Aljegyzői Tagozat alakult a Jegyzők Országos Szövetségén belül 2006/1

A közigazgatás szakmai fóruma

Hírek / Hírek, információk

Aljegyzői Tagozat alakult a Jegyzők Országos Szövetségén belül 2006/1


Szerencsen a Rákóczi Vár történelmi falai között tartotta alakuló ülését a Jegyzők Országos Szövetségének Aljegyzői Tagozata.

 

A tagozat létrehozásának gondolata két évvel ezelőtt, Siófokon tartott jegyzői és közigazgatási konferencián vetődött fel. A gondolat gazdái konzultáltak, egyeztettek a JOSZ vezetőivel, akiktől az elképzelés megvalósítása nem állt távol. Ezek után került sor 2004-ben a JOSZ alapszabály módosítására, kiegészítésére a JOSZ közgyűlése által. Megszületett a Tagozat működésének szabálytervezete, melyet 2005. augusztus 23-án jelen lévő 11 aljegyző egyhangúlag elfogadta.
A Tagozat létrehozásával egyetértett, de akadályoztatása miatt jelen lenni nem tudott: Jászberény, Sátoraljaújhely, Kazincbarcika, Püspökladány, Berettyóújfalu, Balmazújváros, Polgár, Biharkeresztes aljegyzője.
Rendkívül fontos, hogy a Tagozat nyitott, valamennyi JOSZ rendes tagsággal rendelkező aljegyző tagja lehet.
A Tagozat célja: a JOSZ alapszabályban foglaltak megvalósításában aktív részvétel, az aljegyzői érdekképviselet, mely nem lehet ellentétes a JOSZ vagy más jegyzői érdekképviselet döntésével. Aljegyzők közötti szakmai konzultációk, ismeretek átadása, szakmai lojalitás a jegyzői karral.
A Tagozat megválasztotta tisztségviselőit, vezetőségét.
A Tagozat elnöke: Bodnár Béla – Szerencs város aljegyzője,
Helyettese: Szűcsné dr. Sebestyén Irén – Hajdúnánás aljegyzője,
Elnökségi tagok: Méhész Katalin – Edelény, Szabóné Jónis Anikó – Hajdúdorog és dr. Mihalecz Péter – Miskolc város aljegyzője.
A Tagozat elérhetősége:
Elnök: 3900 Szerencs, Rákóczi út 89.
Telefon: 47/565-206, 20/965-7560, Telefax: 47/565-209
e-mail: bela.bodnar@szerencs.hu
Elnökhelyettes: 4080 Hajdúnánás, Köztársaság tér 1.
Telefon: 52/382-010, 70/314-6116, Telefax: 52/381-087
e-mail: drsebestyen@hajdunanas.hu

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu