Az elmúlt évek során számos olyan fontos változás történt – gondoljunk itt akár a jogszabályi kontextus változásaira, vagy a gyermekvédelmet érintő illetékességi terület, ezáltal a feladatszervezés módosulásaira –, melyek hatást gyakoroltak a gyermekvédelmi jelzőrendszer mindennapi feladatellátására. Jelen írás arra vállalkozik, hogy azonosítsa a különböző kapcsolódási pontokat az eltérő szintű, ám a gyermekvédelemben egyaránt fontos szerepet játszó hivatalok, intézmények, szervezetek és egyéb szereplők között – ezáltal mintegy rendszerezve a közszolgáltatások, közfeladatok széles körének egy szegmensét.

A jelenleg hatályos, vonatkozó jogszabályok szövegét olvasva és azokat a korábbiakkal összehasonlítva megállapíthatjuk, hogy több más területhez hasonlóan egyértelmű központosítási tendencia figyelhető meg a gyermekvédelem területén is. Feltehető a kérdés, hogy erre miként reagál a helyi közösség, hogyan biztosítja polgárai számára a közszolgáltatások ezen specifikus területéhez való hozzáférést, hogyan alakít ki új minőségeket a gyermekvédelmi feladatellátásban részt vevő szakemberek interperszonális kapcsolatain keresztül és, hogy hogyan biztosítja az ezzel összefüggő kapcsolati tőke elérhetőségét, valamint felhasználhatóságát, értékesíthetőségét.

Úgy gondoljuk, hogy különös figyelmet kell fordítanunk arra, hogy a gyermekvédelem vonatkozásában a feladatellátás jellegéből adódóan igen hangsúlyos szerepet kapnak az interperszonális kapcsolatok és a személyközi nexusokon keresztül történő munkavégzés, hiszen ennek az igen komplex feladatnak számos olyan indikátora azonosítható, amely nem fejezhető ki egyetlen mutatóval, mivel összetett dimenziókról van szó. A gyermekvédelmi jelzőrendszer mindennapi munkájában részt vevő hatóságok, hivatalok, intézmények és szervezetek valamint legfőképpen azok munkatársai közt feltehetően egy mély informális jellegű hálózat húzódik meg – természetesen az objektíven azonosítható, jogszabályokon alapuló formális hálózat mellett –, hiszen a jelzőrendszer valójában nem egymástól független egyének vagy intézmények hálózata, hanem egy dinamikus hálózat, véleményünk szerint komplex közösségi tevékenység.

Ilyen megközelítésben célszerű a kapcsolati erőforrások dimenzióját bevonni az értelmezésbe, mivel ezen konstruktum szoros kapcsolatban áll a napjainkban igen népszerű kapcsolat-háló szempontú megközelítésekkel. Használatával rávilágíthatunk arra, hogy a gyermekvédelmi jelzőrendszer munkatársai és maga a rendszer is egy komplex kapcsolati hálóba ágyazva működik. A fenti vizsgálati elrendezés alkalmazásával, az összes kapcsolat feltárása révén tulajdonképpen egy nagyméretű közszolgálati szociometriát is kapunk.

Tudjuk, hogy az elmúlt évek központosítási tendenciáival összhangban a helyi önkormányzatok formális jogi funkciói szűkültek. Ez hipotézisünk szerint azonban nem gyakorol jelentős hatást a gyermekvédelem lokális rendszerére, mivel az egy élő rendszer, egyének, szakemberek kapcsolatain alapuló működéssel, így a vonatkozó jogszabályok, jogszabályhelyek azon túl, hogy mintegy keretbe foglalják e rendszert, nem játszanak túlzottan jelentős szerepet a mindennapi, gyermekvédelemmel összefüggő feladatellátásban.

A közszolgáltatások, közösségi feladatok szervezésében a fejlett országokban gyakorta alkalmaztak alternatív szolgáltatásszervezési módokat,[2] melyek feltehetően sajátos önszabályozó mechanizmusaik révén mintegy túlnőtték a helyi önkormányzat nyújtotta kereteket. Ez a megállapítás a gyermekvédelem rendszerére is minden bizonnyal érvényesen alkalmazható./span>

Tanulmányunk célja nem csak az, hogy átfogó képet adjon a gyermekvédelem egészét érintő és annak működését formálisan meghatározó jogszabályokról, valamint hogy egy konkrét példa révén, mintegy esettanulmányként megismerhessük a gyermekvédelem lokális rendszerének működését és az azzal összefüggő mutatókat, hanem az is, hogy egy olyan vizsgálati elrendezést és elemzési, értelmezhetőségi módszert mutasson be, melynek alkalmazása véleményünk szerint újszerűnek tekinthető a közszolgáltatások kutatásában.

1. A vonatkozó jogszabályi kontextus

Ahhoz, hogy a jelen tanulmány korábbi fejezetében foglaltakra választ adhassunk, továbbá ahhoz, hogy átfogó képet alkothassunk a gyermekvédelem rendszeréről, mint egy igen széles körű közösségi szolgáltatásról, érdemes röviden bemutatnunk, ismertetnünk azon jogszabályokat, melyek mintegy keretet adnak ezen rendszer működésének. Jóllehet jelen tanulmány fókuszában éppen a gyermekvédelmi jelzőrendszer, a gyermekvédelem rendszere mögött meghúzódó informális és a jogszabályoktól feltehetően függetlenül szerveződő hálózat vizsgálata áll, a releváns jogszabályok legalább említés szintjén történő ismertetésétől nem tekinthetünk el. A jelenlegi szabályozási rendszerhez vezető út és az ezzel összefüggő jogszabályi módosítások, önkormányzati szereppel kapcsolatos változások Mitták Tünde korábbi tanulmányában,[3] valamint egy 2014-es írásunkban[4] már részletesen bemutatásra és elemzésre kerültek.

A gyermekvédelmi jelzőrendszer működéséhez több jogszabály is kapcsolódik, melyeket az elmúlt időszakban számos változás érintett. A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény, a gyámhatóságokról, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi eljárásról szóló 149/1997. (IX. 10.) Korm. rendelet, továbbá a gyermekvédelmi és gyámügyi feladat- és hatáskörök ellátásáról, a gyámhatóság szervezetéről és illetékességéről szóló 331/2006. (XII. 23.) Korm. rendelet adják a területhez kapcsolódó legfontosabb jogszabályi hátteret.

Különösen hangsúlyos, hogy 1997-ben került megalkotásra a Gyermekvédelmi törvény, amely tulajdonképpen az ENSZ Gyermekjogi Egyezményének magyarországi feltételeit rögzíti. Bár a törvényben történtek változtatások, célját, alapelveit tekintve azok nem módosultak. A törvény célja, hogy megállapítsa mindazokat a szabályokat, amelyek segítségével az állam, az önkormányzatok és a meghatározott szervek, szervezetek megjelölt ellátásokkal és intézkedésekkel segítséget nyújtanak a gyermekek jogainak és érdekeinek érvényesítéséhez, az előírt kötelezettségek teljesítéséhez, gondoskodjanak a gyermekek veszélyeztetettségének megelőzéséről és megszüntetéséről, valamint nem utolsósorban a fiatal felnőttek társadalmi beilleszkedéséről. Ennek érdekében a törvény meghatározza a gyermekvédelem rendszerét, szabályait. A feladatszervezés és az illetékességi területek változásokon mentek keresztül annak érdekében, hogy mindinkább a hatékonyabb feladatellátást ösztönözzék.

A gyermekvédelem rendszere több részből áll, komplex rendszerről beszélhetünk. Egyrészt a pénzbeli és természetbeni ellátások, gyermekjóléti alapellátások a gyermekek családban történő nevelkedését segítik elő, de preventív, illetve veszélyeztetettséget megszüntető funkcióval is bírnak. Másrészt a gyermekvédelmi szakellátások a családban nem nevelhető gyermekek számára nyújtanak családpótló ellátást, amelyek a gyermek puszta ellátásán túl egy sokkal fontosabb funkcióként is szolgálnak: nagymértékben hozzájárulnak a megfelelő személyiségfejlődéshez, a szocializációhoz és a társadalmi integrációhoz.

A fentiekben említett és nyilvánvalóan érezhető központosítási tendencia napjainkban is megfigyelhető, az jelentős hatást gyakorol a gyermekvédelem rendszerére. Figyelembe véve, hogy vizsgálatunk témafelvetésének nem a jogszabályi háttér alakulásának taglalása a központi konstruktuma, ezek túlzottan részletes ismertetése nem feltétlenül releváns és nem is szükséges ahhoz, hogy megérthessük a gyermekvédelem helyi szintű rendszerének, hálózatának működését, valamint, hogy megismerhessük a közszolgáltatások ezen specifikus szegmensének újszerű értelmezhetőségi lehetőségeit.

2. Specifikus rendszer – specifikus működés

Feltehető a kérdés, hogy a gyermekvédelem rendszere miért tekinthető igen sajátos, számos más egyéb közfeladat ellátása érdekében létrehozott rendszertől eltérő működéssel jellemezhető, rendkívül specifikus dimenziónak. A válasz feltehetően a rendszer központjában álló és a feladatellátás tárgyát képező faktorral áll összefüggésben, mely nem más, mint a gyermek. Pusztán ebből a tényből kiindulva is több sajátosság eredetére deríthetünk fényt, nem is beszélve arról, hogy a gyermekvédelem egy olyan komplex dimenzió, mely számos tudományterület – melyek fő konstruktumai behálózzák mindennapi életünket – kulcsfogalmával mutat összefüggést. Gondoljunk csak – a teljesség igénye nélkül – a pszichológiára, a szociológiára, a közgazdaságtanra és természetesen a jogtudományra.

A gyermekvédelmi feladatellátás egyik legalapvetőbb kérdése – mégpedig az, hogy mikor és hogyan kell, illetve lehet beavatkozni egy család életébe a gyermek megóvása érdekében – is rendkívüli komplexitást mutat. A válaszadáshoz a szakemberek leggyakrabban a veszélyeztetettség definícióját használják fel. A szakirodalom tanulmányozása során azonban arra juthatunk, hogy ez az igen alapvetőnek és gyakorta használatosnak tekinthető fogalom sem egységes és nem alkalmazható érvényesen minden élethelyzetben, pusztán a veszélyeztetettség azonosítása is igen nehéz feladat.[5]

A törvény szerint[6] a veszélyeztetettség olyan – a gyermek vagy más személy által tanúsított – magatartás, mulasztás vagy körülmény következtében kialakult állapot, amely a gyermek testi, értelmi, érzelmi vagy erkölcsi fejlődését gátolja vagy akadályozza. A veszélyeztetettség teoretikus interpretációja során két egymással mintegy szemben álló megközelítést, értelmezést azonosíthatunk. A pozitivista szemlélet értelmében objektíven meghatározhatók azon életkörülmények, élethelyzetek, szituációk melyek a gyermeket veszélyeztetik. Ezzel ellentétesen a konstrukcionista megközelítés szerint minden ilyen helyzet az adott közösség vagy a társadalom értékelésén múlik, hangsúlyos szerepe van az adott közösségben elfogadott normáknak, az íratlan viselkedési szabályoknak. Gyakorlati szempontból a fenti két megközelítés integrációja a legszerencsésebb. A gyermekvédelmi problémák meghatározása tehát egyfajta társadalmi konstrukció eredménye,[7] ebből kifolyólag létezhetnek olyan helyzetek, melyek nem szerepelnek a vonatkozó jogszabályokban, mégis ártalmasak vagy károsak lehetnek a gyermekekre.

Pusztán a fenti – alapvetőnek tekinthető – definíció taglalása során tapasztalt nehézségek alapján érezhetjük, hogy egy igen összetett rendszerről van szó. Jól látható, hogy egy ilyen komplex rendszer nem működhet pusztán taxatív jogszabályok, objektív faktorok alapján.

Hipotézisünkkel összefüggésben megállapíthatjuk, hogy valami többről van szó. A rendszer gördülékeny működéséhez számos egyéb olyan tényező megléte szükséges, melyek a rendszert alkotó szakemberek, munkavállalók személyiségében gyökereznek. A teljesség igénye nélkül megemlíthetjük a szociális érzékenységet, az empátiára való készséget vagy az altruista viselkedést. Ezen dimenziók nagymértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy a vonatkozó jogszabályok által mesterségesen kialakított környezet mögött egy sokkal mélyebben meghúzódó, informális jellegű hálózaton keresztül a gyermekek védelmének rendszere hatékonyan működhessen.

3. A lokális gyermekvédelmi jelzőrendszer statisztikai adatainak bemutatása és elemzése

A korábbi fejezetek során említettük, hogy jelen tanulmány mintegy esettanulmányként is szolgál. Célunk persze nem az, hogy egy adott lokális gyermekvédelmi rendszert – esetünkben Hajdúböszörmény város lokális, azaz helyi szintű gyermekvédelmi rendszerét – ismerhessünk meg a lehető legrészletesebben, hanem az, hogy bemutassunk egy a közszolgáltatások elemzésére szolgáló, alkalmazását tekintve újszerűnek tekinthető értelmezési lehetőséget egy konkrét példán keresztül. A fentiekkel összefüggésben nyilvánvaló, hogy az empirikus adatokon alapuló elemzés nem nélkülözhető, mivel a közszolgáltatások szervezése, az azzal kapcsolatban felmerülő problémák és az erre adott válaszok nem ismerhetők meg a maguk valóságában e nélkül. Az ehhez kapcsolódó adattáblák és grafikonok jelen tanulmányunkban – annak célkitűzését is figyelembe véve – nem szerepelnek a maguk teljességében, azok megtalálhatók a korábban már említett, a Magyar Tudományos Akadémia és a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar közös, MTA–DE Közszolgáltatási Kutatócsoportjának a Területi közszolgáltatások szabályozásai című projektje keretében megjelent kötetben.[8]

A korábbi fejezetben vázoltuk a gyermekvédelmi feladatellátás komplexitását, értelmeztük annak legfontosabb kvalitatív dimenzióit. Tekintsük most át tehát röviden azokat a statisztikai adatokat és főbb sarokszámokat, melyek kvantitatívan is ábrázolják a rendszer működését, a feladatellátás nagyságát és annak kihívásait, esetünkben a hajdúböszörményi gyermekvédelmi jelzőrendszerrel összefüggésben. Adataink közel 10 év statisztikai adatait – a 2005. és a 2014. közti intervallum – ölelik fel.

Elsőként tekintsük át Hajdúböszörmény lakosságszámának alakulását. Megállapít-ható, hogy a lakosság számának alakulása csökkenő tendenciát mutat. Ennek megfelelően a 18 éven aluli gyermekek száma is csökkent. Ezen adatokból tévesen arra következtethetnénk, hogy ezzel egyidejűleg a gyermekvédelmi feladatellátásban érintettek munkája is kevesebb lett, ez a két dimenzió azonban nem korrelál egymással, legalábbis nem ilyen irányban.

Statisztikai analízisünk középpontjába a rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény-re vonatkozó mutatókat állítva arra a következtetésre juthatunk, hogy a lakosság szá-mának csökkenése ellenére a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult családok száma, az ezen kedvezményre jogosult gyermekek száma és ezen belül a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek száma is lassú növekvő tendenciát mutat, mely még nagyobb kihívások elé állítja a gyermekvédelem lokális rendszerét és valamennyi abban érintett szakembert. Ezen tendencia feltehetően a megváltozott gazdasági környezet és bizonyos szocio-kulturális együtthatók módosulásának eredménye.

A vonatkozó törvény[9] szerint gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltató tevékenység a gyermekjóléti alapellátás, illetve a gyermekvédelmi szakellátás keretében végzett tevékenység, függetlenül a feladatellátás törvényben nevesített formájától és módjától. A szolgáltató tevékenység célja a gyermekjólétnek, azaz a gyermek testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődésének, személyi, vagyoni és egyéb jogainak biztosítása. Ezzel összefüggésben a gyermekvédelmi gondoskodás a törvényben meghatározottak szerint elrendelt hatósági intézkedésen alapuló ellátás és védelem.

Hajdúböszörményben a Gyermekjóléti Szolgálat a Szociális Szolgáltatási Központ keretein belül, önálló szakmai és szervezeti egységként 1997. november 1. napjától működik. A gyermekjóléti szolgálat feladata a törvénnyel összhangban a gyermekek (0–18 év) védelmének biztosítása, a gyermek legjobb érdekeinek szem előtt tartásával, a családi autonómiát legkevésbé sértő beavatkozás alkalmazásával.

Tekintsük most át röviden a gyermekjóléti szolgálat 2014. évi tevékenységének legfontosabb faktorait. A gyermekjóléti szolgálat munkatársai a gyermek családban történő nevelkedésének érdekében 2014. évben 1766 esetben nyújtottak információt, 517 alkalommal nyújtottak tanácsot, 2260 alkalommal nyújtottak segítséget hivatalos ügyek intézésében a kliensek számára, illetve segítették a közösségi szolgáltatások különböző formáihoz való hozzáférést. Mindezen túlmenően 1714 alkalommal végeztek családlátogatást, továbbá 17 alkalommal szerveztek szakmaközi megbeszélést, míg 33 alkalommal esetkonferenciát az érintett szakemberek bevonásával, nagymértékben elősegítve ezzel ezen kontextusában élő kapcsolat-hálózati struktúra működését.

Vizsgáljuk meg a gyermekvédelmi jelzőrendszertől érkező problémajelezések számának alakulását. Az esetszámok rendkívüli növekedési tendenciája szembeötlő, hiszen 2005. (566 jelzés) és 2014. (986 jelzés) között a problémajelzések száma közel a kétszeresére nőtt. Ezzel a növekvő tendenciával korrelál – a 2013. január első napját megelőző és a korábbi évek statisztikai adatai alapján – a jegyzői gyámhatóság által nyilvántartott veszélyeztetett gyermekek és a védelembe vett gyermekek száma, továbbá a városi gyámhivatal által a szakellátásban élő átmeneti és tartós nevelésbe vett gyermekekről vezetett nyilvántartásban szereplő gyermekek száma is.

A fenti adatok analízise során láthatóvá vált, hogy összességében egyfajta fokozódó tendencia figyelhető meg a gyermekvédelem lokális rendszerével összefüggő faktorok vonatkozásában. Az elemzés korántsem tekinthető azonban teljesnek, hiszen nem tartalmaz adatokat a gyermekvédelmi feladatellátásban érintett szakemberek interperszonális kapcsolatait illetően, nem mutatja be azon gyakorta erős emocionális töltettel jellemezhető interakciók számát, melyek ezen személyeket nap mint nap érik, mivel a gyermekvédelem rendszerében dolgozó szakemberek véleményünk szerint elsősorban személyiségükkel dolgoznak.

Feltehető a kérdés, hogy a folyamatosan növekvő esetszámok és a rendkívül nagy területi kiterjedés ellenére – melyek egyaránt rónak jelentős emocionális, gazdasági, logisztikai és feladatszervezési terhet a lokális gyermekvédelmi rendszerre, valamint az abban érintett szakemberekre – hogyan képes ez a rendszer hatékonyan és gördülékenyen működni, hogyan képes biztosítani az önkormányzat azt, hogy polgárai egyenlően és egyszerűen férhessenek hozzá a közösségi szolgáltatások ezen formájához és az abban rejlő erőforrásokhoz? A válaszokat a következő fejezetekben találjuk.

4. A gyermekvédelem lokális rendszerének empirikus vizsgálata

A korábbi fejezetek során vázolt kérdéskörre adható válasz keresése során elsőként interjúkat folytattunk a gyermekvédelemben nyilvánvalóan érintett és abban aktív szerepet játszó intézmények munkatársaival, így különösen a Szociális Szolgáltatási Központ Gyermekjóléti Szolgálatának kollektívájával. Az interjúk kérdéseinek és fókuszának meghatározása során nagymértékben támaszkodtunk a korábbi évek során szerzett gyakorlati – munkavégzésből eredő – tapasztalatra. Kezdeti hipotézisünk értelmében célunk az volt, hogy megvizsgáljuk a törvény[10] által explicit módon felsorolt, a gyermekvédelmi rendszerhez kapcsolódó feladatot is ellátó szolgáltatók, intézmények, hatóságok – a teljesség igénye nélkül például a gyermekjóléti szolgálat, az egészségügyi szolgáltatást nyújtók, a rendőrség vagy a védőnői szolgálat – között meghúzódó kapcsolati hálót.

4.1. Az interjúk tartalmának analízise

Az interjúk készítése közben, illetve azok tartalmának vizsgálata során azonban fény derült arra – ahogyan azt a korábbi fejezetekben is kifejtettük – hogy a lokális gyermekvédelmi jelzőrendszer sokkal kiterjedtebb és valamelyest eltér a jogszabályban meghatározottaktól. Fontosnak tartottuk, hogy a későbbi empirikus kutatásunkat ne csak az igen jelentős mértékben strukturált és kötött intézményi-szervezeti rendszerre alapozzuk, hanem kíséreljük meg feltárni a specifikus helyi relációkat, az intézmények közti lehetséges kapcsolódási pontokat, vagyis azt, ami a valóság.

Ennek érdekében az interjúk szövegét tartalomelemzésnek vetettük alá, mely egy olyan kutatási eszköz és módszer, amelynek segítségével kevésbé strukturált, ám annál szubjektívebb információhoz juthatunk a résztvevők kognitív reprezentációját illetően, melyet a lokális gyermekvédelmi jelzőrendszerről alkottak. A strukturálatlan információ, a kötetlen válaszadási forma és a szubjektivitás igen magas fokának köszönhetően, mind kvalitatív, mind kvantitatív szempontból értékelhető adatokhoz jutottunk. Hangsúlyoznunk kell, hogy a tartalomelemzésnek kontextus érzékenynek kell lennie[11], [12] és a kérdés-felelet párt olyan egységnek kell tekintenünk, melynek belső szerkezete szignifikánsnak ítélhető.

A közszolgáltatások a különböző javak és szolgáltatások, közösségi szolgáltatások olyan csoportosítását jelenti, amely nagymértékben a közösség sajátosságain alapul. A közszolgáltatások tartalma és annak vonzáskörzete, valamint dinamikája azonban nem mindig veszi figyelembe a közigazgatás által mesterségesen létrehozott határokat.[13] Hajdúböszörmény váro-sának vonatkozásában is vélhetően ennek lehetünk tanúi.

Az 1. számú táblázat a korábbiakban bemutatott interjúkat követő tartalomelemzés során kirajzolódó intézmények felsorolását tartalmazza. Látható, hogy ez némileg eltér a kutatás szempontjából releváns, gyermekvédelmi törvényben taxatív módon felsorolt, a gyermekvédelmi feladatellátásban részt vevő intézményektől és hatóságoktól, olyannyira, hogy a törvényben[14] szereplő aktorok némelyike még csak említés szintjén sem jelent meg. Érdemes megjegyeznünk, hogy ez egybevág kezdeti feltételezéseinkkel, miszerint napjaink közigazgatásában és különösen a gyermekvédelem rendszerében megfigyelhető centralizációs törekvések ellenére ez a kapcsolati háló saját kontextusába ágyazva működik. Ez a megállapítás megegyezik azon korábbi eredményekkel, melynek értelmében az államhoz köthető, centralizált szabályozás mellett a közszolgáltatások terén érvényesülhetnek – és érvényesülnek is – más konvenciók és normák is.[15] Tudjuk, hogy a szabályozás, mint kormányzási eszköz nem mutat egyenletes eloszlást valamennyi közszolgáltatás vonatkozásában, ez pedig úgy tűnik, hogy különösen érvényes a gyermekvédelem területén. A szabályozás, egy terület centrális alapokon nyugvó működtetése nem köthető csak és kizárólag egyetlen állami eszközhöz, például a jogszabályokhoz, mivel azon túlmenően számos eltérő jellegű szabályozási eszköz is alkalmazható, ilyen lehet az önszabályozás is. Meg kell említenünk, hogy a differenciált szabályozások nem minden esetben erednek az államtól, sok esetben megfigyelhetünk bizonyos alulról szerveződő, lokális folyamatokat is,[16] melyre minden bizonnyal példaként említhetjük a hajdúböszörményi gyermekvédelmi jelzőrendszert.

4.2. A lokális gyermekvédelmi rendszer szociometriája

Az empirikus kutatás következő lépéseként szociometriai felmérést készítettünk a fentiekben megjelölt irányvonalak mentén a tartalomelemzést követően kirajzolódó intézmények vezetőinek, főbb szereplőinek bevonásával. Ahhoz azonban, hogy megértsük azt, hogy miért is tekinthető relevánsnak és érvényesnek ezen instrumentum alkalmazása jelen kutatás keretein belül, célszerű röviden áttekintenünk a legfontosabb elméleti felvetéseket annak vonatkozásában.

Esetünkben a tartalomelemzést követően megjelenő intézmények vezetőit, valamint a rendszer főbb szereplőit véleményvezetőknek is tekintjük, vagyis olyan egyéneknek, akik közvetlen környezetükre hatással vannak, azt befolyásolják. A szakirodalmat tanulmányozva megállapíthatjuk, hogy kapcsolati szempontból a véleményvezetők magas aktivitással, társadalmi elismertséggel jellemezhetők.[17] Ezen megállapítások egybevágnak azon irányú törekvéseinkkel, hogy a gyermekvédelem rendszerét újszerűen, a kapcsolat-hálózati megközelítésből eredő faktorok segítségével értelmezhessük.

Jól ismert tény, hogy mindenkinek szüksége van másokra céljai elérése érdekében. Az sem igényel különös magyarázatot, hogy az interperszonális kapcsolatok milyen jelentőséggel bírnak, mivel egész életünket interakciókban töltjük másokkal, együtt élünk, tanulunk vagy dolgozunk. Tudjuk, hogy az ember alapvetően társas lény.[18], [19] Számos okból kifolyólag szükségünk lehet egy csoport, jelen esetben a gyermekvédelmi jelzőrendszer társas kapcsolódásainak térképére – tanulmányunk keretein belül ezen megállapítás azért tekinthető relevánsnak, mert az adott struktúrához tartozók, továbbá az azzal valamilyen kapcsolatban álló egyének számára az is elérhető, ami individuálisan nem lenne az,[20] vagyis egy valóban funkcionáló struktúra esetünkben megkönnyíti a közösségi szolgáltatáshoz való hozzáférést, teríti annak hatókörét. Ezt a térképet szociogramnak nevezzük, előállítási módja pedig a szociometria. Mérei szerint az emberi kapcsolatok, tekintet nélkül a megvalósulásuk tartalmára, elsősorban érzelmiek és rokonszenviek.[21] A gondolatrendszer egyik alappillére az a feltevés, hogy ezek megfelelnek az érzelmi vezérlésű spontán kapcsolódásnak és így az adott intézmények vezetői – és természetesen azok munkatársai – között kialakult és a háttérben meghúzódó hálózatrendszernek. A társas kapcsolatok ezen felmérését, az így kapott válaszok alapján történő hálózatábrázolást és ennek értelmezését nevezzük összességében szociometriának. A szociometriai vizsgálat eredményeként több mutatót is kiszámíthatunk, melyek alapján következtetéseket vonhatunk le az adott csoporttal kapcsolatban.

Tekintsük most át röviden ezeket a mutatókat. A kölcsönösségi index a csoporton belüli kölcsönös kapcsolatok arányát fejezi ki. A sűrűségi mutató azt fejezi ki, hogy a társas mező egy-egy szereplőjére hány kölcsönös kapcsolat jut. A kohéziós indexből megállapítható, hogy a szociometriailag lehetséges kapcsolatok hány százaléka realizálódott. A viszonzott kapcsolatok mutatója azt fejezi ki, hogy a deklarált kapcsolatok hány százaléka kölcsönös.

Az adatgyűjtés során 18 kérdésből álló szociometriai felmérőlapot használtunk, mivel ha a szociometriai felmérést kutatási célból alkalmazzuk, célszerűbb kötött számú választást alkalmazni. Ezt főként a későbbi értékelési és számítási technikák indokolják. Hangsúlyoznunk kell, hogy ezen vizsgálati módszer nem egyfajta mesterséges szituációban zajlik. Mivel valós, létező közösséget, egy dinamikus és élő hálózatot, rendszert vizsgálunk, a vizsgálat is valós helyszíneken, a gyermekvédelmi jelzőrendszer létének helyén, annak valós kontextusában valósult meg. A kérdőívet, pontosabban annak kérdéseit is a kontextushoz igazítottuk annak érdekében, hogy a válaszadók vonatkozásában az involválódás magasabb fokát érhessük el, ezáltal növelvén eredményeink megbízhatóságát és validitását.

A kérdőívben szereplő kérdéseink közt egyaránt szerepeltek rokonszenvi választásokra, a bizalomra, az asszertivitásra, a szakmai aktivitásra és a szakmai kompetenciára vonatkozó kérdések. A szociogramon az intézményeket körök szimbolizálják, a körökben található szám megfelel a tartalomelemzést követően kirajzolódó intézményi térkép elnevezésű ábrán található számoknak, elősegítvén ezzel az adott intézmény azonosítását. Mielőtt rátérünk a gyermekvédelmi jelzőrendszer mögött meghúzódó hálózat ábrázolására, bemutatására és elemzésére, meg kell említenünk azonban, hogy a módszer ilyen irányú alkalmazása újszerűnek tekinthető, így minden bizonnyal vannak korlátai. A szociometriát, mint módszert leggyakrabban bizonyos csoportok belső struktúrájának feltárására és annak elemzésére használják, nem kifejezetten a főbb csoportközi kapcsolódási pontok – jelen esetben a lokális gyermekvédelmi jelzőrendszer szereplői közt azonosítható kapcsolódási pontok – felderítésére.

A gyermekvédelmi jelzőrendszer munkájában részt vevő intézmények szocio-gramjára[22] tekintve rögtön nyilvánvalóvá válik, hogy egy viszonylag egységes, koherens struktúráról beszélhetünk, a periférián elhelyezkedő intézmények száma alacsonynak tekinthető. Megállapíthatjuk azonban, hogy ezen kevésbé centrális helyzetet betöltő intézmények is kapcsolódnak rendszerünkhöz, ezáltal az információáramlást biztosítottnak, míg az ezeken a kapcsolatokon keresztül realizálódó erőforrások eloszlását viszonylag egyenletesnek tekinthetjük. Szembetűnő lehet néhány intézmény – például a Szociális Szolgáltatási Központ Gyermekjóléti Szolgálata, a Szociális Szolgáltató Központ Családsegítő Köz-pontja valamint a Hajdúböszörményi Polgármesteri Hivatal Humán és Igazgatási Osztálya – centrális helyzete. Ezen intézmények minden bizonnyal a közigazgatásban, valamint rendszerünkben betöltött funkciójuk eredményeként játszanak jelentős központi szerepet.

Mint ahogyan azt korábban is említettük, a szociometriai elemzés során nem csak az adott rendszert és a rendszer tagjai között megjelenő kapcsolódási pontokat, a kapcsolat-hálózati struktúrát vagyunk képesek vizuálisan ábrázolni, hanem számos olyan mutatót is kiszámíthatunk, melyek segítségével érvényes következtetéseket vonhatunk le a rendszert illetően. A hajdúböszörményi gyermekvédelmi rendszer kölcsönösségi indexe – vagyis az, hogy a szereplők hány százalékának van kölcsönös kapcsolata – 88%. Ez az érték egy átlagos, megfelelő közösségi múlttal rendelkező csoport esetében általában 85–90%. A sűrűségi mutató, mely azt fejezi ki, hogy a rendszerben egy adott szereplőre hány kölcsönös kapcsolat jut, 1,6-os értéket vett fel esetünkben. Ez az érték így átlagon felülinek tekinthető, mivel ezen faktor sztenderd értéke 0,9–1,1 közé esik. Az elemzést követően megállapítottuk, hogy a gyermekvédelem lokális rendszerének vonatkozásában kimagasló értéket vett fel a kohéziós index – melynek használatával azt fejezhetjük ki, hogy a szociometriailag lehetséges kapcsolatok hány százaléka realizálódott – mivel átlagértéknek a 10–13 százalékot tekinthetjük, míg esetünkben ez 27%. A viszonzott kapcsolatok mutatója azt fejezi ki, hogy a deklarált kapcsolatok hány százaléka kölcsönös. Esetünkben ezen mutató 36%-os értéke az optimális övezet határain kívülre esik, mivel az 50–60%. Feltehetően rendszerünk vonatkozásában ez a mutató azért vett fel kevésbé optimális értéket, mert a rendszernek keretet adó jogszabályok minden bizonnyal meghatároznak egyfajta hierarchiát vagy nyomvonalat, legalábbis hatást gyakorolnak erre.

Az adatok elemzése és értelmezése révén egyértelműen megállapíthatjuk, hogy valóban létezik az a rejtett és mély hálózat a helyi gyermekvédelmi rendszerben, melynek létezését korábban csak sejthettük. Jóllehet jelen tanulmány keretein belül pusztán ezen struktúra létének vizsgálatára térünk ki, megállapíthatjuk, hogy struktúránk megfelel a kapcsolat-hálózati elemzés logikáján alapuló főbb irányelveknek.

5. Összefoglalás

Tanulmányunk középpontjában a gyermekvédelem lokális rendszere áll. Vizs-gálódásaink során arra kerestük a választ, hogy miként, milyen mechanizmusok révén képes ez a rendszer megküzdeni az egyre növekvő kihívásokkal egy olyan időszakban, melynek különböző aspektusai igen erősen befolyásolják a közösségi szolgáltatásokat. Céljaink közt szerepelt azonban az is, hogy egy konkrét példán keresztül új értelmezhetőségi megközelítésekkel bővíthessük a közszolgáltatások vonatkozásában rendelkezésünkre álló kutatás-módszertani palettát.

Jelen tanulmány során áttekintettük a gyermekvédelem – mint egyfajta specifikus közösségi szolgáltatás – működését befolyásoló jogszabályi kontextust, melynek során arra a következtetésre jutottunk, hogy a központosítási tendenciák következtében a települési önkormányzatok formális jogi funkciói szűkülnek. Ezt követően felvázoltuk a rendszer sajátosságait, illetve bemutattuk ennek feltételezhető gyökerét. A gyermekvédelmi rendszer statisztikai adatainak rövid elemzése révén taglaltuk, hogy milyen kihívásokkal kell szembenéznie a rendszerben dolgozó szakembereknek. Különösen fontosnak tartjuk azonban, hogy ne csak puszta elméleti feltételezésekbe bocsátkozzunk, hanem feltételezéseinket empirikus módszerekkel is igazoljuk. Ennek érdekében a pszichológia tudománya által biztosított vizsgálati módszerekhez folyamodtunk, nevezetesen a tartalomelemzéshez és a szociometriához, tárgyaltuk továbbá az ezen elemzési módszerekkel összefüggő fontosabb elméleti felvetéseket. Az interjúk tartalomelemzése igazolni látszott azon hipotézisünket, miszerint a helyi gyermekvédelem jogszabályok által biztosított, mesterséges rendszere mögött egy mély, informális jellegű kapcsolati-háló húzódik meg. A szociometriai elemzés igazolta, hogy valóban létező, dinamikus struktúráról beszélhetünk.

Eredményeinket természetesen óvatosan kell kezelni, hiszen elemzésünkben számos olyan faktort nem vizsgáltunk, melyek bizonyosan hozzájárulnak a rendszer sikeres működéséhez. Nem tértünk ki példának okáért a rendszer szereplőitől eredő innovációs potenciálra, így mindenképp célszerű és kívánatos lenne a jelen tanulmányban megjelölt főbb kutatási irányvonalak mentén egy széles körű és még inkább mélyreható vizsgálat lefolytatása.

Összességében megállapíthatjuk azonban, hogy beigazolódni látszanak azon irányú feltételezéseink melyek szerint a közszolgáltatások ezen szegmensének feladatellátása és feladatszervezése terén megfigyelhető centralizációs törekvések ellenére ez a rendszer mintegy attól valamelyest elválva, a saját kontextusában megjelenő kihívásokra válaszul dinamikusan és integráltan működik. Eredményeink egybevágnak a kezdeti interjúk során halványan kirajzolódó képpel. Az empirikus adatgyűjtés és az empírián alapuló, korábban már számos alkalommal bevált tudományos módszerekkel végzett analízis alátámasztja, hogy a centralizációs tendencia ellenére a gyermekvédelem, mint közösségi szolgáltatás könnyen és egyszerűen hozzáférhető a polgárok számára az által, hogy a rendszer sajátos mechanizmusai és kapcsolati struktúrája, továbbá híd-szerepet betöltő funkciója révén elosztja és teríti a rendszerben rejlő és a kapcsolati hálón keresztül realizálódó erőforrásokat és potenciált.

1 A tanulmány alapjául szolgáló empirikus kutatás a Magyar Tudományos Akadémia és a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar közös, MTA–DE Közszolgáltatási Kutatócsoportjának a Területi közszolgáltatások szabályozásai című projektje keretében valósult meg. A kutatás Ténymegállapító tanulmányok Hajdúböszörményben című alprojektjének eredményeit HORVÁTH M. TAMÁS – BARTHA ILDIKÓ (szerk.), Gyűrűk és sugarak – Mit nyújt egy magyar város? (Budapest –Pécs, Dialóg Campus, 2014) című kötet tartalmazza.

2 PÉTERI GÁBOR, Alternatív szolgáltatásszervezés. In: JURAJ NEMEC – GLENN WRIGHT (szerk.), Közösségi pénzügyek. Elmélet és gyakorlat a közép-európai átmenetben. Budapest, Aula (2000) 434–465. o.

3 MITTÁK TÜNDE, Merre (és hogyan) tovább, gyermekvédelem? In: Jegyző és Közigazgatás, Budapest, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. 2015. évi 1. szám.

4 BERTALAN IMRE, A gyermekvédelem lokális rendszerének kapcsolat-hálózati szempontú megközelítése. In: HORVÁTH – BARTHA (2014) i. m. 321–338. o.

5 EILEEN MUNRO, Common errors of reasoning in child protection work. In: Child Abuse & Neglect. (1999) Vol. 23, No. 8. August, pp. 745–758.

6 A gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény.

7 SZÖLLŐSI GÁBOR, A gyermekvédelmi probléma, mint társadalmi konstrukció. In: Esély (2003) Vol. 14. No. 2. 75–95. o.

8 BERTALAN (2014) i. m. 321–338. o.

9 1997. évi XXXI. törvény.

10 1997. évi XXXI. törvény.

11 KLAUS KRIPPENDORF, Tartalomelemzés. In: SALLAY HEDVIG (szerk.), Módszertani szöveggyűjtemény. Debrecen, Kossuth Egyetemi Kiadó (1999) 105–153. o.

12 EHMANN BEA, A szöveg mélyén – A pszichológiai tartalomelemzés. Budapest, Új Mandátum Kiadó (2002).

13 EHLEITER JÓZSEF, A településirányítás elmélete és gyakorlata. Budapest, HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. (2007).

14 1997. évi XXXI. törvény.

15 ROBERT BALDWIN, Rules and Government. Oxford: Clarendon Press (1995).

16 VARJU MÁRTON, Szabályozástan – Bevezetés a szabályozó állam tanulmányozásába. Debrecen, Egyetemi jegyzet, Debreceni Egyetem, Állam- és Jogtudományi Kar (2002).

17 GABRIEL WEIMANN, The Influentials. People Who Influence People. New York: State University of New York Press (1994).

18 THOMAS GORDON – NOEL BURCH, Emberi kapcsolatok. Budapest, Assertiv Kiadó (2007).

19 ELLIOT ARONSON, A társas lény. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó (1978).

20 JAMES S. COLEMAN, Foundations of Social Theory. Cambridge, M. A.: Harvard University Press (1990).

21 MÉREI FERENC, Közösségek rejtett hálózata – A szociometriai értelmezés. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó (1971).

22 1. Szociális Szolgáltatási Központ Családsegítő Központja; 2. Csillagvár Óvoda; 3. Debreceni Egyetem Gyakorló Óvoda; 4. Szociális Szolgáltatási Központ Gyermekjóléti Szolgálata; 5. Hajdúböszörményi Egységes Pedagógiai Szakszolgálat; 6. Hajdúböszörményi Kincskereső Óvoda; 7. Hajdúböszörményi Polgármesteri Hivatal Humán és Igazgatási Osztály; 8. Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság; 9. Házi Gyermekorvos; 10. Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Hajdúböszörmény Járási Hivatal Járási Gyámhivatala; 11. Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Hajdúböszörmény Járási Hivatal Járási Népegészségügyi Intézete; 12. Jó Pásztor Református Óvoda; 13. Katica Családok Átmeneti Otthona; 14. Klebersberg Intézményfenntartó Központ Hajdúböszörményi Tankerülete; 15. Napsugár Óvoda; 16. Városi Bölcsőde; 17. Városi Főorvos; 18. Védőnői Szolgálat.