Pályafutásom első húsz éve a tanácsokhoz kötődött, a második félidő pedig már az önkormányzati rendszerben telt el.

Adóbehajtóként kerültem az akkori városi tanácshoz, ez volt a kezdet, a hivatali hierarchia első lépcsőfoka. Alaposan megismertem a várost, helyismeretem ma is ebből fakad. Nagyon érdekes adónemek voltak, házadó, ebadó, boradó, az utóbbi ellenőrzése élénken él bennem. A helyszínen nem csak a hordóban lévő bor mennyiségére, hanem annak minőségére is kiterjedt a vizsgálódás, az utóbbi ma már elképzelhetetlen lenne. Az adóbehajtás terepi munka volt, még esőkabát és gumicsizma is járt hozzá. Az adóhátralékosok döntő többségének volt munkahelye, aminek felderítése magában hordozta a behajtás eredményességét. Egyik szép emlékű munkatársam az ingóvégrehajtásnál mindig szívesen ajánlotta figyelmünkbe a televíziót, amely ekkor a családok legféltettebb vagyona volt, elég volt annak lefoglalását kilátásba helyezni, és a behajtás már eredményes volt.

Azokban az időkben a hivatal olyan volt, mint egy „szövőgyár”, folyamatosan zakatoltak a mechanikus írógépek, manuális nyilvántartások voltak, az adó könyvelése is ilyen volt. Jelentős előrelépést jelentett egy Ascota típusú könyvelőgép beszerzése.

Megtanultam, hogy miként kell az emberekhez fordulni, hogyan kell velük kommunikálni, és a konfliktusokat elkerülni, mert kollégáim alapos szakmai képességekkel és jó emberismerettel rendelkeztek.

Az adóhatóságról az út 1975-ben a titkárságra vezetett, ahol a testületi és bizottsági ülések előkészítése, a tanácstagi beszámolók (ma képviselői fogadóóra) megszervezése volt az alapvető feladat, természetesen a választások lebonyolításában való közreműködés is. Abban az időben a szavazóhelyiségek általában nem 19 óráig voltak nyitva, valóságos „munkaverseny” alakult ki, hogy melyik településen fejeződik be előbb a szavazás.

A tanácstestület üléseiről már magnófelvétel alapján készítettem a jegyzőkönyvet, amit korábban gyorsírók végeztek.

A 70-es évek végén már jelentős volt az a törekvés, hogy a közigazgatásban a középfokú végzettség helyébe a felsőfokú lépjen. Az Államigazgatási Főiskolán, amely éppen akkor indult, levelező szakos hallgató lettem.

Az igazgatási osztályra 1983-ban kerültem, ma ez a közigazgatási osztály, ahol 16 éve osztályvezetőként dolgozom, a szabálysértési, a birtokvédelmi és a védelmi igazgatási feladatokat közvetlenül ellátom. A szabályértési igazgatásban az ügyintéző a saját nevében jár el, valamennyi felelősség az övé. A kisajátítási eljárások – 1990-ig regionális hatáskörrel – általában beruházásokhoz kapcsolódtak, ilyen volt a például a Bástya lakótelep terület előkészítése, vagy a Posta műszaki épülete.

A nyolcvanas évek vége felé már érezni lehetett, hogy a régi rendszer sokáig nem tartható fenn. Hatályba lépett a társasági majd az egyéni vállalkozásokról szóló törvény. Az egyéni vállalkozói igazolványok záradékolása is az osztályon történt, annyira liberális volt a szabályozás, hogy öt perc elteltével bárki lehetett mondjuk kötéltáncos, függetlenül attól, hogy tudott-e a kötélen táncolni avagy sem.

Az Államigazgatási Főiskolán másoddiplomás képzésén vettem részt, szakdolgozatom az önkormányzat-építés helyi eseményeit dolgozta fel.

A rendszerváltozással összefüggésben megtartott népszavazás, választások a napi munka mellett rendkívül jelentős terhet hárítottak a közigazgatásra. Emlékszem az Esterházy úton kiragasztott választási plakátokra: „Sok fideszes körszakáll, előttünk egy korszak áll”, de volt olyan is, amelyik a „Tavaszi nagytakarítás”-sal kecsegtetett.

A lakásgazdálkodás is az osztályhoz tartozik, több száz azoknak a családoknak a száma, akik új vagy komfortosabb lakásba költöztek. A volt egyházi tulajdonban lévő ingatlanoknak az egyház részére történő visszaadása jelentős feladat volt, ezek közül ki kell emelni a volt Nátus épületét, ahol ma a Református Teológiai Főiskola működik.

Az osztály szervezetében működik létrejöttétől az Okmányiroda, az okmányreform eredményeként jövőre várható az egységes nemzeti kártyarendszer.

A védelmi igazgatási munka talán még a szakmában lévők előtt sem annyira közismert, a Helyi Védelmi Bizottság működési területe 48 település, a megyében a legnagyobb. Az elmúlt évi ajkai ipari katasztrófa következményeinek elhárításában jelentős volt az a segítség, amit a települések nyújtottak.
Végigjártam a közigazgatás szamárlétráját: voltam előadó, főelőadó, csoportvezető, mögöttem egy lelkes, szakmailag elhivatott közösség áll.

Ebben a városban születtem, itt jártam iskolába, mindig is itt dolgoztam, ahogy mondani szoktam egy törzsökös pápai ember vagyok. Véletlenül kerültem erre a pályára – mert eredetileg katonatisztnek készültem -, amit nem bántam meg.

Mindenkinek olyan tartalmas éveket kívánok a munkájában, mint amilyen nekem volt, a közjót szolgáló és végrehajtható jogszabályokkal.

Polgár Jenő életrajza

1969. előadó, Pápa Városi Tanács VB
1980. főelőadó
1986. csoportvezető
1995. osztályvezető

Államigazgatási Főiskola 1978-82, igazgatás szervező
Államigazgatási Főiskola 1990-92, rendszerszervező

Kitüntetések, elismerések

– Tanácsi Munkáért 1981.
– A Tanács Kiváló Dolgozója 1985.
– Városi Tanácsos 1988.
– Magyary Zoltán Emlékérem 1999.
– Védelmi Igazgatásért Emlékérem Arany Fokozata 2009.
– Önkormányzati Tudományos Konferencia 1994. különdíj