Benyújtották a kistelepülési polgármesterek jövedelmének emeléséről szóló javaslatot

A közigazgatás szakmai fóruma

Hírek / Hírek, információk

Benyújtották a kistelepülési polgármesterek jövedelmének emeléséről szóló javaslatot


Fideszes képviselők kedden benyújtották az Országgyűlésnek azt a javaslatot, amelynek elfogadása esetén a kistelepülési polgármesterek jövedelme akár 30 százalékkal is emelkedhet.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter múlt csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta: a legalacsonyabban kereső településvezetők jövedelme 75 ezer forintról mintegy 95 ezer forintra emelkedhet. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy mindez saját forrásból valósítható meg. Beszámolt arról is: lazulhatnak a 3000 lakost el nem érő települések vezetőinek összeférhetetlenségi szabályai, így ők más keresőtevékenységet is vállalhatnak a polgármesterség mellett.

A parlament honlapján kedden tették közzé a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény módosítására vonatkozó javaslatot, amelyet Varga József, Budai Gyula, Vas Imre, Répássy Róbert, B. Nagy László, Csöbör Katalin és Pócs János fideszes képviselő jegyez. Mint felidézték, a korábbi szabályozással ellentétben, ahol a képviselő-testületnek bizonyos mértékű mérlegelési joga volt a polgármester illetményének megállapítása során, a jelenleg érvényes törvény konkrétan rögzíti az illetmény mértékét.

A javasolt módosítás lehetőséget teremt arra, hogy a jelzett településkategóriákban a képviselő-testület a törvényben konkrétan meghatározott illetménytől a módosításban szereplő mértékben a főállású polgármester illetményét – legfeljebb 30 százalékkal – az önkormányzat saját bevételei terhére megemelje.

A módosítás lehetővé tenné az ugyancsak 1500 vagy az alatti lakosságszámú települések társadalmi megbízatású polgármesterei tiszteletdíjának emelését is. Ennek nyomán a társadalmi megbízatású polgármesterek havonta polgármesteri illetményük 50 százalékával megegyező mértékű tiszteletdíjra lehetnek jogosultak. Erről az összegről – a képviselő-testülethez intézett írásbeli nyilatkozattal – részben vagy akár teljes egészében is lemondhatnak.

Felidézték továbbá, hogy a 2014. októberi önkormányzati választások után az Országgyűlés több olyan törvényjavaslatot fogadott el, amely módosította az önkormányzati képviselőkre, polgármesterekre vonatkozó összeférhetetlenségi szabályokat. Ugyanakkor – mint kiemelték – "nem volt cél a polgármesterekre vonatkozó összeférhetetlenségi szabályok szigorítása, ezért szükség van a korábbi szabályozás visszaállítására": az egyéb munkavégzésre irányuló jogviszony létesítésére vonatkozó tilalmat a 3000 feletti lakosságszámú település főállású polgármesterével szemben fogalmazzák meg. Ennek nyomán a 3000 feletti lakosságszámú település főállású polgármestere – a tudományos, oktatói, lektori, szerkesztői, művészeti, jogi oltalom alá eső szellemi tevékenység és a nevelőszülői foglalkoztatási jogviszony kivételével – egyéb, munkavégzésre irányuló jogviszonyt nem létesíthet, más kereső foglalkozást nem folytathat, nem lehet gazdasági társaság személyesen közreműködő tagja.

A javaslatban kitértek arra is, hogy az 1500 vagy annál alacsonyabb lélekszámú települések jelentős részén a közfoglalkoztatással kapcsolatos szervezési feladatok ellátása rendszeres elfoglaltságot jelent a polgármesterek számára is. A polgármesterek bevonását a közfoglalkoztatási szervezési feladatokba – mint kiemelték – "anyagilag is szükséges elismerni".

Forrás: ma.hu

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu