Múlt és jelen - a Hajdúsági Jegyzők Klubja 2009/3

A közigazgatás szakmai fóruma

Hírek / Hírek, információk

Múlt és jelen – a Hajdúsági Jegyzők Klubja 2009/3


„A rendszerváltást követően az önkormányzatok életében olyan jelentős változás következett be, amely teljesen megváltoztatta a jegyzők munkáját. Ez mennyiségben és minőségben is megmutatkozott. Az új jogszabályok folyamatosan jelentek meg, szinte dömpingszerűen. Mi jegyzők pedig egyedül maradtunk a problémáinkkal. Az újonnan létrejött Köztársasági Megbízotti Hivatal csupán utólagos ellenőrzésre kapott törvényi felhatalmazást. Gyakorlatilag csak magunkra és egymásra számíthattunk ebben az új helyzetben.”

 


Így emlékszik vissza Vincze Andrásné Hortobágy Község Önkormányzatának címzetes főjegyzője 1990-re, ami jelentős változást hozott az önkormányzatok és a közigazgatás életében. Ebben a helyzetben az egyetlen lehetséges válasz a kihívásokra az lehetett, hogy öntevékeny módon, egymás tudására, tapasztalataira számítva, szervezett formában működjön az önképzés. A Hajdúsági Jegyzők Klubja alakításának ötlete iránt érdeklődve a címzetes főjegyző asszony a következőket mondta:
„Arra a következtetésre jutottam, hogy meg kellene próbálni magunkon segíteni. Több szem többet lát alapon, ha rendszeres időközönként összejönnénk, akkor megbeszélhetnénk a problémáinkat és segíthetnénk egymásnak. Ezen gondolataimat megosztottam néhány jegyző kollégával és kolléganővel (Pl.: Dr. Vincze Ferenccel, Szilágyi Jánosné dr-ral, Bódi Istvánnéval, Vincze Andrással) akiknek tetszett az ötlet és támogatták a kezdeményezést. Ennek jegyében került sor az 1991. március 22-i hajdúszoboszlói továbbképzésen a következő levél megírására és kiosztására, amit kézzel írtam:
„Tisztelt Kolléganő! Tisztelt Kolléga!
Szeretnénk megszervezni a „Hajdúsági Jegyzők” klubját, melyhez kérünk csatlakozz!
Terveink szerint bizonyos időközönként – mindig más településen – összejönnénk és kicserélnénk tapasztalatainkat, közös problémáinkat megbeszélnénk.”
Lehet, hogy más szervezetek hamarabb bejegyeztették magukat, de a „Jegyző Klub” nálunk alakult meg – tudomásom szerint – legelőször az országban.
A csatlakozásra elindított listát ott helyben összesen 39 jegyző írta alá. Ezután a Hajdúszoboszló – Nagyhegyesi Keleti Főcsatorna partján lévő MOL pihenőházban jöttünk össze 1991 áprilisában. Ez volt a Hajdúsági Jegyzők első ülése, majd ezt követte a létavértesi.
1991. július 19-én tartottuk a következő összejövetelt Hortobágyon, ahová már meghívást kapott Dr. Virágh Pál Hajdú-Bihar-Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Köztársasági megbízottja is. Ettől kezdve az üléseinkre rendszeresen meghívtuk a Köztársasági Megbízotti Hivatal munkatársait, akik szívesen éltek a lehetőséggel és segítették a továbbiakban a munkánkat.
Hosszú ideig ez volt az egyetlen hivatalos fórum számunkra, ahol megoszthattuk egymással problémáinkat és szakmai segítséget kaphattunk bizony nem könnyű munkánkhoz. Már javában működött a Jegyzői Klub, amikor a hivatalos alakuló ülésre 1992. november 20-án Hajdúnánáson sor került.”
Az alakulást követően – amint az egyesület hivatalos dokumentumaiból kiderül – nagy erőkkel kezdődött a munka, melynek motorja az egyesület titkára, Dr. Vincze Ferenc, Hajdúszoboszló Város Önkormányzatának címzetes főjegyzője volt Az egyesület elnökként Dr. Harcsa János, Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának jegyzője tevékenykedett. A működés dokumentumaiból kiderül, hogy minden lényeges kérdést megvitattak a tagok, részt vettek jogszabálytervezetek véleményezésében, közvetlen kapcsolatot ápoltak a minisztériumok munkatársaival. A jegyzők így első kézből jutottak információhoz, lehetőség nyílt a szabályozási koncepciók kidolgozásában való részvételre. Nagy hangsúly került a hivatalok eszközparkjának a kor igényei szerinti fejlesztésére, a lehetőségek bemutatására.
2000 márciusában Hajdúné Dr. Csabai Évát, Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatának jegyzőjét választotta a Hajdúsági Jegyzők Egyesülete elnökévé a közgyűlés. Vezetése alatt folytatódott a megkezdett munka, azonban a folyamatosan bővülő jegyzői feladatkör illetve munkamennyiség megnehezítette a napi kapcsolatok fenntartását. A némileg ritkuló találkozások továbbra is tartalmas szakmai együttműködésre teremtettek alkalmat, és még aktívabbá vált az együttműködés a Közigazgatási Hivatallal.
Rövid ideig – 2006 novemberétől 2007 márciusáig – Dr. Tóth Katalin, Bocskaikert Község Önkormányzatának jegyzője volt az egyesület elnöke. Sajnos jegyzői feladatainak megszűnése miatt nem volt lehetősége az egyesület munkájának megújítására.
Jelenleg az egyesület harminc fő körüli tagsággal működik. Azért ez az árnyalt megfogalmazás, mert két összejövetel között is jelentős a mozgás a megye jegyzői karában. Figyelve az elmúlt lassan 20 év tagnyilvántartásait, az alapítók közül csak néhányan dolgoznak jegyzői munkakörben. Az új belépők azonban aktívak, szívesen jönnek el az egyesület által szervezett rendezvényekre. A témák választásánál az aktualitás, valamint a munkatársak által felvetett problémákra való válaszkeresés dominál. A közelmúlt találkozásai alkalmával az önkormányzati rendszer fejlesztésére vonatkozó szakmai elképzelések, a működési engedélyezés eljárás sajátosságai, a szociális ellátás új szabályai kerültek terítékre. Igyekszünk – a régi hagyományokat követve – az gyűléseket Hajdú-Bihar megye különböző településein tartani, így megismerkedhetünk a Polgármesteri Hivatalok működési jellegzetességeivel, a települések mindennapjaival is. Ezúton is köszönettel tartozunk valamennyi meghívottunknak, akik a szakmai tudásukat velünk megosztva tanácsokkal segítették és segítik munkánkat.
A jövő sajnos kiszámíthatatlan, de a jegyzők eltökéltsége, hogy szakmájukat a lehető legmagasabb szakmai színvonalon kívánják művelni reményt ad arra, hogy egy jobb, megújuló közigazgatás létrehozásában szívesen működnek közre. Ennek eszköze volt és lesz a jegyzők önszerveződő közössége, mely szakmai fejlődésünk és tapasztalataink átadásának színtere, és szellemi tőkeként célszerű figyelembe venni a társadalmat jobbító törekvések megvalósítása során.

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu