Visszakérnék iskoláikat az önkormányzatok

A közigazgatás szakmai fóruma

Hírek / Hírek, információk

Visszakérnék iskoláikat az önkormányzatok


Az önkormányzatoknak adná vissza az iskolák fenntartásának feladatát a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) közoktatási konzultációs fórumán tanácskozók többsége. A pénteki gödöllői eseményen a kormányzat képviselője nem értett egyet ezzel.

A kabinet, az önkormányzatok, a szakszervezetek és civil szervezetek képviselőinek részvételével tartott tárgyalást követő sajtótájékoztatón Gémesi György, a MÖSZ elnöke abbéli meggyőződésének adott hangot, hogy érdemi párbeszéd indult el a fórumon; május végén újabb konferenciát tartanak a témában. Hozzátette: az önkormányzatok továbbra is szívesen működnek együtt egy hatékony közoktatás kialakításában.


Sipos: Nem sérti az intézmények autonómiáját a törvény

Sipos Imre, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős helyettes államtitkára azt mondta: az ő álláspontjuk abban közös a többi tanácskozóéval, hogy egyértelművé kell tenni a szereplők egymáshoz való viszonyát a közoktatásban. Példaként említette, hogy egy igazgatónak pontosan kell tudnia, mely kérdéseivel kell a fenntartóhoz és melyekkel az önkormányzathoz fordulnia.

A helyettes államtitkár hangsúlyozta, hogy érdemes különválasztani a fenntartás és az iskolák belső autonómiájának kérdését. Szerinte a nemzeti köznevelésről szóló törvény nem sérti az intézmények szervezeti és szakmai önállóságát, és pont ez az autonómia a garanciája az iskolák sokszínűségének.

Horváth Péter, a Nemzeti Pedagógus Kar elnöke kijelentette, a jelenlegi intézményfenntartó központ mérete túlságosan nagy ahhoz, hogy normálisan tudja működtetni a közoktatási rendszert, ugyanis nem képes figyelembe venni a hasznos helyi döntéseket. Álláspontja szerint bármilyen fenntartásba kerüljenek is az intézmények, a legfontosabb, hogy megfelelő költségvetéssel lássák el azokat.

Galló Istvánné, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke arról beszélt: ma a köznevelés alapkérdése, hogy az iskolák kapják vissza gazdasági, szakmai és jogi önállóságukat. Az elmúlt időszak bebizonyította, hogy az állami működés nem jó – mondta -, ezért vissza kell adni az önkormányzatoknak az intézményfenntartás feladatát.

 

Tovább>>

 

Forrás: mno.hu

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu