a legfőbb gátja volt a gazdaság fejlődésének. Hozzátette, hogy azt is felismerték: társadalmi válsághoz vezet, ha a polgárok a közigazgatás alacsony hatékonysága miatt ellenségüknek tekintik az államot. Ezért döntöttek a kormányablakok és a járási hivatalok felállítása mellett.

Ugyanakkor a bürokrácia csökkentése a versenyképesség növelésének eszköze; ezt szolgálja az államreformprogram, amely viszont nem hajtható végre az informatika fejlesztése nélkül – mondta Csepreghy Nándor.

 

Forrás: kormany.hu

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu