Nem lehet népszavazni a polgármester-hozzátartozók cégeiről

A közigazgatás szakmai fóruma

Hírek / Hírek, információk

Nem lehet népszavazni a polgármester-hozzátartozók cégeiről


A polgármesterek hozzátartozóinak tulajdonában álló szervezetek közbeszerzési eljárásban való részvétele korlátozásáról nem tartható népszavazás – áll a Kúria végzésében.

Kész Zoltán független országgyűlési képviselő múlt év december 21-én kérte a Nemzeti Választási Bizottságtól (NVB) aláírásgyűjtő ívének hitelesítését, amelyen az a kérdés szerepelt: "Egyetért-e Ön azzal, hogy összeférhetetlenség miatt ne vehessen részt bruttó 100 millió forint feletti értékű közbeszerzési eljáráson hivatalban lévő polgármester Ptk. 8:1. § (1) bekezdés 2. pontja szerint hozzátartozója tulajdonában álló szervezet?".

Az NVB január 18-i ülésén megtagadta az aláírásgyűjtő ív hitelesítését. Az NVB hivatkozott arra, hogy a javasolt kérdés nem csak több mint 3170 település polgármesterének hozzátartozója vonatkozásában jelentene korlátozást, illetve teljes körű kizárást a közbeszerzési eljárásokból, hanem mindazon gazdasági társaságok esetében is, amelyben az adott személy valamilyen mértékű részesedéssel rendelkezik és minimális, az érdemi döntéshozatalt nem befolyásoló részesedés is kizárná az adott társaságot a közbeszerzési eljárásokból, akár egy darab részvénnyel rendelkező részvényes okán is.

Ebből következően a korlátozás nemcsak a hozzátartozóra, hanem mindazon személyekre is kiterjed, akik olyan gazdasági társaság tagjai, amelyben a hozzátartozó is tag, így a kérdés szerinti generális korlátozás a polgármester hozzátartozója és a hozzátartozóval közös gazdasági társaságban tagsággal bíró személyek esetében sértené a vállalkozás jogát, mint alkotmányos jogot. A kérdés alapján lefolytatott népszavazás eredményeképpen az Alaptörvényben megfogalmazott vállalkozáshoz való alapjog lényeges tartalmát sértő vagy korlátozó jogalkotási kötelezettség keletkezne – írta a bizottság.

 

Tovább>>

 

Forrás: hirado.hu

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu