Gémesi: korrupcióhoz vezethet az építési engedélyek megszüntetése

A közigazgatás szakmai fóruma

Hírek / Hírek, információk

Gémesi: korrupcióhoz vezethet az építési engedélyek megszüntetése


Eltörölték a háromszáz négyzetméternél kisebb ingatlanok építésügyi engedélyét, ezzel együtt megszűnt a polgármesterek azon jogosítványa, hogy az egységes településképre hivatkozva megvétózzák az építkezéseket. „Ez nemcsak a szomszédok közötti konfliktushoz, de korrupcióhoz is vezethet" – hívta fel a figyelmet a Rádió Orienten Gémesi György. A MÖSZ elnöke szerint ugyanakkor a lakásépítések áfájának csökkentése fehérítheti az építőipart.

Borulhat az egységes városkép

Az idei évtől már nem kell építési és használatbavételi engedélyt kérni a 300 négyzetméternél kisebb ingatlanok építéséhez. A Magyar Önkormányzatok Szövetségének állásfoglalása szerint a jogszabály megváltoztatása több problémához is vezethet. Bár Gémesi György véleménye szerint az a kormányzati cél, amely a bürokrácia csökkentését célozta meg, jó irány lenne, de hiányzik a törvénymódosítás alapos kidolgozása.

A MÖSZ elnöke szerint a módosítás nemcsak a szomszédok közötti konfliktushoz vezethet, de az energetikai előírások megszegéséhez, valamint korrupcióhoz is. „Az építési engedélyekkel együtt megszűnt a szomszédok irányába történő bejelentési kötelezettség is" – hívta fel a figyelmet. Másrészt komoly problémaként látja, hogy ezentúl az építész és a kivitelező kötelessége lesz a jogszabályok betartása, amelynek kontrollálása sincs letisztázva. „Elvileg a járási hivatal feladatköre ennek ellenőrzése, amelynek viszont nincsenek helyi kötődései. Márpedig a közvetlen kontroll hiánya a korrupció melegágyává teheti az építésügyet" – mutatott rá. Hozzátette: mivel az építési bejelentések módosításával járó illetéket is eltörölték az idei évtől, így ezeknek a száma is megnövekedhet, ami nemhogy csökkenti, de inkább növeli az adminisztrációt.

Végül, de nem utolsó sorban az építési engedélyek eltörlésével megszűnik a polgármesternek azon jogosítványa, miszerint a településképet figyelembe véve elutasíthatja a kérelmeket. Ennek következtében előfordulhat, hogy egy építészetileg a környezetből nagyon kilógó épület kerül bele a korábbi egységes városképbe.

Fehéríti az iparágat az áfacsökkentés

Az új ingatlanok építésének általános forgalmi adóját az idei évtől 27-ről 5 százalékra csökkentette a kormány, amely Gémesi szerint az iparág tisztulása szempontjából jó döntés. Rámutatott ugyanakkor, hogy az ezzel járó többletbevételt inkább az építőipar, mintsem az építtetők fogják hasznosítani. „Ez nem feltétlenül baj, mert kifehérítheti a folyamatot, hiszen korábban a vállalkozók rákényszerültek arra, hogy úgy számoljanak, vallják be költségeiket, hogy számukra is megérje az építkezés. Ebből lesz jó kondiban az építőipar, amire szükség is van."

CSOK – lakásvásárlás helyett bérlakások kellenének

Gémesi szerint demográfiai és építésügyi szempontból jó kezdeményezést a Családi Otthonteremtési Kedvezmény, ugyanakkor inkább támogatná az első Orbán kormány alatt elkezdett bérlakás-programot. Ennek során ugyanis alacsony összegért – az amortizációs költségért – bérelhetnének ingatlant a fiatalok, amely mellett tudnának spórolni saját lakása. Kiemelte: ez különösen Kelet-Magyarországon lenne indokolt, ahonnan a munka miatt sokszor kell költözniük a lakosoknak, így nem jó, ha ingatlanhoz vannak kötve.

Forrás: orientpress.hu

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu