Budapest a háziorvosokra szorul

A közigazgatás szakmai fóruma

Hírek / Hírek, információk

Budapest a háziorvosokra szorul


Az idén sem mentességet, sem kedvezményt nem kapnak a budapesti háziorvosok az iparűzésiadó-fizetési kötelezettségük alól – derült ki egy a Magyar Orvosi Kamarának az év végén küldött városházi levélből. A helyi gyógyítók országosan alig egymilliárd forintos terhéről az önkormányzatok dönthetnek: a megyei jogú városok zömében mentesítették őket, de úgy tűnik, a fővárosnak minden bevétel számít.

Nem sokkal több mint 200 millió forintnyi bevételre tehet szert 2016-ban a fővárosi önkormányzat a háziorvosok iparűzési adójából, amelyet annak ellenére nem engednek el, hogy ezt egy tavalyi törvénymódosítás alapján megtehetnék – tudta meg lapunk. A fővárosban csaknem ezer vállalkozásra kényszerített háziorvos nevében a Magyar Orvosi Kamara (MOK) budapesti területi szervezete még tavaly októberben kezdeményezte a mentességet. – Háziorvosaink Budapest lakosságának alapellátása érdekében teljesítik hivatásukat a helyi önkormányzatokkal kötött feladatellátási szerződés alapján. Az orvosi hivatás teljesítése mint fogalom is idegen az iparűzéstől – írták Tarlós István (Fidesz- KDNP) főpolgármesternek. A szakmai érdekképviselet szerint az Országgyűlés éppen azért módosította tavaly júniusban az adótörvényeket, hogy a mentességet az önkormányzatok időben megadhassák. Ennek ellenére a kérést a főváros elutasította. – A helyi iparűzési adóról szóló fővárosi rendelet ilyen irányú módosítását jelenleg nem tervezzük, de az adó kedvezményezetti körének következő felülvizsgálatánál szempontjaikat mérlegelni fogjuk – válaszolta tavaly decemberben a háziorvosoknak Bagdy Gábor főpolgármester-helyettes. Megjegyezte: „Tevékenységük a főváros lakossága és vezetése számára is kiemelten fontos."

– További egyeztetések várhatók, így nem kizárt, hogy 2017-re módosulhat a főváros helyi iparűzési adóról szóló rendelete – írta a napokban érdeklődésünkre a Főpolgármesteri Hivatal. Úgy tudjuk azonban, hogy a halogatás fő oka a BKV-finanszírozás, illetve az agglomerációs közlekedésről a kormányzattal elhúzódó vita miatti bizonytalanság volt.

A Központi Statisztikai Hivatal 2013-as adatai szerint az országosan csaknem ötezernyi háziorvos és házi gyermekorvos egyötöde dolgozik Budapesten, az idén azonban sokkal rosszabbul járnak, mint például a megyei jogú városokban élő kollégáik.

– Természetesen megadtuk nekik a mentességet, amely Magyarország 23 megyei jogú városában összesen nem sokkal több mint 700 millió forintnyi bevételkiesést jelent – mondta lapunknak Szita Károly, a Megyei Jogú Városok Szövetsége (MJVSZ) elnöke, Kaposvár fideszes polgármestere.

– Mára súlyos lett az adóteher azoknak az orvosoknak, akik a helyi alapellátásban dolgoznak – emelte ki kérdésünkre Selmeczy Kamill, a FAKOOSZ Alapellátó Orvosok Országos Szövetsége elnöke. Szerinte Budapesten is jelentős a praxishiány, s a mentesség ösztönző lenne.

Éger István, a MOK elnöke állítja: az eredeti parlamenti javaslat elfogadása, azaz a háziorvosok teljes és alanyi iparűzésiadó-mentessége lenne a megoldás. – A háziorvosok nem iparosok, nem a haszonszerzés miatt dolgoznak, hanem igenis közszolgáltatást látnak el – hangsúlyozta Éger István.

 

 

Forrás: mno.hu

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu