A költségvetés készítéséről 2004/4

A közigazgatás szakmai fóruma

Cikkek / Költségvetés

A költségvetés készítéséről 2004/4

VI. évfolyam, 4. lapszám
Szerző(k):
Dr. Szentendreiné Bakos Erzsébet



Vége a nyárnak és a szeptemberi féléves költségvetési beszámolót követően mielőbb el kell kezdeni a jövő évi költségvetési koncepció, majd a rendelettervezet összeállítását.


A költségvetés készítéséről szóló jogszabályok előírják a tervezés folyamatát, de nem tartalmazzák a szakmai kimunkálás minden egyes mozzanatát, ezt a gyakorlatban – a település nagyságához mérten – mindenki saját maga kell, hogy kialakítsa. Úgy gondolom, ma még jellemző a kistelepülések jelentős informatikai lemaradása, legalábbis a tervezéstől a gazdálkodás folyamatain át az adatszolgáltatást is biztosító integrált rendszerek tekintetében, és a költségvetés előkészítése a „hagyományos” módszerekkel készül.
Időben elő kell készülni
Az előkészítés  a célkitűzésektől függően  számtalan feladatot jelent, a szokásos adat- és információgyűjtésen, kimutatások, elemzések készítésén túl már most hozzá kell fogni az intézményekkel, tervezőkkel, műszaki szakemberekkel történő egyeztetésnek, az árajánlatok, pályázati lehetőségek összegyűjtésének.
A koncepció összeállítását az Áht. a jegyző feladatává teszi, amelynek  a testület számára  leglényegesebb része, hogy a várható költségvetési kondíciók mellett kimutatásra kerüljön a szabad forrás vagy a forráshiány összege, a vagyoni helyzetben bekövetkező változás iránya. Ehhez olyan informatív, háttéranyagokkal ellátott előterjesztést kell összeállítani, amelyben a várható bevételek már az első lépésben a legpontosabban vannak megtervezve, s ugyancsak reálisan kell a működtetési feladatok, az időközben megjelent szakmai minimum, vagy egyéb jogszabályi feltételek, a korábban vállalt kötelezettségek, a folyamatban lévő fejlesztések, felújítások pénzigényét, a feladatellátás önkormányzat részéről tervezett változtatásának hatását, a gazdasági programban, egyéb döntésben elhatározott új fejlesztések műszaki-pénzügyi megvalósíthatóságát felvázolni.
Fejtörést okoz az új fejlesztések forrásigényének bemutatása, az ún. többéves kihatású döntések alátámasztása, hiszen a későbbi évekre áthúzódó beruházásokat be kell fejezni és belépés után a működtetést biztosítani. Ehhez alapvetően a jövőre vonatkozó információkra lenne szükségünk, amit a kétéves gördülő tervezéshez biztosított makroszintű adatokból nem lehet megállapítani.
A kiadási oldal jóval magasabb lehet, mint a bevétel. A koncepcióban – véleményem szerint  nem a jegyzőnek kell egyensúlyt teremtenie, ebben a költségvetési törvényjavaslat feltételeinek bemutatása mellett valamennyi, következő évre vonatkozó feladatot szerepeltetni kell, a rangsor eldöntése – az előírt egyeztetések során kialakult vélemények ismeretében – a testület jogköre.
Tartalom és forma
A költségvetési rendelet tartalmára az Áht. és Ámr. is tartalmaz előírást, mint minimum-követelményt, de formakényszer nincs. A címrend, az összevont mérleg, a kiemelt előirányzatok, források, felhalmozások táblája, a végrehajtással kapcsolatos hatáskörök másként jelennek meg egy kisközségben és más egy nagyobb településen. Tabdi község 100 milliós költségvetését 40-50 cím tartalmazza, az egy címbe összevonható feladatok is (pl: a településüzemeltetési, a szociális és egészségügyi ágazatba tartozó feladatok, az egyes rendezvények, a támogatások, stb.) külön-külön szerepelnek, a bevételi források pedig a címek szerint részletezettek – elsősorban a testület jobb tájékoztatása érdekében. A szöveges előterjesztés részeként ugyancsak információs céllal csatoljuk az előirányzatokat megalapozó fontosabb számításokat (a feladatmutatók előző és tárgyévi, a szociális juttatásoknál az igénybevevők előző és tárgyévi várható számának, a pénzügyi befektetések, lekötött betétek, értékpapírok állományának alakulását, a tervezett beruházások egyes szakaszainak végrehajtási határidejét, stb.)
A jogszabályban előírt mellékletek közül a már említett kétéves gördülő tervet nevezhetnénk a saját szempontunkból „komolytalannak”, hiszen a GDP és egyéb mutatók alakulásából nem lehet kiszámítani a következő évek normatíváit, szja kiegészítését, hogy a település benne marad-e a több millió plusztámogatást jelentő „hátrányos helyzetűek jegyzékében”, holott kistelepülésen l-2 millió Ft is számít.
Az idő mindig kevés
Az előterjesztések határideje törvényben rögzített, s bár az előkészítő munkák között a valóban fontosabb és időigényes koncepciónak van kiemelkedő szerepe  a költségvetés ehhez képest csak „pontosítás”  mégis a rendelet-tervezet benyújtására rendkívül szűk a határidő. Egyszerű számolással megállapítható, hogy az előírt egyeztetések, a vélemények beszerzése, esetleg könyvvizsgálat időigénye alapján a rendelet-tervezetnek január első hetében már készen kellene lennie. Az év eleji statisztikák, jelentések özönében kifejezetten hasznos lehet ezért, ha a tervezés munkafolyamatát már jó előre behatáridőzzük.
Befejező lépés az elemi költségvetés és az információszolgáltatás. Tapasztaljuk, hogy a számviteli, nyilvántartási, adatszolgáltatási, vagy közzétételi feladatok évről-évre növekednek. A kishivatalok a munka mennyiségi növekedésén túl nem kevés szakmai problémával is küzdenek, az előírásoknak egyre kevésbé tudunk megfelelni. Fontos volna a gazdálkodási feladatok lehetséges egyszerűsítése, esetleg a könyvvizsgálat általánossá tétele, de mindenképpen az, hogy a szabályok változtatásakor nagyobb megértéssel kezeljék a kistelepülések helyzetét.

Dr. Szentendreiné Bakos Erzsébet

1954-ben született
1978-tól a kiskőrösi Tanács Szervezési és Jogi, majd Pénzügyi Osztályán dolgozott
1990 óta Tabdi község jegyzője.
Az Államigazgatási Főiskolán 1985-ben, majd a Főiskola gazdálkodási szakán 1990-ben végezett.
1992-ben adótanácsadói képesítést szerezett
2001-ben államvizsgázott a Pénzügyi és Számviteli Főiskola számviteli szakán.

Kategória

Könyvajánló

Facebook Pagelike Widget

 

1037 Budapest, Montevideo utca 14.
Tel.: +36 1 340 2304
Fax: +36 1 349 7600
E-mail: info@orac.hu

Weboldal: orac.hu

Szakmai partnerek

Jegyzők Országos Szövetsége (JOSZ) – www.josz.eu

Közszolgálati Tisztviselők Szakmai Szervezeteinek Szövetsége – www.kozszov.org.hu